TIME DATE
Ma Lõrinc nap van.

2020-07-19 10:43:02 / Szerző: HajduPress

Igazolták az univerzum korát

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen idős is a világegyetem.Szakértők egy csoportja alátámasztotta azt a korábbi becslést, mely alapján a világegyetem 13,8 milliárd éves – számol be a Scienca Daily. Az utóbbi években több olyan tanulmány is napvilágot látott, melyben a szerzők azt feltételezték, hogy az univerzum a vártnál több százmillió évvel fiatalabb lehet. A friss eredmények a korábbi számításokat igazolják.

A nemzetközi csapat több publikációban ismertette az átfogó vizsgálatot. A kutatók a chilei Atacamai Kozmológiai Teleszkóp (ACT) segítségével elemeztek egy ősi jelet, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, amely az ősrobbanás utáni időszakból maradt fenn.

Neelima Sehgal, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint kollégáival a világegyetem „gyermekfotóját” állították helyre, amely az évmilliárdok során jelentősen megkopott. A kutató úgy véli, csak ezen kép elemzésével érthetjük meg igazán, hogyan is alakult ki az univerzum. Az ACT csapata a legtöbb szakértővel ellentétben nem a galaxisok, hanem a legősibb ismert sugárzás elemzése révén adott becslést a világegyetem korára. Számításaik összhangban vannak a standard modellből és a Planck műhold adataiból következtetett korral.Az elmúlt időszakban komoly vita alakult ki az univerzum korával kapcsolatban. 2019-ben megjelent egy tanulmány, melyben a szerzők azt írták, a Planck csapata pontatlanul számolt, és a világegyetem a vártnál jóval fiatalabb lehet. Sehgalék bíznak benne, hogy friss eredményeik új fordulatot hoznak a vitában.

Az ACT csapata az univerzum tágulását jelölő Hubble-állandót is pontosította. Számításuk szerint a konstans 67,6 kilométer per másodperc per megaparszek, ez megközelíti a Planck műhold információiból következtetett 67,4-es értéket. A kutatók azt tervezik, hogy az ACT segítségével tovább vizsgálják a korai világegyetemet, hogy jobban megérthessék annak történetét.

(NATIONAL GEOGRAPHIC)


A rovat legfrissebb cikkjei

Dokumentumfilm készült a sikeres műtétsorozat előzményeiről
Séta a Hamlet című előadás felé
Szombaton rendezik az orgonák éjszakáját
Magyar rockklasszikusokról indult bélyegsorozat
Hajjá változtatott Hair

Hozzászólások