TIME DATE
Ma Emma nap van.

2019-02-22 14:17:38 / Szerző: HajduPress

Ismét egy furcsa pár a filmvásznon: a Zöld könyv – Útmutató az élethez című filmről

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Hangulatában és bizonyos mértékig a történet szintjén is számomra a nagysikerű 2011-es francia vígjáték, az Életrevalók köszönt vissza Peter Farelly legújabb, ráadásul Oscar-esélyes filmjében, ahol ismét két olyan ember találkozását követhetjük végig, akik első látásra nem, nagyon nem illenek össze.

A két film közötti párhuzam még a „bőrszín” tekintetében is megállja a helyét. Hiszen ahogyan a 2011-es vígjátékban, itt is egy fekete és egy fehér ember sorsának összefonódását tapasztalhatjuk meg. Ám amíg az Életrevalókban a helyzet ebből a szempontból, de persze csak ebből az aspektusból, „egyszerűbbnek” tűnik, hiszen a lebénult, fehér bőrű Philippe-hez ápolóként érkezik a néger Driss, addig a Zöld könyv – Útmutató az élethez-ben a helyzet fordított. Dr. Shirley-t (Mahershala Ali), a híres fekete bőrű zongoraművészt kell a fehér Tonynak (Viggo Mortensen), vagy ahogyan a környezete hívja, Hantástonynak sofőrként és mindenesként kísérgetnie. 

S épp ebből fakad a két film közötti különbség is. Mert amíg az Életrevalók zseniális módon, de szinte csak arra koncentrál, hogy a két, egymástól látszólag teljesen különböző figura hogyan csiszolódik össze, addig Farelly filmjében az összecsiszolódást még a fekete-fehér ellentét és annak feloldása is megfűszerezi. Az igaz történetet feldolgozó film 1962-be repít vissza, amikor az épp munkanélkülivé váló, s meglehetősen egyszerű gondolkodású, „előbb ütök és csak aztán kérdezek” – típusú középkorú, családos Tony New Yorkban óriási lehetőséget kap. Azt, hogy a híres afroamerikai zongoristát - akiről rögtön az elején egy, Tony számára elképzelhetetlen dolog derül ki, tudniillik, hogy nem orvosdoktor, hanem a zenetudományok doktora, tehát, „hogy zongorából is lehet doktorálni” – sofőrként és mindenesként elkísérje a déli turnéjára. Amerikának azokba a déli államaiba, ahol a helyiek nem igazán nézik jó szemmel a más bőrszínnel rendelkező embertársaikat. Ezért van érvényben a film címét is adó Zöld könyv, amelyben minden néger számára le van írva – útmutatóként –, hogy melyik hotelben szállhat meg, vagy melyik étteremben látják szívesen, s hogy melyik vendéglátóipari egység az, ahová feketeként nem érdemes, sőt, tilos betérnie.

Ebből is érzékelhetik, hogy a film rendkívül kényes, szociálisan érzékeny témát feszeget. Először is úgy, hogy itt a fehér „alattvalónak” kell egy feketét szolgálnia, és nem fordítva. A látszólag „kőbunkó” Tony azonban ehhez remekül alkalmazkodik, s mindenféle rasszista felhang nélkül szolgálja ki a zongoristát. „Cserébe” a „doki” is jól bánik a sofőrjével, olyannyira, hogy még azt is megtanítja neki, hogy hogyan írjon haza a feleségének szép, romantikusan szép leveleket.

A baj nem kettejük között van tehát, hanem a problémát a társadalom fehér rétegében rögzült sztereotípiák adják. Rendkívül erős jelenet, amikor az egyik déli államban a „puccos” fellépési helyszín vécéjébe sem engedik be a zongoristát, hanem közlik vele, hogy csak a „kerti budit” használhatja. Vagy amikor az utolsó, nem mellesleg karácsonyi koncert termébe igen, de a teremhez tartozó étterembe már nem mehet be Shirley. Tony minden ilyen esetben kiáll a főnöke mellett, s a francia vígjátékhoz hasonlóan egy idő után barátság, szoros emberi kötelék szövődik e között a két műveltségében, bőrszínében, világlátásában és gondolkodásmódjában teljesen eltérő ember között. Ám miközben ők barátságot kötnek, s miközben megtapasztaljuk a fehérek feketeellenességének minden egyes szegmensét, a minden szempontból különc afroamerikai zongorista magánéletébe is bepillantást nyerünk, amelyet talán ez a mondata fémjelez a legjobban: „a fehéreknek nem vagyok fehér, a feketék szemében nem vagyok elég fekete, s nem vagyok eléggé férfi”. A meleg művész magányát a turné végeztével, karácsony este érezzük a leginkább, ám az ekkorra barátjává váló Hantástonynak erre is van egy jó megoldása. Hogy micsoda, arról győződjenek meg Önök. Ellenséges, a másságot gyakran semmilyen szinten sem toleráló világunkban, úgy vélem, ezt a filmet mindenkinek meg kellene néznie. Talán könnyebben menne a rasszok közötti együttélés.

Gyürky Katalin

A rovat legfrissebb cikkjei

Szavalóverseny egy remek debreceni színész emlékére
​Egy tartalmas love story a filmvásznon
Elhunyt Bács Ferenc színművész
Lángokban állt a párizsi Notre Dame
Nagy színésznőt gyászol a filmvilág

Hozzászólások