TIME DATE
Ma Árpád nap van.

2019-07-16 13:59:24 / Szerző: HajduPress

Fotógaléria: legendák búcsúztatták Horváth Ádámot

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.

    Tizenhárom évet dolgoztam együtt a szakma mesterével. A forgatások befejezése után is összetartotta a Szomszédok stábját, amely neki köszönhetően szeretetben, konfliktusmentesen dolgozott. Mindig a szakmaiságot tekintette a legfontosabbnak, és a legnehezebb pillanatokban is ott volt a humora - mondta Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója.
    Mint fogalmazott, az 1987-től 1999-ig forgatott Szomszédok televíziós filmsorozat alkotói, közreműködői igazi család voltak és a mai napig az maradtak. Kitért arra, hogy felsorolni is nehéz, mi minden kötődik Horváth Ádám nevéhez, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított, a televíziós munkái között pedig csodálatos operaelőadások rendezője is volt. 

    A család nevében búcsúzó és az elhunyt rendező unokája, Ádám levelét felolvasó Naszlady Éva színésznő, rendező kiemelte: Horváth Ádám számos televíziós alkotásában, a tévéjátékokban, a minisorozatokban, a koncert- és színházfelvételeken, szilveszteri műsorokban tovább fog erre.
    "Nemcsak sikeres rendező volt, hanem emellett férj, apa, nagyapa, testvér, nagybácsi és végül dédapa is. Ott volt és segített, ha bármikor szükség volt rá, családon belül és kívül is, sokaknak pályájukon elindulni, sokan neki köszönhetik hírnevüket, karrierjüket. Humora, tartása, ereje, energiái, műveltsége mindig vele volt, emellett fekete ruhái, a cigarettától érces határozott hangja, szúrós vagy törődő tekintete is jellemezte" - tette hozzá.

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében beszélő Bárdos András újságíró hangsúlyozta: Horváth Ádám több ezer embernek tanította és sok milliónak mutatta meg, mi az az ízlés, a műveltség. Úgy fogalmazott, hogy nyom csak a legnagyobbak után marad a tévében. Ilyen maradandó munkának nevezte a koncertközvetítéseket, Hofi Géza showműsorait, a Fából faragott királyfit Seregi koreográfiájával, a Nagy Imre-temetés televíziós közvetítését, a színművészeti televíziós képzés elindítását. "A Szomszédok klasszikussá vált, pedig csak egy tévésorozatnak indult, de milliók nézik azóta is, nagyszerűbb kordokumentum kevés van".
    A búcsúztatón közreműködött Gáti Oszkár színművész.

    Horváth Ádám 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője, 1994-95-ben az intézmény elnöke volt. Sokoldalú pályája során híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát rendezett, nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós közvetítése. 1987 és 1999 között ő volt a Szomszédok című folytatásos teleregény "atyja": rendezője és később forgatókönyvírója is.
    Horváth Ádám 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban érdemes művészi címet, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként.

    A rendezőt a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és Budapest XIII. kerületi önkormányzata egyaránt saját halottjának tekintette. 

A képeken többek között látható: Frajt Edit, Koltai János, Kulka János, Csűrös Karola, Vitray Tamás, Ivancsics Ilona és Fehér Anna

(MTI)

A rovat legfrissebb cikkjei

Életfogytiglant kapott a bőnyi rendőrgyilkos
Aki 3 hónapig nem fizet tb-t, az ingyen nem kap szolgáltatást
Bróker Marcsi már otthon van
Fontos! Egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások
Friss: bevezették a nagyszülői gyedet

Hozzászólások