°C
TIME DATE
Ma Erzsébet nap van.

2015-06-13 07:55:20 / Szerző: Szőgyényi Adrienn

Ingyenes nyári tábor Cozombolis jóvoltából – Interjú a zenésszel

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Néhány éve egy remek hangulatú egyetemi buliban jártam. A görög származású, szolnoki dalszerző – énekes, Cozombolis lépett fel, akivel a közönség együtt énekelte a nagy sikerű A zenétől felforr a vérem című slágert. Hosszú évek óta semmit nem hallottam a zenészről. A minap azonban érdekes e-mailre bukkantam a beérkezett üzenetek között. A levélben az állt, hogy Cozi ingyenes nyári tábort szervez hátrányos helyzetű gyermekeknek. Kíváncsi lettem, így felkerestem az énekest. Interjú következik Cozombolisz Leonidász Péterrel.
 
 
2007-ben az egész ország együtt dúdolta A zenétől felforr a vérem című nótádat, 2008 nyári slágere pedig kétségkívül a Végre itt a nyár volt. Azóta viszont egy picit eltűntél. Mi történt veled az elmúlt években?
Szerintem ez nem kimondottan az én hibám. Abban a médiában, ahol lehetőséget kaptam, ott változnak a dolgok. Mindig más az arculat. Most például nyilván ez az undergroundabb, kicsit alternatívabb, fiatalosabb zene a népszerű. Nekem is megvolt ott a helyem. Most a két mulatósabb zenecsatornán tevékenykedem, ott játsszák a dalaimat. Ennek nagyon örülök. Valóban volt egy ilyen holt időszakom, de a bulik száma igazából nem csökkent. A mai napon is azt tudom mondani, hogy ugyanannyi bulim van mint amikor A zenétől felforr a véremnek az őrülete volt. Most van egy új dalunk, aminek Legyen most tánc a címe. Egy marha jó klipet is csináltunk hozzá, a rádiók is játsszák. Bárhová, ahová elmegyek fellépni, azt látom, hogy a korábbi dalaink mellett ezt is énekli az egész közönség. Szerintem itt kezdődik az igazi sikere egy dalnak. Ezen kívül van nekem egy civil foglalkozásom, egy családi építőipari nagykereskedésben is dolgozom.
 
Tavaly előtt szerveztél először ingyenes nyári tábort hátrányos helyzetű gyermekeknek Zánkán. Mi a célod a táborral?
Semmi más célom nincs, minthogy örömet szerezzek ezeknek a gyerekeknek. Nekem ez egy kis erőfeszítés, nekik pedig akár egy életre szóló élmény lehet. Vannak olyan srácok, akik nem látták még például a Balatont. Tavaly előtt volt ilyen. Az elmúlt 9 év úgy telt el, – 9 éve csinálom a zenélést – hogy tulajdonképpen nincs olyan hely az országban, ahol ne lenne ismerősöm. Ez számomra egy csoda. És mindenki segít. Akkor miért ne férne bele egy gyerektábor?
 
Idén Szolnokon, a Tiszaligeti Turisztikai és Szabadidőközpontban szervezel tábort a gyermekeknek. Mit lehet tudni erről?
Most egyelőre úgy néz ki, hogy öt napig húsz, 10 és 14 év közötti gyermeket tudok elszállásolni napi háromszori étkeztetéssel. A tábort augusztus 10. és 15. között rendezzük meg. A megvalósításban Szolnok városa segít nekem egy kicsit, a szállást ők fedezik. Egy ásványvizes cégtől pedig ásványvizet kapunk.
 
Kik vehetnek részt és milyen módon jelentkezhetnek a táborba?
Szolnoki iskoláknak szóltam, hogy küldjenek olyan gyerekeket, akik tanulmányi eredményeik miatt megérdemelnének egy ilyen tábort. Kecskeméten egy barátomra –  akinek szívügye a város – bízom, hogy válasszon ki pár gyereket. Baranyában ugyanígy van egy barátom, aki Kémes, Szaporca, Vajszló – ezek nagyon-nagyon szegény települések – polgármestereivel tárgyalt, hogy kik azok, akiket el lehetne hozni és őket elhozzuk a táborba. Még hagytam helyet, körülbelül 11 gyerek van meg. Úgy lehet még jelentkezni, – nyilván a „keret erejéig” - hogy, aki szeretne eljönni a táborba, az a Cozombolis zenekar hivatalos Facebook-oldalára küld egy üzenetet. Igyekszünk azonnal válaszolni és megbeszéljük, hogy működhet-e a dolog.
 
Milyen programokkal készülsz a kicsiknek?
Gitározással, énekléssel, főzéssel, lovaglással, kerékpártúrával, strandolással. Megyünk művésztelepre is, Verebes Gyuri barátom vár minket, aki festőművész. Ő biztosan el fogja varázsolni a gyerekeket.
 
Ki vigyáz majd a gyermekekre a táborban? Rajtad kívül lesz még felügyelő?
Öt gyerekenként egy-egy szülő szokott eljönni. Általában egy faluban ismerik egymást az emberek. Így a felügyelő szülő nagyjából ismeri a gyerekeket, tud velük foglalkozni. Jön még a fiam meg egy barátja, ők fogják a biciklitúrát vezetni. Rajtuk kívül pedig barátaim is eljönnek segíteni, valamint ott lesz az egész zenekar.
 
Szolnok város önkormányzatán kívül vársz-e még segítséget?
Az lenne a legértékesebb, ha még több srác tudna eljönni. Minden felajánlásnak örülünk, de tényleg az lenne a legjobb, ha abban tudnának segíteni, hogy minél több gyerek eljöhessen a táborba. Nagy felajánlásokat nem tudok tenni, viszont aki támogat minket, annak a céglogója megjelenik majd abban a klipben, amit a táborban forgatunk. Ezzel egy jelképes reklámot tudok biztosítani nekik. Ők is fel tudják velem venni a kapcsolatot a Cozombolis zenakar hivatalos Facebook-oldalán.
 
Mit üzensz azoknak a gyerekeknek, akik szeretnének részt venni a táborban?
Ez egy szabadabb, kirándulós tábor. Együtt találjuk ki, hogy mit csináljunk, mindenki mondhatja az ötleteit. És csinálunk egy dalt is, ahol mindenki írhat szöveget, akinek kedve van hozzá. Ott a helyszínen fel is vesszük ezt a kis közös dalt, csinálunk hozzá egy klipet és ez tulajdonképpen egy örök emlék marad mindenkinek.
 

A rovat legfrissebb cikkjei

!!Forgalomkorlátozás okozhat torlódást az M3-ason mindkét irányban
Másfél milliárddal lett gazdagabb egy magyar
Ne lepődjön meg, novemberben több nyugdíjat kap
Megtérítik az újabb nyelvvizsga díját januártól a fiataloknak
Újabb kilenc nő vehette át a Richter Aranyanyu díjat

Hozzászólások