TIME DATE
Ma Vince és Artúr nap van.

2020-01-11 08:50:43 / Szerző: HajduPress

Halálfélelem a debreceni közlekedésben

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Korábban is írtam már arról a förtelmes közlekedési morálról, melyet Debrecenben valamiért nagyon mesterien űz a vezetők nagy hányada. Halálfélelmem viszont most volt először.
 

Az ünnepek előtt és után is mosolyogtam, bosszankodtam azon a hozzáálláson, amit a debreceni autós társadalomban tapasztalok nap mint nap. Szabályismeret semmi, szabálykövetés semmi, türelem, tolerancia, udvariasság nagyon ritka. Ellenben versengés, dudálás, anyázás, hőbörgés az van dögivel. Annyit sem tudunk, hogy például a Kossuth-Burgundia kereszteződésben a külső kanyarodóból a külsőbe, a belsőből a belsőbe érkezzünk. Naponta többször is beveszem azt a balos kanyart, de nem telik el úgy nap, hogy valaki ne tévesszen sávot. Pedig ez csak egy egyszerű balra kanyarodás…
 
Istennek hála, csúcsforgalomban viszonylag ritkán autózom, de sajnos előfordul, hogy 8-ra vagy 9-re kell mennem valahová. Ilyenkor változik igazán vadnyugattá a cívisváros. Majdhogynem mindegy a lámpa színe, mennek. Látványosan nem fogja tudni elhagyni zöldön a kereszteződést, de azért még átsuhan, s áll, vár, néz, látja, hogy lezárt mindent. Aztán zöld a keresztiránynak is. Azok (jogosan) dudálnak, idegesek, anyáznak, förtelem az egész. Aztán jönnek a posztok arról, hogy szar az egyirányúsítás, szarok a lámpák, rajtam kívül mindenki más bunkó, hülye a városvezetés, és a többi…

Ez egy baromság. Kétségtelen, hogy sokan vagyunk kevés helyre, de például önmagában azzal, ha megtanulnánk, hogy mikor kell megállni a zöldnél, máris sokat gyorsíthatnánk a város tempóján. Merthogy néha meg kell állnunk a zöldnél: az útkereszteződésbe ugyanis csak akkor hajthatunk be, ha azt a szabad (zöld) jelzés végére el is tudjuk azt hagyni. Ennek a szabálynak egyetlen oka az, hogy ne bénítsunk meg egy várost az önzőségünkkel.
 
Debrecenben azonban aki megáll a zöldnél, az halál fia. Baseball ütő, anyázás, megalázás, dudálás, lincshangulat a jutalma a szabálykövetőknek. Zavarunkban-halálfélelmünkben aztán mégiscsak behajtunk. Így lett életemben először halálfélelmem városi vezetés közben. Jót akartam, szabályos akartam lenni, de ezt aligha értik. Bölcsibe mentem a fiamért, s biztosra vettem: ha ottmaradok a kollektívan dudáló sor elején, ha nem leszek szabálytalan bunkó, akkor ezek a következő 3 percben talán meglincselnek, talán betörik az ablakom, s mára talán rendőrségi hír lennék. Akkor meg ki ment volna a gyerekért?
 
SKB

A rovat legfrissebb cikkjei

Ne légy suttyó, Schobert Norbert!
Halálfélelem a debreceni közlekedésben
Az Üvegtigris halottai
Nem jól csináljuk - az aggodalom világbajnokai
Legyen olyan 2020, amilyen 2019 nem tudott lenni!

Hozzászólások