TIME DATE
Ma Arnold és Levente nap van.

2019-06-07 13:00:03 / Szerző: HajduPress

Összeveszett apával, beverte a szélvédőt

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki betörte egy gépkocsi szélvédőjét Debrecenben.

A rendőrségre 2019. június 6-án 8 óra körül érkezett bejelentés, ami szerint Debrecenben, az Erdőhát utcán betörték egy gépkocsi szélvédőjét. Az egyenruhások a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek, amely eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A rendőrök a 19 éves bocskaikerti lakost még aznap elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett. A férfi elmondta, hogy összeveszett az édesapjával és a dühét vezette le a gépkocsin.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfival szemben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A rovat legfrissebb cikkjei

Több ezer hektár legelőt ad bérbe a Hortobágyi Nemzeti Park
Nagy balhé tört ki Kokadon
90 milliós útdíjcsalást derített fel a NAV
Balesettel zárult a vasárnap
Viharzóna: jelentős késések a vonatközlekedésben

Hozzászólások