°C
TIME DATE
Ma Ervin nap van.

2018-04-14 12:34:29 / Szerző: HajduPress

Kedv, remények, trillák - eredményhirdetés

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A Debreceni Művelődési Központ idén negyedik alkalommal hirdette meg a „Kedv, remények, trillák…” elnevezésű pályázatát a Kortárs Könnyűzenei Egyesülettel közösen közismert magyar költők verseinek megzenésítésére. A felhívásra 27 pályamű érkezett. A szakmai zsűri az előzsűrizésen választotta ki azokat a jelentkezőket, akik a döntőn, a közönség előtt is megmutathatták tehetségüket. Az április 13-án megrendezett nyilvános bemutatón 10 formáció és szólista adta elő két-két megzenésített versét a DMK Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.).
 
 
A zsűri elnöke Németh Alajos zeneszerző, dalszövegíró, a Bikini együttes basszusgitárosa; a zsűri további tagjai: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója; Váradi Ferenc rádiós műsorvezető és Pércsi Sándor, a Kortárs Könnyűzenei Egyesület elnöke, zenész voltak.
 
 
A szakmai zsűri négy kategóriában hirdetett győzteseket. A Legjobb Zeneszerző kategóriában Pásztor Csilla bizonyult a legsikeresebbnek; a Legjobb Énekhang-díjat az Inverzió nevű formáció vehette át; a Legjobb Hangszerelő Szabó Mátyás lett, aki különdíjként elnyerte a Campus Fesztiválon való fellépési lehetőséget is. A Legjobb Wass Albert-versmegzenésítést is értékelték. Ebben a kategóriában a The Pollux zenekar bizonyult a legjobbnak, ők az Éva Presszó zenekar előzenekari fellépési lehetőségét nyerték el.
 
Minden kategória díjazottja megkapta a Debreceni Művelődési Központ díját, egy 80.000 Ft értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzést a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből; fellépési lehetőséget az Incognito Club-ban,  valamint a Hajdú-bihari Naplóban (HAON, SZON), a Dehír internetes portálon és az FM90 Campus Rádióban való interjú lehetőségét.

A rovat legfrissebb cikkjei

Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze
Jó emberek, ha találkoznak - A remény másik oldala című filmről
Egy észveszejtő szerelem - harminc év távlatából: az Anna Karenina – Vronszkij története című filmről
Kiváló lehetőség: bárki tervezhet egy remek logót értékeinknek
Friss hajtás címmel megnyílt a 27. Debreceni Tavaszi Tárlat

Hozzászólások