A debreceni Agóra Tudományos Élményközpont ad otthont a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat közép-európai elődöntőjének, amelyen a visegrádi országok legsikeresebb középiskolás csapatai mérik össze felkészültségüket és kreativitásukat.
A szombati eseményről kedden közös sajtótájékoztatót tartottak a verseny szervezői, a National Instruments és a Virtuális Műszerezésért Alapítvány képviselői, valamint Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere. A versenyen a visegrádi országok legsikeresebb középiskolás csapatai mérik össze felkészültségüket és kreativitásukat – mondta el Barcsa Lajos, aki hozzátette: Debrecen jelentős forrásokat fordít arra, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természet- és műszaki tudományok iránt. Ezt a célt szolgálja a helyi Tóth Árpád Gimnáziumban az Öveges-program keretében 318,5 millió forintos beruházással létrehozott laboratórium és az 1,8 milliárdos fejlesztéssel létesült Agora tudományos élménypark – mutatott rá. Barcsa Lajos szerint Debrecenben "az innováció alappillére" a National Instruments (NI) Hungary Kft., amely mentorprogramjával segíti bevinni a gyakorlatot az oktatásba.
Imets Ákos, az NI Hungary Kft. kutatás-fejlesztési mérnökségének vezetője hozzátette: ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2020-ig 25 százalékos mérnökhiány lesz Magyarországon.
Mentorprogramjuknak az a célja, hogy játékos módon hozzák össze a diákokat a legkorszerűbb technológiákkal. A programmal jelenleg 41 önkéntes mentorral 60 általános és középiskolában több mint ezer diákot támogatnak, akik tanóra vagy szakköri foglalkozás keretében ismerkednek meg a műszaki gondolkodás alapjaival – ismertette Imets Ákos. Hozzátette: a fiatalok kezdetben saját programozású autonóm robotok segítségével hajtanak végre gyakorlati feladatokat, később önálló mérés- és vezérléstechnikai alkalmazásokat is kidolgozhatnak.
A sajtótájékoztatón B. Kiss Bálint várpalotai középiskolás, az NI mentoráltja saját fejlesztésű eszközével mutatott be kísérletet, majd a FIRST LEGO League egyik elődöntős (hajdúböszörményi) magyar csapatának tagjai tartottak robotprogramozási bemutatót.
Somogyi Béla, az Agora tudományos élményközpont igazgatója elmondta: a szombati verseny négy legjobb helyezettje vehet részt a németországi döntőben.
Az induló húsz csapatból kilenc magyar (nyolc hazai és egy határon túli) csapat hajt végre a tanulás jövője témakörben feladatokat az előre programozott robotokkal – jelezte az igazgató.
Somogyi Béla bejelentette: az Agora február 10-től több mint 30 interaktív játékkal, látványos kísérletekkel, tudományos előadásokkal és egy csillagdával várja az érdeklődő diákokat. Az Agóra Tudományos Élményközpont célja, hogy közérthetően és élményszerűen magyarázza el mindennapi életünk csodáit. Az Agórában a játék és a szórakozás ötvöződik a tanulással; a gyerekek és felnőttek különleges eszközökkel és tudományos érdekességekkel ismerkedhetnek meg, rendkívüli és látványos kísérletek részesei lehetnek.
Az élményközpont egyik legfontosabb feladata, hogy már gyermekkorban felkeltse az érdeklődést a műszaki ismeretek és a természettudományok iránt. Az Agóra lehetőséget teremt arra, hogy a diákok a hagyományos iskolai keretek közül kilépve sokkal élményszerűbben és kalandosabban, maguk tapasztalhassák meg a tudományos jelenségeket. A háromszintes épület laboratóriumaiban a látogatók bepillanthatnak a fizika, kémia, orvosbiológia, hidrobiológia, botanika és a robotika rejtelmeibe, a központ tornyában található csillagdában pedig tanulmányozhatják a Napot, a Holdat és más égitesteket. Az Interaktív térben több mint harminc tudományos játékot, illetve interaktív eszközt lehet kipróbálni. Az Agóra Tudományos Élményközpontban február 10-től naponta többször izgalmas előadásokkal, tudományos bemutatókkal és látványos kísérletekkel várják az iskolai csoportokat és az egyéni látogatókat.
Fotók és videó: Miskolczi János
Hozzászólások