°C
TIME DATE
Ma Endre és Elek nap van.

2017-12-06 15:49:40 / Szerző: HajduPress

Kétszáz éve hozott debreceni ítéleteket vizsgálnak

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott két ítélet alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a romániai restitúciós bizottság az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatására vonatkozó kérelmét.

    
A debreceni ítéletek figyelembe vételét Komáromi Attila, az egyház jogi képviselője kezdeményezte Ileana Darjának, a könyvtár volt igazgatójának egy 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. Ebben a volt igazgató többek között arról értekezett, hogy a könyvtáralapító Batthány Ignác püspök halála után az örökösei beperelték a római katolikus egyházat az örökségért, de a debreceni bíróságon 1815-ben kimondott ítélet az egyház tulajdonjogát erősítette meg.
    
A szerdai tárgyaláson a táblabíróság elrendelte az egyház által benyújtott latin nyelvű debreceni ítéleteknek a szakértői fordítását.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Siralmas: már a madarakat is felhasználják a háborúhoz
Hawaii sem gondtalan: turistahajóra zuhant a láva
Auschwitzból akart téglát lopni egy magyar pár
Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal tárgyalt Moszkvában
Megtalálták a rendőrök az idegméreg forrását

Hozzászólások