TIME DATE
Ma Tivadar nap van.

2019-01-25 06:18:53 / Szerző: HajduPress

Katarzist kiváltó egyveleg

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A 2019. január 24-étől a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében Kiemelés címmel látható kiállítás a 2018-as Debreceni Tavaszi Tárlat díjazottjainak alkotásaiból szemezget. A tíz képzőművész munkáiból összeállított tárlat megnyitóján jártunk.

A kiállítás terébe csalogató, hangulatkeltő vonós muzsikát követően a tárlat létrejöttéért felelős Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Közhasznú Kft. kommunikációs vezetője, Kerekes Sándor a Debreceni Tavaszi Tárlat közel harminc éves múltjáról ejtett néhány szót. A sorozat célja, hogy Hajdú-Bihar megye kortárs képzőművészetének élvonalát reprezentálja, melynek keretében a grafika és a fotográfia kétévenkénti váltásban mutatkozik meg. A tavalyi eseményen a grafika volt soron, így most annak a tíz képzőművésznek az alkotásaiból válogattak - azaz Kiemelés címmel emeltek ki néhány művet -, akik tavaly díjat kaptak a rangos zsűri elbírása alapján. A megnyitón is jelen lévő tíz alkotó a következő: Szilágyi István, Lente István, Imreh Sándor, Szepessy Béla, Subicz István grafikusművészek, Gál András és Illés Gábor fotográfus, Kustár Gábor szobrászművész, Dóró Zsolt festőművész, Velényi Rudolf képzőművész.

A kiállítás-megnyitó alkalmából köszöntőt Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere, Komolay Szabolcs mondott. Az alpolgármester hangsúlyozta: egyveleget mutat ugyan a most megnyíló tárlat, de jó értelemben véve, hiszen az itt kiállított alkotások mindegyikére rendkívül büszke lehet a város. Az a Debrecen, amely pár évvel ezelőtt elhatározta, hogy a régió vezető városa lesz, amely vezető szerep a kulturális életben is léptékváltást követel. Ebbe a léptékváltásba tartozik bele az itt alkotó művészek megbecsülése is, és ennek a jele ez a kiállítás is. Komolay Szabolcs arra is kitért a köszöntő beszédében, hogy amíg egy nappal e kiállítás-megnyitó előtt, azaz a Magyar Kultúra Napján adtak: díjakat, kitüntetéseket nyújtottak át az arra érdemesnek talált művészeknek és alkotó embereknek, addig ettől a mostani tárlattól kapunk: minden művésze, minden résztvevője üzenni kíván valamit, s ha mi, a közönség vevők vagyunk erre az üzenetre, „meg tudjuk azt kapni”, azaz jól fogjuk fel azt, létrejöhet a legfontosabb, amit egy művészi alkotás kiválthat: a katarzis.

Az alpolgármester szavait követően a tárlatot Barabás Márton Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Tavaszi Tárlat zsűritagja nyitotta meg. A képzőművész hangsúlyozta: a 2018-as Tavaszi Tárlat beszédes címmel bírt: a Friss hajtás ugyanis nyilván utal egy-egy képzőművész legújabb alkotásának létrejöttére, ám ez alatt azt (is) kell érteni, hogy nemcsak a „friss”, hanem az „idős” növények, azaz az idősebb művészek is képesek új, jelentős „hajtások” létrehozására.

A festőművész mégis a tíz, itt kiállító alkotó legfontosabb tulajdonságainak, művészi jegyeinek felsorolását a legfiatalabbra jellemzőek felvázolásával kezdte: Imreh Sándort említette legelőször, akit a kiállítóterek falain kívüli alkotó művészként ismerhetünk, hiszen az egyébként még ma is illegálisnak tartott graffiti ragadja magával, s ő az, aki szociografikus pontossággal képes rögzíteni a graffitinyomokat az alkotásain. Vele szemben Lente István az „idős hajtás” erejéről beszél, azt képviseli, s a tavalyi pályázatra benyújtott grafikáinak sorozatcímei a téri alakzatok belső összetettségére világítanak rá. Szilágyi Imre grafikáit és Kustár Gábor szobrait a „mesélő” jellegük rokonítja, amíg Dóró Zsolt nonfiguratív képeit a dinamikus felületábrázolás jellemzi. Illés Gábor antropomorf képződményeket ábrázol, a talányt, a megfejthetetlent fotózza, Subicz István és Gál András pedig a legtöbbet az „egyszerűnek” hitt fekete és fehér színek kombinációjával tudja elérni. Velényi Rudolf nem koncentrikus, hanem párhuzamos színsávokkal ütközteti a természeti jelenségeket a fotóin, Szepessy Béla pedig, mint egy igazi poeta doctus, a múltba kalauzol a kosztümös figuráin keresztül. A „szárba szökkent hajtások” további növekedéséhez azonban szükség van „kertészekre” is – hangsúlyozta a képzőművész -, s ilyesfajta „kertészeknek” tekinthetők a különböző díjak és elismerések, illetve a most látható tárlat is.

A tíz díjazott képzőművész Kiemelés című kiállítását január 24-e és március 10-e között ingyenesen lehet megtekinteni a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében.

Gyürky Katalin
 

A rovat legfrissebb cikkjei

Magyar kisfilm a cannes-i filmfesztiválon
Nagypéntek van, ez az év legcsendesebb napja
Szavalóverseny egy remek debreceni színész emlékére
​Egy tartalmas love story a filmvásznon
Elhunyt Bács Ferenc színművész

Hozzászólások