TIME DATE
Ma Gedeon és Johanna nap van.

2015-11-04 11:38:37 / Szerző: HajduPress

Egy kis kultúra, Debrecenben

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
A XI. IFJÚ KÉZMŰVESEK ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA november 6-án, pénteken, 11 órakor nyílik a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában (Kossuth u. 1.). Köszöntőt mond Halász János országgyűlési képviselő, a pályázat fővédnöke. A közösségi díjakat átadja Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere és Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást megnyitja V. Szathmári Ibolya etnográfus. Közreműködnek a Debreceni Népi Együttes táncosai.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Kézműves Alapítvány, a Debreceni Művelődési Központ, valamint a kézműves kategóriákat gondozó intézmények idén is meghirdették a XI. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatot a 11-25 éves fiataloknak.
A pályázattal a meghirdetők lehetőséget kívántak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiataloknak a bemutatkozásra, a megmérettetésre, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére.
Pályázni az alábbi kategóriákban lehetett: BŐRMŰVES (szíjgyártó, bőrtárgy készítő) és FAZEKAS; FARAGÁS (fa, kéreg, szaru, csont) és FONHATÓ SZÁLAS ANYAGOK (gyékény, szalma, vessző, sás, csuhé); HÍMZÉS, CSIPKE, VISELET, NÉPI ÉKSZER; SZÖVÉS (gyapjú, vászon) és NEMEZ.
 
A kiállítás december 2-ig látható hétköznapokon 9–18 óráig.

A rovat legfrissebb cikkjei

Ingyenesen nézhető A Padlás musical
Elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház színművésze
Színházi Világnap a négy fal között
A legjobb világzenei albumok közt
Erkély-koncertek a Hagyományok Házában

Hozzászólások