TIME DATE
Ma Géza nap van.

2019-09-04 09:35:56 / Szerző: HajduPress

Sikert aratott a Csokonai Színház

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A Vidéki Színházak Fesztiválján, a fesztivál nyitóelőadásaként a budapesti közönség is találkozhatott az Ilja Bocsarnikovsz által rendezett, rendhagyó felfogásban színre vitt Shakespeare-darabbal, a Learrel, melyet 2019 márciusa óta játszik a debreceni társulat nagy sikerrel a Csokonai színpadán.

A Thália Színház közönsége értően fogadta és hosszú tapssal jutalmazta a – hagyományosan – férfi főszerepet játszó Ráckevei Anna érzékeny játékát csakúgy, mint az újszerű előadás finom rendezői megoldásait. Az előadás kapcsán Ráckevei Anna elmondta, nemcsak az nagyszerű érzés, hogy új fórum előtt játszhattak, de az is, hogy az előadással a budapesti közönségnek is megmutathatták, milyen komoly munka folyik a színház falai között Debrecenben.

A fotókat Máthé András készítette.

A rovat legfrissebb cikkjei

Ez várható márciusban a Vojtina Bábszínházban
Meghalt Csukás István író
Ma tartják a mohácsi busójárás fő programjait
Döntéshelyzeteink a kortárs tánc nyelvén
El se hinnénk, hogy igaz - A Közel a horizonthoz című filmről

Hozzászólások