TIME DATE
Ma Albert és Lipót nap van.

2019-11-09 11:38:03 / Szerző: HajduPress

Fényes nappal verekedtek össze egy tiszacsegei parkolóban

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Bot és gázspray is előkerült abban a verekedésben, ami Tiszacsegén történt egy bolt pakolójában. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

 

A rendőrségre 2019. július 17-én 11 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy három férfi összeverekedett Tiszacsegén egy élelmiszerbolt parkolójában. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és elszámoltatták a verekedőket. Mint kiderült, egy 51 éves helyi férfi és 19 éves fia verekedett össze egy ugyancsak tiszacsegei 38 éves ismerősükkel. A férfiak egy korábbi nézeteltérésükön szólalkoztak össze, ami egészen addig fajult, hogy verekedni kezdtek. A 19 éves fiú egy gázsprayt is használt haragosukkal szemben, míg a 38 éves férfi egy bottal ütötte ellenfeleit. A járőrök előállították őket a rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon mind a hárman beismerő vallomást tettek. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást velük szemben.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

(police.hu)


A rovat legfrissebb cikkjei

Piásan a volán mögött: íme az eredmény
Debreceni drogbalhé: befejezték az ügy vizsgálatát
Súlyos balesetekkel indult a hét
Ideje elgondolkodni: 3 nap, 4 halálos áldozat a megyében
Ketten meghaltak Biharkeresztesnél

Hozzászólások