TIME DATE
Ma Endre és Elek nap van.

2019-02-14 13:11:18 / Szerző: HajduPress

Március közepén kezdődik a Debreceni Tavaszi Fesztivál

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg - közölték a szervezők a rendezvényt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón a helyi Kölcsey Központban.

    Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere szerint a város hagyományos tavaszi kulturális programsorozata debreceni és egyetemes értékeket közvetít, de a tradíciókat megőrizve az idén megújul.
    Az újdonságok között említette az alpolgármester a "műfajok egymásba kapaszkodását", egyfajta műfaji átjárhatóságot, ami a zenés, táncos, prózai és képzőművészeti programokat is jellemzi.
    Kiemelte ezek közül a Honeybeast Legyen tánc! című előadását, amelyet a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével mutatnak be, valamint a zene és a költészet találkozásának különleges eseményét, az idén 50 éves Kaláka együttes és Lackfi János költő közös produkcióját.
    Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatója hozzátette: a fesztivál hagyományosan az idén is a tavaszi tárlat megnyitójával kezdődik. A programok közül kiemelte még a Cserháti Zsuzsa 70 című emlékkoncertet, amelyen Szulák Andrea, Pákai Petra, Majsai Gábor és a Debreceni Big Band is fellép, valamint Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének színházi adaptációját, amelyet Kiss Szilvia és Gál Tamás, a felvidéki CsaVar Színház művészei mutatnak be.

    A tavaszi fesztivál keretében rendezik meg ebben az évben is a Bach mindenkinek fesztivált Debrecenben - jelezte Sárosi Dániel orgonaművész, aki a sajtótájékoztatón Bach muzsikájából adott ízelítőt. Március 17. és 22. között köztereken, bevásárlóközpontokban, koncerttermekben, templomokban, oktatási és közintézményekben, kávéházakban, éttermekben, villamosokon csendül majd fel Bach muzsikája - fűzte hozzá.
    A Söndörgő együttes - amelynek tagjai ugyancsak rövid zenei bemutatót tartottak a tájékoztatón - a nyolcadik új albumát bemutató koncertsorozat keretében lép fel a Debreceni Tavaszi Fesztiválra - közölte Eredics Benjámin, az együttes gitárosa. 
    Gábor-Tóth Ildikó kulturális menedzser hozzáfűzte, hogy az 50 éves Kaláka Hét határon át című koncertsorozatának keretében érkezik Debrecenbe, és műsorukat Nagyváradon is bemutatják.

Fotók: Pénzes László

(MTI, HP)

A rovat legfrissebb cikkjei

Nagy művészetválasztó - A Csokonai a Campus Art-on
Tessék választani! - Az Őrült nők ketrece című előadásról
Egy év bihari történései - képekben
Csodálatosan megragadott pillanatok - Megnyílt az idei Sajtófotó-kiállítás
A mászkáló skála királynője - A Mennyei hang! című előadásról

Hozzászólások