TIME DATE
Ma Apollónia nap van.

2020-06-15 06:15:36 / Szerző: HajduPress

Vizsgán bántalmaztak egyik tanárt Hajdúhadházon

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Egy hetedik osztályos tanuló Hajdúhadházon, a Földi Iskolában az év végi osztályozó vizsga alkalmával megtámadta és bántalmazta egyik tanárát.  Az ügyet a rendőrség kezeli, a nyomozás folyamatban van. 

A Magyar Nemzet cikke szerint a hajdúhadházi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított a fiatalkorú ellen. A 15 éves, hetedik osztályos diák magántanulóként vizsgázott. A lap szerint a magántanulói státusban levő fiú az írásbeli vizsga ideje alatt elővette a telefonját, folyamatosan nyomkodta, a vizsgát felügyelő pedagógus többszöri kérésére sem tette el. Amikor a tanár el akarta venni a vizsgán egyébként a tiltás ellenére használt mobilt, a diák kétszer megrúgta a jobb felkarján, majd a teste jobb oldalán. Ezután székkel támadt rá a pedagógusra, aki kimenekült az osztályteremből. A támadást végignézte a diák szintén a teremben tartózkodó édesanyja is, aki nem avatkozott közbe; a diákot végül egy másik tanárnő nyugtatta meg.

A bántalmazott tanár szerencsére nem szenvedett komolyabb sérüléseket, és magánindítványt terjesztett be. A rendőrök az iskolában elfogták a 15 éves gyanúsítottat, és gondviselője, valamint egy kirendelt védő jelenlétében kezdték meg kihallgatását, a törvény értelmében pedig elrendelték pszichiátriai vizsgálatát is. 

Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere a Magyar Nemzetnek az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem egyedi esetről van szó, sajnos egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló támadások, melyekkel a település iskoláiban szembesülnek. – Egy ilyen bűncselekménynél mindig azt kell vizsgálni, hogy egyedi, elszigetelt esettel állunk-e szemben vagy tendenciáról beszélhetünk. Sajnos az elmúlt egy-két évben ezek az esetek megszaporodtak – mutatott rá a település első embere. Csáfordi Dénes ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a 2010 és 2013 között jellemző aggasztó közbiztonsági problémákat tudták kezelni az önkormányzat a rendőrség és a polgárőrség együttműködésével. Mint mondta, a településen alapvetően rend, nyugalom és biztonság van.

A polgármester szavai szerint a mostani tanárbántalmazásoknál is rendszerszintű beavatkozásra van szükség, és ezzel az illetékesek foglalkoznak is. A polgármester utalt arra, hogy megkezdődött a döntés-előkészítés, és kész a törvénytervezet az iskolaőrség felállításáról. Szerinte ez egy jó kezdet, ezt üdvözölni tudják.

A rovat legfrissebb cikkjei

Még a kutyát is ellopta a betörő
Halálos baleset Berettyóújfalu és Földes között
Sérült madarat mentettek a balmazújvárosi rendőrök
Tűz Hajdúszoboszlón: olajsütő gyulladt ki
Felhőszakadás veszélye: Hajdú-Biharra is kiadták a figyelmeztetést

Hozzászólások