°C
TIME DATE
Ma Endre és Elek nap van.

2018-05-06 07:50:42 / Szerző: HajduPress

Isten éltesse az édesanyákat!

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat. 


Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.


Ezúttal Dsida Jenő egyik versével kedveskedünk valamennyi édesanyának, nagymamának.

 
Dsida Jenő: Hálaadás
 
Köszönöm, Istenem az Édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az Édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az Édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az Édesanyámat!!!

A rovat legfrissebb cikkjei

Isten éltesse az édesanyákat!
Variál a Facebook, van egy ötletünk
Áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Adni jó: 30 gyermek álma vált valóra, mi is segítettünk - galéria
Debrecen legkedvesebb ölelései: különleges videó

Hozzászólások