TIME DATE
Ma Jenõ nap van.

2020-06-05 14:25:25 / Szerző: HajduPress

Páratlan intézmények közötti összefogás Debreceni kulturális életének újraindításáért

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A közel három hónapos, a koronavírus-járvány okozta leállás a kulturális szférát is érintette, olyannyira, hogy a kormányrendeletek értelmében a nagy befogadóképességű intézményeket – színházakat, könyvtárakat, művelődési központokat – azonnal be is kellett zárni. Az offline kulturális terek időleges szüneteltetése ugyan még most is tart, de talán már nem sokáig. Debreceni kulturális intézményei – a közeli nyitásra várva – ezen a nyáron azonban már a szabadtér adta lehetőségeket kihasználva újra meg szeretnék magukat mutatni, lépésről lépésre haladva a „normál” viszonyok felé. Arról, hogy mik ezek a lépések, a teljes programsorozatot koordináló Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. irányításával a debreceni kulturális intézmények vezetői 2020. június 5-én sajtótájékoztatót tartottak. A sajtónyilvános eseményen jártunk.

Puskás István, Debrecen kultúrájáért felelős alpolgármester nyitotta a sajtóeseményt, aki megerősítette: két nappal ezelőtt még nem gondoltak arra, hogy június közepétől egy újabb kormányrendelet értelmében újra nyithatnak a színházak, mozik, a művelődési házak, ezért a június 5-étől egészen augusztus 15-éig tartó programsorozatot valóban elsősorban szabadtérre tervezték. Amit – ha valóban bekövetkezhet – az újra nyitható intézmények által kínált programok így még tovább fognak gazdagítani. Az alpolgármester hangsúlyozta: a debreceni kulturális élet a pandémiás helyzet miatt teljesen nem állt le, hanem az online térbe költözött, így a mostani „lépésről lépésre” taktikának megvoltak az előzményei: a MODEM például a „Lépj a körbe” programmal jelentkezett, a „hogyan lehetünk közösségben felelős módon?” kérdésre koncentrálva, a Csokonai Színház művészei pedig a járvány okozta veszélyhelyzetben végig „szerenádokkal” kedveskedtek a nézőiknek. S mivel tegnap volt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója miatt a nemzeti összetartozás napja, ennek analógiájára Debrecen is megszervezte a maga összetartozását, amelynek keretében a nyár folyamán végig, minden egyes napon kulturális programokkal fogja – főleg a belvárosban – szórakoztatni a nagyérdeműt.

Olyan, ehhez kapcsolódó partnerekkel például, mint a Cívisház Zrt., amelynek a vezetője, Erdei Edit elmondta: a Zrt. évtizedes vágya valósult meg ebbe a kényszerhelyzetbe kerülve, hiszen régóta tervezik, hogy a belváros minél pezsgőbb kulturális életet élhessen. A Lépésről lépésre program keretében ők így Debrecenben élő neves képzőművészekkel szövetkeztek, akik a Kirakattárlat című programsorozat keretében nyolc belvárosi üzlet kirakatában állítják ki egy-egy alkotásukat. A mostani helyzetben ez azért is fontos, mert a kultúrára szomjazók a belvárosban járva, a művészek alkotásait szemlélve a fogyasztásukkal a szintén nehéz helyzetbe kerülő vendéglátó egységek forgalmát is visszahozhatják. Így szolidaritás jön létre a képzőművészek és a vállalkozók, a kultúrára szomjas nézők és a vendéglátósok között. A nyolc különböző belvárosi üzlet kirakataiban Wrábel Erzsébet, Tamus István, Kónya Ábel, Máté András, Józsa Poppea, Grela Alexandra, Szabó Károly és László Ákos egy-egy művét lehet majd megtekinteni. 

A Főnix Rendezvényszervező Kft. részéről Tóth Ernő programigazgató elmondta: mivel a márciusi Tavaszi Tárlatukat hagyományos térben nem tudták már megtartani, ezt május 2-ától „átköltöztették” az online térbe. A virtuális tárlaton látható alkotásokra, illetve azok alkotóira szavazni lehetett, és azok a művészek, akik tíznél több szavazatot kaptak, jövőre egy közös tárlaton mutatkozhatnak be remélhetőleg már offline módon, a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében. Augusztusban pedig a szokásos évi Friss Hajtás című tárlatot is meg kívánják szervezni a tradicionális kiállítótermükben.

Somogyi-Tóth Dániel igazgató a Kodály Filharmonikusok részéről elmondta: ők a kamarakórusukkal a nyár folyamán minden kedden és pénteken délután lesznek láthatóak és hallhatóak Debrecen belvárosában. Halász D. János az Ifjúsági Ház vezetőjeként pedig közölte, hogy az online térben való működésük után – például írtak ez alatt az időszak alatt egy dalt is –, most már ők is várják a flashmobjaikkal a kultúrára szomjazókat a belvárosba: műsorukra tűzik a Rocksuli koncertjeit, de lesznek táncos és népzenei programjaik is. 

Két művészeti középiskola, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium vezetői is jelen voltak a sajtótájékoztatón. Az előbbi intézményvezetője, Vargáné Szabadka Tünde elmondta: rendkívül büszkék a tanulóikra, akik közül a végzősök ebben a helyzetben képesek voltak online elkészíteni a vizsgamunkáikat, s így sikeresen lezárni a gimnáziumi tanulmányaikat. Ezeket az alkotásokat a gimnázium a Lépésről lépésre program keretében plakát formájában, montázsszerűen fogja a közönség elé tárni. A Medgyessy Ferenc Gimnázium igazgatója, Fekete József pedig elmondta, hogy ebben a nehéz helyzetben ő úgy látja, hogy éppen az online térbe szorultság hozta meg a korábban nem látott intézményi együttműködést Debrecenben, amelyhez az ő diákjai is szívesen csatlakoztak. Így jött létre a MODEM-mel való kooperáció, amelyről Koroknai Edit intézményvezető elmondta: ma, azaz június 5-én délután egy térképosztással indítanak a Lépésről lépésre program keretében, és a térképeken épp a medgyessys diákok által készített szobrok, festmények, animációk, grafikák megtekintésének helyszíneiről tájékoztatnak. 

A Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtár igazgatójától, Vranyecz Tündétől megtudhattuk: a belváros az épületek révén izgalmas sztorikat rejt, amely sztorikat a könyvtár helytörténeti gyűjteménye is tartalmazza. Ők most ezeket veszik elő, és leplezik le az ez iránt érdeklődők előtt.

A két színház, a Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház sem marad ki természetesen a kultúra újraélesztéséből. Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház vezetője elmondta: a gyermeknapot ők már meg tudták ünnepelni, az évadzárójuk pedig a jövő hét végén lesz az Nagytemplom mögötti Emlékkertben, ahová Sárkányölő Sebestyén azért (is) érkezik, hogy „agyoncsapja” az összes, még esetleg a térségünkben leledző vírust.

A Csokonai Színház továbbra is rengeteg meglepetéssel készül – tudtuk meg Vajland Judit sajtóreferenstől. Mind a színészek, mind pedig az énekkar tagjai vágynak már rá, hogy ne csak online lehessenek jelen a közönségük számára. Például Varga Klári színművészt június 13-án egy sanzonest erejéig már meg lehet offline is nézni és hallgatni.

Fejér Tamás, az Apolló mozi igazgatója a Kertmozi várható eseményeiről számolt be, amely június 8-án, stílszerűen a Vissza a jövőbe című film vetítésével indul. Az online jegyelővétel pedig már most, június 5-étől elérhető lesz az első hét programjaira. S a tegnapi kormányrendelet értelmében június 22-étől kinyit a mozi belső tere, azaz az Apolló is, igaz, hogy a korlátozások miatt valószínű, hogy még csak a két kisebb terem fogadhatja majd a látogatóit. 

A nagyszámú, százhetven körüli, Debrecen belvárosát ettől kezdve meghatározó kulturális események pontos menetrendjét a különböző intézmények honlapjain, valamint a www.fonixinfo.hu oldalon tudják követni.

Gyürky Katalin


A rovat legfrissebb cikkjei

Lázadó leányzók - A Hogyan legyél jó feleség? című filmről
Száz film száll versenybe a Bujtor István Filmfesztiválon
Jégkorszak - Új természettudományos kiállítás a balmazújvárosi Semsey Kastélyban
Bergman Jelenetek egy házasságból című sorozatát dolgozza fel az HBO
A filmkritikusok kedvence lett az Akik maradtak a szófiai nemzetközi filmfesztiválon

Hozzászólások