TIME DATE
Ma Eleonóra nap van.

2019-12-29 15:47:40 / Szerző: HajduPress

Újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül 2020-ban

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

    
Banai Péter Benő a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának. A tervezett változtatásokat elsősorban a magas foglalkoztatási szint fenntartásával indokolta.
    
A PM emellett további közép- és hosszú távú intézkedéseket is kidolgoz, hogy javítsa az üzleti környezetet, illetve az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a gyermekvállalás feltételeit - mondta.
    
Az államtitkár szerint a gazdaságvédelmi intézkedéseket az idén elfogadott első akcióterv eredményei is igazolják.
    
A 2019-ben életbe lépett változások közül kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény szabályainak módosítását, illetve az adóelőleg-feltöltési kötelezettség eltörlését.
    
Januártól csökken az adónemek száma, a kisvállalati adó mértéke, mérséklődik a szálláshely-szolgáltatók adófizetési kötelezettsége, bővülnek a kutatási-fejlesztési kiadások és a kistelepüléseken építkezők támogatásai - tette hozzá.     Várakozása szerint a gazdaságvédelmi intézkedések 2020-ban éppúgy hozzájárulnak a növekedéshez, mint a PM adatai alapján 4,9 százalékosra becsülhető idei bővüléshez.     Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy 2019 a hetedik olyan év, amikor a belföldi növekedés felülmúlja az EU-átlagot.     Ennek köszönhetően - mint mondta - a magyar gazdaság 2013 óta 30 százalékkal bővült.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Szja-mentes lesz a méhészeti termékek értékesítése
Állítólag annyira nem vagyunk eladósodva
Két lépésben emeli munkavállalói bérét a Tesco
Jól járhat, aki más településen bérel lakást, mint ahol a sajátját kiadja
Debrecen, autóipar: fontos megállapodás született

Hozzászólások