TIME DATE
Ma Ellák nap van.

2020-03-20 15:44:58 / Szerző: Babik Barbara

Közönség nélkül színház sincs

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt március 16-án rendkívüli, csoportosulásokat korlátozó intézkedéseket hirdetett ki. Ennek értelmében a vendéglátóhelyek és üzletek mellett a kulturális intézmények látogatására is komoly határozat lépett érvénybe. Így a színházak sem működhetnek tovább meghatározhatatlan ideig.

A kormány vészhelyzetet hirdetett a világjárvány miatt, intézkedéseik pedig az oktatástól a kultúráig több szektort is érzékenyen érintenek. A Csokonai Színház március 9-én még meghirdette a Deszka Fesztivált, amelyen 34 kortárs magyar szerző darabját láthatta volna a közönség április elején. A járványügyi helyzetre való tekintettel azonban az esemény és még számos előadás is elmarad a színházban.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója elmondta nekünk, hogy a jelenlegi helyzet hogyan érinti az intézményben dolgozó művészeket és szakembereket.

„A próbafolyamatokat felfüggesztettük. A munka a Csokonai Színházon belül – természetesen azokkal a megszorításokkal, amiket a járvány megkíván – tovább folytatódik. Most a művészeink munkájának az otthoni szövegtanulás a legfontosabb része. A művészeti ügykezelés egy elektronikus próbatáblán dolgozik. Ami szerencse ebben a nagy bajban, hogy nálunk egy hosszú kiköltözési folyamat van, amelynek részleteit előre tudtuk hozni azért, hogy gördülékenyen menjen. Ez az első dolog, amivel a műszaki kollegák elkezdtek foglalkozni.”

A vírus elvette a színházaktól azt a mozgatórugót, ami nélkül egy teátrum sem tud létezni: a közönséget. Az embereket pedig egy olyan kulturális szórakozástól, élménytől fosztotta meg, amit sehol máshol nem tudnak pótolni.

„Ez egy közösségi műfaj. Egyelőre természetesen próbálunk átmeneti megoldásokat ezekre a rövid időszakokra, de a színház az mindig a nézőkért volt és a nézőkkel együtt volt. Nem tud átkerülni teljesen a virtuális térbe.”

Az elmaradt előadások, bemutatók pótlására a járvány időtartamának bizonytalansága miatt még nem született megoldás, de országos szinten dolgoznak azon, hogy hogyan kezeljék a felmerülő problémákat.


Kép forrása: pixabay.com


A rovat legfrissebb cikkjei

Közel hatmillióval segítettek a művészeken
Ennio Morricone Oscar-díjas zeneszerzőnek szentelte első koncertjét a milánói Scala
91 évesen elhunyt Ennio Morricone
Kiderült, milyen lesz idei virágkarnevál
Idén is lesz Debrecenben virágkarnevál, csak egy kicsit másképp

Hozzászólások