TIME DATE
Ma Lukrécia nap van.

2020-01-08 19:37:19 / Szerző: HajduPress

Megemlékezés és tisztelgés

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Varga Imre, a decemberben elhunyt szobrászművész tiszteletére – siófoki temetésével azonos időpontban - koszorúzással egybekötött közös megemlékezést tartott szerdán a Debreceni Egyetem Kémiai Intézet, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) a Professzor szobránál.

 

Varga Imre igen termékeny alkotó volt, több száz alkotása található közterületeken, természeti és épített környezetben, középületek belső tereiben. Szobrait nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban, így Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában és Izraelben is felállították.


Több művével kötődik a városhoz és az egyetemhez: Debrecenben hat alkotása található, ebből négy a Debreceni Egyetemhez kapcsolható. A Főépület előtti parkot a „Pihenő nő” szobra díszíti, a Klinikai Központ főbejáratánál a „Professzorok” kompozíció fogadja az érkezőket, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar kollégiuma előtt Veres Péter mellszobra található, míg a Természettudományi és Technológia Kar Kémia Épülete előtt a „Professzor” című alkotás, Hatvani István szobra áll.


- És így jutunk el oda, hogy a Kémiai Intézet, karöltve a TTK-val miért éppen ezt a helyet választotta a megemlékezés színhelyéül – fogalmazott beszédében Várnagy Katalin. A Kémiai Intézet igazgatója Hatvani professzor munkásságát ismertetve kiemelte, hogy a Református Kollégium egykori diákja, bár számos felkérést kapott külföldi egyetemeken való oktatásra, mégis Debrecent választotta, ahol többek között filozófiatörténetet, kozmológiát, kísérleti fizikát, botanikát, orvosi fiziológiát, földrajzot, hidrosztatikát, mechanikát, csillagászatot, erkölcstant, természetjogot, és hazánkban elsőként kémiát is tanított.

Az igazgatónő az alkotót méltatva Sz. Kürti Katalin művészettörténészt idézte: - Varga Imre – műve sokrétűsége, gazdagsága révén – nemcsak a jellem bonyolultságára utal, hanem - túl a környezet érzékeltetésén - a kort, a felvilágosodás korát is jelzi.

A megemlékezésen a Természettudományi és Technológiai Kar és a Kémiai Intézet vezetői helyeztek el koszorút a Hatvani-szobor talapzatánál.

(unideb.hu)

A rovat legfrissebb cikkjei

Öt éve a sportos és egészséges egyetemért
Közösen a haza szolgálatában
Ilyen egy diplomaosztó a Nagyerdei Stadionban
A Nagyerdei Stadionban tartja tanévzáróit a Debreceni Egyetem
Nyári tábor a jövő kutatóinak

Hozzászólások