TIME DATE
Ma Árpád nap van.

2019-01-28 11:23:22 / Szerző: HajduPress

Reméljük, többé ilyen nem fordul elő az újfalui sportcsarnoknál

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A berettyóújfalui rendőrök befejezték egy tavalyi ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint még 2018. március 9-én 23 óra 45 perc körül Berettyóújfaluban, a városi sportcsarnok mellett egy ötfős fiatalokból álló társaság előzetes szóváltást követően rátámadt két helyi férfira. A 29, 17, 15, 14 és 13 éves támadók először odamentek egy 23 éves helyi lakoshoz, akit több alkalommal megütöttek és megrúgtak. Ezt követően egy másik, szintén helyi, 32 éves férfit is megtámadtak, megvertek, majd elvették a mobiltelefonját és a pénztárcáját, amelyből kivették a pénzt és a helyszínről elmenekültek. A fiatalabb sértett könnyű, míg az idősebb súlyos sérüléseket szenvedett.

A bejelentést követően a rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, melynek eredményként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak, majd a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállítottak. Az öt gyanúsítottat a nyomozók kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Törvényszék 2018. március 12-én elrendelt.

A 29 éves román férfi, a 17 éves tépei, a 15 és 14 éves tetétleni és a 13 éves debreceni fiúkkal szemben csoportosan elkövetett rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


A rovat legfrissebb cikkjei

Vasárnap délben támadott a mérgezés Szoboszlón
Halálos baleset történt Püspökladány határában
Kissé mérséklődik a hideg a hétvégén
Kaukázusi juhász fegyverezte le a rendőrre uszított stafford terriert
Figyelmeztetést adtak ki Hajdú-Biharra a köd miatt

Hozzászólások