57 éves korában elhunyt a Debrecen labdarúgócsapatának egykori labdarúgója, Kurucz Ádám. 1986-ban játszott a Lokiban, 10 NB I-es mecsen 2 gólt szerzett.
A volt utánpótlás-válogatott Kurucz Ádám a Békéscsaba csapatában mutatkozott az élvonalban 1979. november 3-án az Újpesti Dózsa ellen, ahol 1–1-es döntetlen született. 1979 és 1983 között 85 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 24 gólt szerzett. 1983 és 1985 között Rába ETO együttesében szerepelt és két bajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal. Ezt követően játszott a Videotonban és a Debreceni MVSC-ben is. 1986 és 1988 között ismét a Békéscsaba játékosa volt és tagja volt az 1988-as Magyar Kupa-győztes együttesnek. Utolsó élvonalbeli mérkőzésen a Csepel csapatától 2–1-es vereséget szenvedett gárdája.
Hozzászólások