TIME DATE
Ma Konstantin nap van.

2019-05-08 17:44:51 / Szerző: HajduPress

Elindult az első debreceni HR Fest

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Milyen Debrecen munkáltatói márkája? Mitől vonzó Hajdú-Bihar megye a munkáltatóknak és a munkavállalóknak? Hogyan változik meg a munkavégzés és hogy lehet erre felkészülni? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ cégvezetők, HR-igazgatók, debreceni sportolók és érdeklődők a Kölcsey Központban megrendezett első debreceni HR Festen, ahol bejelentették a HR Best díj elindulását is.


 

“Egy vereség után is úgy kell bemenni az öltözőbe, hogy a csapat azt lássa, erős vagyok, mert jön a következő mérkőzés és fel kell készülni arra is” - mondta el Herczeg András a zsúfolásig telt teremben. A DVSC, azaz a Debreceni Vasas Sport Club vezetőedzője kiemelte: minden helyzetben, legyen az bármilyen szörnyű vagy épp sikerrel teli, egy vezetőnek az a legfontosabb, hogy soha ne felejtsen el motiválni: “Én például mindig csakis úgy fogalmazom meg a kritikát, hogy előtte rommá dicsérem az illetőt.”

 

A debreceni eseményen az előadók palettája már első alkalommal is színesre sikerült. A több mint háromszáz résztvevő egész nap helyi, régiós és országos szakemberek inspiráló előadásaiból tanulhatott többek között a motivációról, a fizikai munkaerő toborzásáról, fejlesztéséről vagy a munka és magánélet egyensúlyáról.

 

Támogató városvezetés, innovatív ötletek, élhető biztonság, remek hírű egyetem - többek között ezt sorolták a Debrecen munkáltatói márkájáról szóló kerekasztalbeszélgetés résztvevői. Gergely Zsolt (IT Services Hungary) Zombori Dénes (Innonic Group) és

Katonáné dr Kovács Judit, adjunktus arról beszélgetett Varró Szilviával (Aeffect Communications), hogy miért válassza egy nagy cég Debrecent és mitől jönnek ide vagy maradnak meg itt a munkavállalók.

 

Egyre több vállalat fektet be a városban, egyre jelentősebb foglalkoztató a szolgáltatói szektor, az egyetem és a cégek miatt sok fiatal telepszik itt le, és kevesebben hagyják el a várost.

 

“Három fővárosi HR Fest volt eddig, és egyértelmű volt számunkra, hogy a vidéki terjeszkedést Debrecennel kezdjük, mert ez a régió izzik az ötletektől. A nagy debreceni húzóágazatok, a gyógyszer-egészségipar, az élelmiszeripar és az elektronika mellett egyre nagyobb foglalkoztató a szolgáltató szektor. A régiós HR-esek és cégvezetők az egyik leginnovatívabbak és legnyitottabbak az országban” - mondta el Tóth Gergely, a HR Fest tulajdonos szerda reggeli megnyitóján.

 

“Soha nem voltam osztálykiránduláson, nem jártam szórakozni, minden este sírva feküdtem le, mert fájt. Ötévesen, Egerszegi Krisztina motivációjára jelentettem ki otthon, hogy olimpiai bajnok úszó leszek. Édesanyám azt mondta: rendben, és másnap levitt az uszodába” - így kezdődött Risztov Éva olimpikon pályafutása.

 

Motivációs beszédében az úszónő felidézte, szülei milyen áldozatot hoztak azért, hogy ő olimpikon lehessen. “Hódmezővásárhelyről pedagógusfizetésből a fővárosba költöztünk édesanyámmal. Ő minden nap 4.30kor tojásránottával fogadott, elmetrózott velem az edzésre. A szüleim hittek abban, hogy bajnok leszek”.

 

A HR Fest csapata a debreceni eseményt választotta arra is, hogy bejelentsék legújabb díjukat, a HR Bestet. “A HR egyre több meghatározó területet fed le egy cég életében toborzástól, a munkahelyi életen át az innovációig. Mi ezeket a példákat szeretnénk bemutatni, hogy tovább inspiráljuk a HR szakmát és a cégeket.” - mondta el Tóth Gergely.


A rovat legfrissebb cikkjei

Folytatódik az útépítési program a Kerekestelepen
Frontális karambol a 35-ös főúton
Református zsinat - Ünnepi nyilatkozat Debrecenben
Összbírói értekezlet volt Debrecenben
Gulyás Gergely Debrecenben: a református egyház utat jelölt ki

Hozzászólások