°C
TIME DATE
Ma Jusztina nap van.

2018-08-22 06:29:47 / Szerző: HajduPress

Kitüntették Debrecen Lukács Laciját

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A debreceni Lukács László és a Halott Pénz is a Petőfi Zenei Díj díjazottjai között szerepel idén. Az elismeréseket harmadik alkalommal adták át, ezúttal a Strand Fesztivál nyitónapján, kedd este Zamárdiban.

    A bronzból készült Petőfi-szobrokat - Verebélyi Diána képzőművész alkotását - kilenc kategóriában osztották ki.
    Az év női előadója kategóriában a díjat Fábián Julinak ítélték oda posztumusz. A kategória négy jelöltje, Lábas Viki, Rúzsa Magdolna, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) és Sena lemondott jelöltségéről az ötödik jelölt, a tavaly elhunyt Fábián Juli javára.
    A gesztust követően a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi TV és a VOLT Produkció úgy döntött, idén posztumusz díjat adnak át, amelyet Fábián Juli édesanyja vett át Vaszily Miklóstól, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától. A díj átadását követően a négy jelölt közösen adta elő Fábián Juli Like a child című dalát az énekesnő emlékére.
  
  Az év zenekara a Halott Pénz lett, Az év videoklipje díját Rúzsa Magdolna kapta a Mosd Fehérre című dal klipjéért. Az év koncertjének a Wellhello A hentesék című, a Budapest Parkban 2017. június 7-én előadott műsorát választották. Az év férfi előadója Lukács László lett a Tankcsapdából, Az év felfedezettjének járó szobrot a Follow the Flow kapta, Az év DJ-jének JumoDaddyt választották, Az év dala Pápai Jocitól az Origo lett.
    Az életműdíjat - Bereményi Gézát és Demjén Ferencet követően - idén Tátrai Tibor vehette át Fülöp Zoltántól és Lobenwein Norberttől, a fesztivál főszervezőitől. Tátrai Tibor az Ivan & the Parazollal közösen adott elő egy dalt a Hobo Blues Band Vadászat című albumáról.
    A jelölés alapját a Petőfi Rádióban 2017. március 1. és 2018. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület.

    A kétórás keddi műsorban - melyet a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV élőben közvetített - színpadra lépett a Cloud9+ és Járai Márk, a Kelemen Kabátban, Ákos, a brit világsztár Sigala, a Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese, az Apey and the Pea, A DAL Akusztik verseny közönségszavazásának győztese, a Leander Kills, a show zárásaként pedig a Wellhellot hallhatta a közönség.
    A Petőfi Zenei Díj 2018 díjátadójával kezdődött meg a STRAND Fesztivál Zamárdiban, amelyen fellép többek között az amerikai Thirty Seconds to Mars, a német Robin Schulz, az angol Rag n Bone Man, a német Fritz Kalkbrenner és a Petőfi Rádió legtöbb magyar kedvence. A STRAND Fesztivált szombat este a Halott Pénz nagykoncertje, valamint a 90-es évek legnagyobbjait felvonultató buli zárja, a SNAP!-el a főszerepben.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Fotógaléria: ilyen finom a Zamat!
Magyarországon lép fel Ed Sheeran
Péntektől Zamat Debrecenben: ez finom lesz!
Kitüntették Debrecen Lukács Laciját
Döbbentes kép a Tankcsapda budapesti bulijáról

Hozzászólások