TIME DATE
Ma Bernadett nap van.

2018-12-11 11:21:58 / Szerző: HajduPress

Wolf Kati a Nagytemplomban

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

December 17-én, hétfőn 19 órától a népszerű Wolf Kati lép fel a Nagytemplomban, egészen különleges műsorral.

A népszerű énekesnő, Wolf Kati ismét új szerepben mutatkozik be a közönség előtt. Saját zenekarával és egy 15 fős kórussal adja elő hangzásában és hangszerelésben is megújított dalait, valamint az általa megálmodott Chorus karvezetőjeként is színpadra lép.

A legtöbben már 7 éves kora óta ismerik őt, hiszen az édesapja, Wolf Péter által szerzett, Vuk című dallal kislányként meghódította az országot. A gyermekkor sikerei után azonban mégsem volt könnyű dolga az énekesnőnek, meg kellett küzdenie a sikerért. Több műfajban is kipróbálta magát, a nagy áttörést a „Szerelem, miért múlsz?” című slágere hozta meg neki. 2011-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon is képviselte hazánkat, majd még ugyanebben az évben megjelent a Vár a holnap című nagylemeze, amelyet számos sláger követett. Az utóbbi években a koncertfellépések mellett, több televíziós műsorban is láthattuk az énekesnőt, miközben önkéntesként tevékenyen részt vesz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájában is. Szerteágazó figyelme és érdeklődése a világra, zenéjében is megmutatkozik.

Idén december 17-én is egy igazán egyedi koncerttel szeretné meglepni a rajongóit a debreceni Református Nagytemplomban. A lendületes és érzelmes dalai ezúttal emelkedettebb hangulatú légkörben csendülnek fel, ami garantálja a közönség számára a felejthetetlen zenei élményt.


A rovat legfrissebb cikkjei

Willy William is jön a Campusra
A harmónia jegyében: Sütő Enikő Debrecenben
Nagyszerű gálával kezdődik az év Debrecenben
Nem játék: a pirotechnikai termékek veszélyeire figyelmeztetnek
Nagyágyút hoznak Debrecenbe a Campus szervezői

Hozzászólások