Baltával lemészárolta családját csütörtökön Balmazújvároson, a Szoboszlói úton egy férfi. A rendőrség is megerősítette, hogy a 36 éves nő, valamint a 8 és 10 éves kisfiúk halálát idegenkezűség okozta. A 42 éves férfi önkezűleg vetett véget életének. A városban teljes a döbbenet. A két gyermek sportolt, rendezett körülmények között éltek, rengetegen ismerték őket. Balmazújvároson senki nem érti, miért történhetett a tragédia, a férfi egyes vélemények szerint szerette családját, jól bánt a feleségével és a gyerekekkel, rendesen dolgozott, más helyiek szerint sok volt a veszekedés a házban. A holttesteket a nagymama találta meg, a piacról érkezve.
Az MTI tudósítója a helyszínen más forrásból úgy értesült, hogy amindkét felnőttnek volt állása, de az utóbbi időben gyakran veszekedés hallatszott a házból. A ház környékét a rendőrök lezárták, de a nyitott kapun keresztül az MTI tudósítója rendezett portát látott. A házzal szemközti járdán egy asszony elutasította, hogy nyilatkozzon az MTI-nek. Azt kiabálta: "menjenek innen, az unokáimat már senki nem adja vissza!"
Egyelőre senki nem talál reális magyarázatot a tragédiára. ÚJABB RÉSZLETEK ITT!
A férfi tehát megölte családját, majd önmagával is végzett. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a mentőszolgálat munkatársai 2015. június 18-án 10 óra 14 perckor bejelentést tettek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy Balmazújvároson, a Szoboszlói utcai családi házban négy holttestet találtak.
A rendőrök azonnal megjelentek a családi házban és megkezdték a helyszíni és halottszemlét, melynek keretében kirendelt orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 36 éves nő, valamint a 8 és 10 éves kisfiúk halálát idegenkezűség okozta. A 42 éves férfi önkezűleg vetett véget életének. A helyszíni szemle és adatgyűjtés jelenleg is tart.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nő és a két gyermek ügyében emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a férfi halála ügyében közigazgatási hatósági eljárást indított.
MTI Fotók, Czeglédi Zsolt
Hozzászólások