°C
TIME DATE
Ma Emil és Csanád nap van.

2017-02-17 14:32:08 / Szerző: HajduPress

X. Református Bál: ezúttal is jó helyre megy a pénz

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Idén 10. alkalommal, február 24-én rendezi meg a Tiszántúli Református Egyházkerület a Református Jótékonysági Bált. Az egyházkerületi rendezvény minden évben egy határon túli intézmény működését támogatja a teljes bevétellel.


„Az éberen őrködő keresztyén élet hittel Isten felé fordul, jó cselekedeteivel pedig a másik ember felé. Hitünk félévezredes öröksége, hogy ahol igazi háládatosság van, ott nem patika-mérlegen méricskéli ki az ember a maga háláját, mert tudjuk, mi nem a magunkéból adunk. Amink csak van, azt mind Istentől kaptuk. Isten pedig a jótékonyság alkalmával bennünket használ eszközként javainak továbbadására, mint saját meghosszabbított karját a jó ügyek és a felebarát felkarolásáért. Hálásak vagyunk, hogy a jubileumi 2017. esztendőben immár tizedszer lehetünk Isten eszköze határon túli testvéreink javára.”
Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
 

A támogatott intézmény a micskei Sámuel Szociális Bentlakás, amely a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyik intézményeként működik már 13 éve. Az intézmény jogilag az Érmelléki Református Diakóniai Alapítványhoz (ÉRDA) tartozik.

Az intézmény fő célkitűzése a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek segítése és iskoláztatása. A Sámuel Szociális Bentlakás jelenleg 35 gyerekkel foglalkozik, a legfiatalabb 4, a legidősebb 18 esztendős. Működése három részterületre osztható.

Egyrészről az érmelléki egyházmegye különböző gyülekezeteiből a szegény, hátrányos helyzetű gyerekek számára nyújtanak lakhatási lehetőséget és iskoláztatást a hétköznapokban. Ez abból áll, hogy minden vasárnap délután a bentlakásba, Micskére viszik őket kisbusszal, itt a helyi iskolába járnak, és délután tanítónők segítségével oldják meg a házi feladatokat és vesznek részt más nevelő, építő programokba. A bentlakásban elősegítik a szegény gyerekek anyanyelven való tanulását, valamint megakadályozzák a gyerekek kimaradását az iskolából, és azt, hogy állami gondozásba kerüljenek. A cél mindenekelőtt az, hogy keresztyén, magyar nevelésben részesüljenek. Péntek délutánonként a gyerekeket hazaszállítják hétvégére családjaikhoz, így nem sérül a szülő-gyerek kapcsolat, és a családi közösség sem bomlik meg.
A munka második része a családgondozás. Különböző programokkal készülnek a családok számára, melyek segítő, nevelő, tanácsadó jellegűek. Ugyanakkor rendszeres látogatják a családokat, valamint a lehetőségekhez mérten segítik is őket.

A bentlakás napközit is üzemeltet. A helyi, szegény gyerekek számára biztosítanak délutáni oktatást és felügyeletet. Ők iskola, óvoda után érkeznek meg az intézménybe, meleg ebédet kapnak, és szakember segítségével készítik el a házi feladatokat, vagy vesznek részt a foglalkozásokon.
A támogatásból az épület fűtésrendszerének a felújítása, illetve – ha lehetséges – egy kisbusz vásárlása történne meg.

A micskei Sámuel Szociális Bentlakást a belépőjegy megvásárlásán kívül is van lehetősége támogatni.

További részletek a reformatusbal.hu-n olvasható, a Jegyinformáció menüpontban. 

A rovat legfrissebb cikkjei

Gyász: elhunyt a közmédia kiváló rendezője
Hat és fél év a Gulágon - könyvbemutató Debrecenben
Szépen hozott a konyhára a Kincsem
Gyász: elhunyt Roger Moore
Gyermeknapra készül a Debreceni Állatkert és Vidámpark

Hozzászólások

Kapcsolódó videó