°C
TIME DATE
Ma Gyöngyi nap van.

2018-10-11 08:29:13 / Szerző: HajduPress

Nehéz mérkőzéssel kezdi idegenbeli túráját a magyar válogatott

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A magyar labdarúgó-válogatott nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg két idegenbeli mérkőzésből álló túráját Athénban, a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában.

    Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel.
    Az éllovas finnek - akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen - Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket.
    A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól.

    A görögök budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2-1-es hazai sikert hozott. A magyar keret - amelyben  mindenki egészséges - a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is.
    Az összecsapás pénteken 20.45-kor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban. A 69 618 fő befogadására alkalmas létesítmény az AEK és a Panathinaikosz otthona is, a két gárdát heten képviselik a görög keretben.

    A csoport állása:
1. Finnország    2   2   -   -   2-0  6 pont
2. MAGYARORSZÁG  2   1   -   1   2-2  3
3. Görögország   2   1   -   1   2-2  3
4. Észtország    2   -   -   2   0-2  0
    Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Forma-1, meglepetés: nem dőlt el a vb-cím sorsa
Messi három hétig nem futballozhat
Vasárnap estére világbajnok lehet Hamilton
Ilyen jól még sohasem szerepeltek a magyarok: véget ért az ifiolimpia
Ész nélkül az észtek ellen: 3-3

Hozzászólások