TIME DATE
Ma Júlia és Rita nap van.

2018-12-10 16:54:04 / Szerző: HajduPress

Programozók versengtek az egyetemen

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A Debreceni Egyetemen mérték össze tudásukat a régió legjobb fiatal programozói. Összesen 59 – köztük 25 középiskolás – csapat vett részt az Informatikai Kar Regionális Programozói Csapatversenyén.



- Ma az informatikában szinte minden munka csapatmunka, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a diákok, hallgatók már tanulmányaik alatt tapasztalatot szerezzenek ilyen téren. Ehhez nyújt kiváló lehetőséget ez a verseny, hiszen itt is csapatban kell dolgozniuk. Ráadásul már a felkészülés során együtt kell működniük, így hamar megismerik csapattársaikat, tudják, hogy ki miben jó, miben kevésbé, így megfelelően el tudják osztani a feladatokat – hangsúlyozta a december 9-ei verseny kapcsán Mihálydeák Tamás, az Informatikai Kar dékánja.

A kari vezető hozzátette: a megmérettetés másik célja, hogy a diákok próbára tegyék magukat, megtudják, hogy más felsőoktatási intézmények hallgatóihoz képest hol áll a tudásuk. A diákok felkészülését a kar speciális – kifejezetten a versenyhez készített – ProgCont nevű automatikus feladatértékelő rendszere támogatja.

-  Több mint 1300 programozási feladatot ismer a szoftver. A felhasználók C, C++, C#, Java, Pascal és Python programnyelveken tölthetik fel különböző megoldásaikat, s a rendszer minden feltöltött kód esetén visszajelzést küld a versenyzőknek, hogy azt helyesnek találta-e, vagy, hogy milyen okból nem fogadta el – magyarázta Mihálydeák Tamás.

Az idei már a 7. verseny volt, így a fiatal informatikusok számára a Debreceni Egyetem által rendezett megmérettetésnek komoly rangja van. Ezt jelzi, hogy ebben az évben 59 csapat nevezett a programra, köztük 25 középiskolás, a versenyzők harmada a határon túli magyar területekről érkezett.

A diákokat felkészítő tanárokat ezúttal külön szakmai programmal várták a szervezők. Mihálydeák Tamás dékán az informatikaoktatás helyzetéről tartott előadást, emellett a kísérő oktatók a 3D modellezés szakkör és a nyári programozói tábor tapasztalatairól is hallhattak részleteket, valamint „Vis comes true” címmel virtuális túrán vettek részt Vis szigetén.

A DEIK Regionális Programozó Csapatverseny végeredménye:
Egyetemi/főiskolai kategória
1. Indigo Space Feeders - Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, Budapest (Budapest)
2. LookingForAChallenge - Universitatea Babeș-Bolyai - Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Cluj-Napoca - Kolozsvár (Cluj, Romania)
3. BRRC - Universitatea Babeș-Bolyai - Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Cluj-Napoca - Kolozsvár (Cluj, Romania)

Középiskolai kategória
1. No time limit - Colegiul Național Kölcsey Ferenc - Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Satu Mare - Szatmárnémeti (Satu Mare, Romania)
2. Windows Update - Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda (Szabolcs-Szatmár-Bereg)
3. Error 404 Squad - Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen (Hajdú-Bihar)

Nyílt kategória
1. Matekmaffia - University of Cambridge, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen (Hajdú-Bihar )
2. 1337 - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest (Budapest)
3. Ádi&Bobi&Dév - Debreceni Egyetem Informatikai Kar, Debrecen (Hajdú-Bihar)

(unideb.hu)


A rovat legfrissebb cikkjei

Debreceni egyetemisták tízezrei ismerték: elhunyt a könyvtár volt vezetője
Időskori aktivitás a Science Caféban
Egyetemi szakember az MKT élén
Iciri-piciri, de remek programot szervezett az egyetem - GALÉRIA
3,5 millió magyarból 1 millió nem tudja, hogy magas a vérnyomása

Hozzászólások