TIME DATE
Ma Júlia és Rita nap van.

2019-05-13 12:07:50 / Szerző: HajduPress

Hajrá, DEAC! Az utolsó kör dönt

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A ZTE ellen aratott győzelmével továbbra is versenyben van a rájátszásért a DEAC férfi kosárlabdacsapata. A legjobb nyolc közé jutásról a záró forduló két meccse dönt majd. Sikerrel vették hétvégi mérkőzésüket a női futsalosok, illetve az NB III-as labdarúgók is. 

Kosárlabda – győzni és szurkolni is kell

21 pontos 100-79-es győzelmet aratott a DEAC férfi kosárlabdacsapata a Zalakerámia ZTE KK ellen az NB I/A középházában vasárnap, így a záró fordulóra marad a döntés az utolsó rájátszást érő pozíciót illetően. A magabiztos, hazai siker után elégedetten nyilatkozott Berényi Sándor szakvezető.

- Jól kezdtük a meccset, ami legfőképpen annak köszönhető, hogy szépen felkészültünk rá, és jól reagáltuk le Dugat hiányát. Olyan játékelemeket próbáltunk hozni támadásban, amiben a többiek erősek. A második negyedtől kezdett a ZTE betalálni, stabilabban dobni távolról. Dicséretes, hogy négy meccs óta 80 pont környékén, vagy inkább az alatt kapunk, ami főleg annak köszönhető, hogy a védekezés intenzitása változott, tehát a srácok jobban odateszik magukat. Összességében kontroll alatt tartottuk a mérkőzést – mondta Berényi Sándor.
A DEAC abban az esetben jut a legjobb nyolc közé, amennyiben legyőzi szerdán, idegenben a Kecskemétet, illetve a ZTE is nyer hazai környezetben a Sopron ellen.

Futsal – nem kegyelmezett a Mezei

A bravúrra készülő DEAC egy sokáig nyílt meccsen szenvedett vereséget a bajnokaspiráns Berettyóújfalu csarnokában. Kondás Kristófék 3-2-ig remekül állták a sarat, ám végül 7-2-re kikaptak péntek este. Elek Gergő edző szerint bő félóráig voltak partiban az MVFC-vel.
- Az első játékrészben azzal volt gondom, hogy két olyan gólt kaptunk, amire felhívtam a figyelmet, hogy hogyan védekezzük, de nem azt tettük. A második félidőben 15 percig szintén egyenrangú ellenfelei voltunk a Mezeinek, talán helyzetünk is több volt, mint az első húsz percben. Ahogy jeleztem is meccs előtt, azon fog múlni, hogy lesz-e pontszerzési esélyünk, hogy meddig tudunk koncentráltak maradni. Sajnos csak 35 percig tudtunk – értékelt a szakvezető.

0-0-s félidő után végül hatot vágott a DEAC női futsalcsapata a KRSE-Ludovikának vasárnap este a DESOK-ban. A vendég együttes csak a hajrában tudott szépíteni, a debreceni lányok így 6-1-re győztek a felsőházi rájátszásban, s továbbra is listavezetők.

Kézilabda – nem tudtak javítani

Utolsó hazai mérkőzését is elveszítette, így nincs már esélye a legjobb kiesőhelyre a DEAC férfi kézilabdacsapatának. Az együttes a Balassagyarmattól kapott ki 25-24-re szombaton, a DESOK-ban.

Labdarúgás – zsinórban a harmadik

A Debreceni Egyetem együttese a nehéz helyzetben lévő Cigándot győzte le 3-1-re vasárnap az NB III. keleti csoportjának 27. fordulójában. A csapat góljait Kerekes Krisztián és Patócs Richárd szerezték, utóbbi duplázni tudott. Ezzel harmadik meccs óta veretlen a DEAC.
- Kicsit álmosan kezdtük a meccset, de aztán felvettük a ritmust. Többet birtokoltuk a labdát, és helyzeteket dolgoztunk ki. Az első játékrész közepén egy jól eltalált lövéssel szereztük meg a vezetést. A második félidő elején az előnyünk miatt kicsit megnyugodtunk, ezt kihasználták a cigándiak. Emellett Szabados Istvánnak több nagy védést kellett bemutatnia. Jókor jött a második gólom, aztán Kerekes találatával végleg eldőlt a találkozó. Szerintem megérdemelt győzelmet arattunk. Szeretnénk a veretlenségi sorozatunkat minél tovább kitolni – nyilatkozta a duplázó Patócs.
A megye I-ben a DEAC II. nem volt egy súlycsoportban a listavezető kis Lokival, a piros-fehérek 9-0-ra diadalmaskodtak. A DASE sokáig jól tartotta magát a Hajdúszoboszló otthonában, de a fürdővárosiak végül begyűjtötték a három pontot a 4-2-es sikerüknek köszönhetően.

DEAC/PKZs.


A rovat legfrissebb cikkjei

Debreceni egyetemisták tízezrei ismerték: elhunyt a könyvtár volt vezetője
Időskori aktivitás a Science Caféban
Egyetemi szakember az MKT élén
Iciri-piciri, de remek programot szervezett az egyetem - GALÉRIA
3,5 millió magyarból 1 millió nem tudja, hogy magas a vérnyomása

Hozzászólások