TIME DATE
Ma Fülöp és Evelin nap van.

2020-05-23 15:48:07 / Szerző: HajduPress

Felelőtlen döntések

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A debreceni rendőrök több ittas sofőrrel szemben is eljárást indítottak. Mindegyik ittas járművezető kockára tette saját és mások testi épségét.

 

A Dóczy József utcán közlekedett egy férfi az általa vezetett személygépkocsival 2020. május 22-én 4 óra körül, amikor elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és letért az úttestről, felhajtott a járdára, majd egy betonpillérnek és egy parkoló gépkocsinak ütközött.  A balesetben nem sérült meg senki, de a rendőri intézkedés során kiderült, hogy a sofőr járművezetés előtt szeszes italt fogyasztott. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, és a gépkocsiban még felbontott italokat is találtak az egyenruhások.  A rendőrök a férfit előállították és vele szemben eljárást indítottak.

A járőrök aznap 23 óra körül Debrecenben, a Szabó Kálmán utcán közlekedtek, amikor észrevettek egy gépkocsit, amelynek bizonytalan volt az úttartása. A rendőrök megállították a gépkocsit és igazoltatták a sofőrt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr ittasan ül a volán mögött, ezért őt elfogták és előállították.

Debrecenben, a Petőfi téren igazoltattak a rendőrök egy motorost 2020. május 23-án 1 óra körül. A járművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt indult vele szemben eljárás.

A rendőrök 2020. május 23-án 3 óra körül Debrecenben, az Antal József utcán intézkedtek egy járművezetővel szemben. Az igazoltatás során a sofőr felől erős alkohol szag áradt, és a rendőrök gyanúját az alkoholszonda pozitív értéke is megerősítette. A férfi úgy vezetett, hogy ittas volt. A járőrök ezért elfogták, előállították őt, és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.

 

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkohol, illetve a kábítószer fogyasztása már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. Hatásukra csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő. Aki ittas vagy bódult állapotban vezet, amellett, hogy a saját és a többi közlekedő testi épségét kockáztatja, bírságra, járművezetéstől való eltiltásra vagy büntetőeljárásra is számíthat.

..., hogy mindenki hazaérjen!

(police.hu)


A rovat legfrissebb cikkjei

Helló Nagyvilág, itt Guszti!
A mai nap legcukibb fotói
Online gyereknapi programmal készülnek a bábszínházak
Idén 20 éves a ZeneTheatrum
Felelőtlen döntések

Hozzászólások