TIME DATE
Ma Gedeon és Johanna nap van.

2015-04-16 10:26:34 / Szerző: HajduPress

Kedv, remények, trillák: íme a díjazottak!

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Kedv, remények, trillák címmel 2015 elején a Debreceni Művelődési Központ és a Debreceni Zenész Klub pályázatot hirdetett közismert magyar költők verseinek megzenésítésére. A jelentkezési határidő végéig 14 előadó érkezett, melyből – két visszalépő miatt – 12-en mutathatták meg magukat a döntőben, amelyet április 10-én, a Költészet Napja előestéjén szerveztek meg a Debreceni Művelődési Központ Pódiumtermében.

A színvonalas este a zsűri tagjainak bemutatásával indult. Az ismert személyekből 4 tudott megjelenni, Lukács Lászlót, a Tankcsapda frontemberét elszólították kötelességei, de szavazatát előzetesen elküldte. A zsűriben helyet foglalt Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója; Dánielfy Zsolt színművész; Szénási Miklós, a Dehír.hu főszerkesztője, író, popzenész és Pércsi Sándor zenész (Ölveti Blues Band).  
A produkciók nagyon változatosak és igényesek voltak. Hallhattunk zenekarokat, triókat, duókat és egyéni fellépőket is.

Elsőként a Senzus Zenekar előadását láthatta a közönség, majd őt követte a hajdúnánási Szatmári Antal gitárszólójával, Herczegfalvi Zsanett zongora előadásával és Suba Sándor a derecskei zeneiskolásokkal.
A második etapban Molnár Jenő gitár játékát, Éles Gina zongora előadását, a Csicseri és Borsó páros produkcióját, illetve Faragó Dániel és Sas Nelli párosát hallgathatták meg.
Az utolsó blokkban a püspökladányi Fand F trió mutatkozott be újszerű előadásával, majd Jákób Anna gitározott és énekelt, akit Szabó András követett, végül a Borics Péter duó zárta az estét.
A díjazást illetően nehéz helyzetben volt a zsűri, nehéz volt választani a színvonalas és felkészült előadások közül, ezért az utolsó pillanatban új kategóriák is születtek. A zsűri különdíját nyerte el a Sensus Zenekar, a Csicseri és Borsó formáció, valamint Jákób Anna nagyszerű teljesítményéért.

A legjobb zeneszerzőnek járó díjat Szatmári Antal vehette át, a legjobb hangszerelő Suba Sándor és társulata lett, a legjobb előadó és legjobb énekhang díját Éles Gina vehette át.
Az előadásokat követően a közönség is szavazhatott, melynek eredményeként a Borics Péter duó vehette át a Közönségdíjat.

Fotók: DMK

A rovat legfrissebb cikkjei

Ingyenesen nézhető A Padlás musical
Elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház színművésze
Színházi Világnap a négy fal között
A legjobb világzenei albumok közt
Erkély-koncertek a Hagyományok Házában

Hozzászólások