°C
TIME DATE
Ma Valér nap van.

2018-03-13 05:26:27 / Szerző: HajduPress

Meghalt Oskar Gröning, az utolsó elítélt auschwitzi lágerőr

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Meghalt Oskar Gröning, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó, jogerősen elítélt őre - jelentette a Norddeutscher Rundfunk (NDR) német regionális közszolgálati médiatársaság.

    Oskar Gröning ügyvédje a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve az NDR-nek elmondta, hogy ügyfele a hét végén, 96 éves korában halt meg egy kórházban, és erről tájékoztatta a hannoveri ügyészséget, amely eljárást folytatott ellene a haláltáborban folytatott tevékenysége miatt.
    Oskar Gröninget 2015-ben négy év szabadságvesztésre ítélték magyar zsidók százezreinek legyilkolásában való bűnrészességért. A lüneburgi tartományi bíróság szerint legkevesebb háromszázezer gyilkosságban vált bűnrészessé a haláltáborban 1944. május 16-tól július 11-ig, az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején végzett tevékenységével.
    Az ítéletet 2016-ban megerősítette a német szövetségi legfelső bíróság (BGH), amely szerint az elítéltnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban.
    A náci párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként legkevesebb három napon a haláltábor vasútállomásának peronján - a "rámpán" - teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba deportált emberek csomagjainak őrzése volt. Ez a tevékenység azt szolgálta, hogy ne az áldozatok szeme előtt kutassák át a holmijaikat, mert az megtörhette volna gyanútlanságukat és lázongáshoz vezethetett volna. Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult, aminek az volt a funkciója, hogy "csírájában fojtsa el az ellenállás és a menekülés gondolatát".
  
  Az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr abban is közreműködött, hogy az SS javára hasznosítsák a deportáltak értéktárgyait, és állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek megakadályozása fegyveres erővel.
    Oskar Gröning ellen 1977-ben is folytattak nyomozást, de az eljárást vádemelés nélkül lezárták. A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) más lágerőrökkel is foglalkozott, de vádemelést nem kezdeményezett, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítélet kiharcolására.
    A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben 5 év börtönre ítélte Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a láger 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban, és a ZSt valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Lelőtték a strasbourgi merénylőt
Óriási a különbség a leggazdagabb és a legszegényebb EU-tagország között
Nincs magyar érintettje a strasbourgi tragédiának
Lövések és halál a karácsonyi vásárban: dráma Strasbourgban
Először kerül nő a szlovén rendőrség élére

Hozzászólások