°C
TIME DATE
Ma Erzsébet nap van.

2017-10-27 15:27:25 / Szerző: HajduPress

Több száz rockzenész muzsikál együtt jövő tavasszal

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Szeged Rocks címmel Magyarország első olyan rockprodukcióját rendezik meg 2018. április 1-jén Szegeden, amelyen több száz vagy akár ezer zenész ad elő közösen négy dalt.

    
Gajda Ferenc főszervező a kezdeményezésről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az olasz ötlet alapján szervezett különleges esemény célja az élő zene és a rock népszerűsítése.
    
A közös muzsikálásra a kisgyerekektől az ősz veteránokig mindenkit várnak, a képzett zenészek mellett olyanokat is, akik máskor csak otthon, a négy fal között, saját kedvtelésből játszanak. A résztvevők két külföldi világslágert és két magyar számot adnak elő. Az együtt zenélés egy egész napos rendezvény része lesz, melyen több koncert is szórakoztatja majd a közönséget.
    
A Szeged Rocks időpontjául április elsejét, a közelmúltban elhunyt szegedi zenész, Szurdi Zsolt születésnapját választották, ezért rá emlékezve a tervek szerint az egyik magyar dal hozzá kötődik majd.
    
Tátrai János basszusgitáros elmondta, az együttesek, zenészek, énekesek online jelentkezhetnek majd, egy egyszerű videofelvétel beküldésével. A szervezők ezek alapján választják ki a résztvevőket. Hozzátette: olyan dalokat választanak, melyek előadásához nem kell kiemelkedő technikai tudás.
    
Pleskonics András kifejtette, ma már a rockzene nemzedékektől független műfaj, az unoka, a szülő és a nagyszülő együtt zenélhet, erre pedig kiváló alkalmat teremt majd a Szeged Rocks.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Nagy utazás: magyar zenezseni lép fel Debrecenben
Hatalmas dobásra készülnek Kowáék: a debreceni közönséget is meglepi a zenekar
Több száz rockzenész muzsikál együtt jövő tavasszal
Nagyszabású operettgála lesz Debrecenben
Esőhelyszínre költözik a Csík koncertje

Hozzászólások