°C
TIME DATE
Ma Olga és Liliána nap van.

2016-09-14 14:49:28 / Szerző: Kopányi Balázs

Képzelt műsorajánló a közszolgálati rádióból

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Egy korábbi tanárom, jelenlegi kollégám a minap azt mondta nekem, hogy "most kell közmédiát nézni, hallgatni, olvasni, mert történelmet írnak, ilyen még nem volt Magyarországon." Nos, megtettem, belehallgattam, s elindult bennem egy gondolatmenet, mely sajnos nem áll messze a valóságtól, mégsem igaz belőle egy szó sem, mindez természetesen sarkítás, jó adag iróniával.


Kedves Hallgatónik!
 
Néhány témát ajánlunk figyelmükbe mai műsorunkból.

Hamarosan a közelgő népszavazással foglalkozunk, hiszen itt van a nyakunkon, önöknek pedig el kell menniük, és nemmel kell szavazniuk. Érkezik majd Határzáró Tamás, akivel közösen az önök szájába rágjuk, hogy mit, s hogyan kell csinálniuk.

Mindezek után hírösszefoglalóval folytatódik műsorunk, melyben kizárólag a migránskérdéssel foglalkozunk 15 percben.

A hírek után rögtön közlekedési információk jönnek, melyben természetesen beszámolunk a migránsok okozta fennakadásokról, és azok útvonaláról, pozíciójukról.

Az időjárás előrejelzésből kiderül majd, hogy milyen hatással van a mosdatlan gazdasági bevándorlók okozta szag bolygónk klímájára, majd politikai hirdetéssel folytatódik reggeli műsorunk, melyből kiderül, mit kell üzennünk, s kinek.

Ezt követően pedig az egyik kutatóintézet vezető elemzője, Szögesdrót Károly, kérdés és levegővétel nélkül fogja vagy 8 percig mondani, hogy várhatóan hogyan fognak dönteni a magyarok október 2-án, s azt is megkérdezem tőle, hogy mi lesz azzal a néhány szerencsétlennel, aki tévedésből igennel szavaz.

Végül, de nem utolsó sorban pedig érkezik hozzánk Mig Raul antimigráns miniszter, és ha akarja, ha nem, elmondja nekünk, amit a rádió vezetői hallani akarnak.

Kedves Hallgatónk, bízom benne, hogy ma is rendkívül színes tartalomjegyzékünk felkeltette érdeklődésüket és velünk tartanak a következő 180 percben. A mai adás szerkesztője Kis-Antimigráns Béla.

 

A rovat legfrissebb cikkjei

Micsoooda? Messi a Loki felé kacsintgat
Képzelt műsorajánló a közszolgálati rádióból
Előkóstolót kapnak a kiskunhalasi migránsok
Gyorshír: Jennifer Lopez fellép a debreceni Főnixben
Merkelék kicserélik a német lakosságot Szíriával

Hozzászólások