A Verona, 1301 és a Jeruzsálem után Madák Zsuzsanna most egy harmadik osztálytermi nevelési előadással érkezett Debrecenbe. A Peter című, középiskolásoknak ajánlott, s az interaktív jellege miatt őket az előző két előadáshoz hasonlóan „megdolgoztató” darab napjaink egyik rendkívül aktuális, s nagyon sokakat érintő problémáját járja körbe: az úgynevezett Pán Péter-szindrómát, vagyis a J. M. Barrie skót regényíró által megrajzolt mesealak életvitelét folytató, életelveit követő, a felnőtté válást, és az azzal járó felelősséget, elköteleződést teljes egészében elutasító huszonévesek kapunyitási pánikját.
Mindennek feldolgozása érdekében Madák Zsuzsanna és alkotótársa, a Petert játszó Mihály Péter Norvégiába repíti a középiskolásokat, ahol a bátyja lakásában tartózkodó Peter videóüzenetekben osztja meg a legjobb barátjával, Timmel az érzéseit: azt, hogy huszonöt évesen nem tud magával mit kezdeni, hogy úgy érzi, teljesen céltalanná vált az élete, s hogy a számára rendkívül kellemetlen, még mindig a szülői házban, szülei fojtogató „szeretetében” megünnepelt huszonötödik születésnapja volt az a gyújtópont, ami a bátyja lakásába való menekülésre, s az eddigi életével való számvetésre késztette.
Az üres lakásból küldött videoüzenetek mellett nagyon fontosak azok a lakás falára függesztett listák, amelyek segítenek megérteni Peter lelkiállapotát. A falakra fel van írva az is, hogy ez a fiatalember – véleménye szerint – mikkel rendelkezik, illetve az is, hogy mikkel nem. S a listák tényleg rendkívül árulkodóak. A nem rendelkezem-lista a következőképpen néz ki: nem rendelkezem tervekkel, lelkesedéssel, annak érzetével, hogy a dolgok összefüggenek, és a végén jobbá válnak, nem rendelkezem nyerő alkattal, órával és barátnővel. Amivel viszont Peter rendelkezik, az egy huszonötödik életévét betöltött fiatalembernek a társadalom szemében lehet, hogy valóban kevésnek tűnik: egy jó baráttal (Tim), egy rossz baráttal (Tony), egy báttyal, aki épp az USÁ-ban tartózkodik, szülőkkel, kevéske spórolt pénzzel, egy régi, de jó hátizsákkal, alapfokú, azaz BA-s angol-kommunikáció szakos diplomával. S az első videoüzenet, amelyben Peter vázolja Tim felé az állapotát, s elmeséli, hogy min „bukott ki” a születésnapi partiján, olyannyira szánalmas, ugyanakkor tragikus és elgondolkodtató, hogy Madák Zsuzsanna rögtön arra kéri a diákokat, hogy próbálják meg egy kimerevített kép formájában visszaadni a születésnapon történteket, Peter szülői házból való menekülésének okait. A tanulók itt beleképzelhetik magukat nemcsak Peter, hanem az édesanyja, az édesapja és a bátyja szerepébe is, elemezhetik, hogy mi minden vezetett Peter lázadásához, a szülői házból való elköltözéséhez.
Ám a báty lakásában való semmittevés nem azt tükrözi, mintha a szülőkről való leválás bármilyen megoldást is jelenthetne Peter éltére nézve. A céltalanság, az idővel mint olyannal való sikertelen harc, az üres térre vágyás egy óriási problémákkal küszködő, magányos, a világban a helyét nem találó, épp ezért a külvilágot szándékosan kizáró embert láttat, s a diákok a második videoüzenet megtekintése után, amelyben Peter találkozik a „barátaival”, de a találkozásukból nem sok jó sül ki, csoportbontásban azt is megbeszélhetik Madák Zsuzsannával és Mihály Péterrel, hogy vajon mi miatt van Peter ekkora válságban. Volt-e vajon valaha boldog, illetve honnan eredeztethető ez a mostani állapota?
A másodikhoz képest a harmadik videoüzenet furcsa fordulatot tartogat. Peter rájön, hogy valami célra mégiscsak szüksége van, s azt találja ki, hogy az óvónők munkáját segítendő, beáll óvodai asszisztensnek. Az óvodában a kezdeti nehézségek után egyre inkább kezd jóban lenni a szintén nem egyszerű családi és szociális háttérrel rendelkező gyerekekkel, s együtt kezdik el Pán Péter meséjét eljátszani. Azaz az arról a kisfiúról szóló mesét, aki tud repülni, aki soha nem nő fel, örök gyerekkorát pedig Sohaország szigetén tölti az Elveszett Fiúk vezetőjeként. De Peter nemcsak játszik a gyerekekkel, hanem egy mesét is hallgat velük, a kismadárról, aki nem tudott repülni. Ám a mesét az óvónők mindig a vége előtt leállítják. Ezért a tanulókra hárul az a feladat, hogy alkossák meg ők az erről a kismadárról szóló mesét, illetve a mese végét. Gondolkodjanak el rajta, hogy vajon miért nem tud, vagy esetleg miért nem akar a madár repülni?
A gyerekek bevonása a történetbe, az interaktív játékok és feladatok ugyanúgy, mint az eddig Debrecenben játszott másik két osztálytermi nevelés előadás esetén, most is elérik a céljukat. A diákok kezdik felfogni, átérezni Peter helyzetét. Egyre inkább kezdik megérteni, hogy ez a huszonöt éves fiatalember Pán Péterhez hasonlóan vajon miért nem akar felnőtté válni, illetve miért halogatja a felnőtté válást? Mi akadályozza meg abban – nyilván szimbolikus értelemben – hogy repüljön, szárnyaljon, olyan szárnyakon, amik csak őt jellemzik, amik csak az ő énjéből fakadóan tudnak működni. Azaz szárnyaljon arrafelé, amerre ő maga szeretne haladni az életben?
A játékos feladatok során a kérdésekre adott válaszok természetesen nem lehetnek kizárólagosak. Mindenki azt gondolhatja Peter helyzetéről, amit szeretne, amit – nyilván a saját maga által megélt élethelyzeteket is beleszőve a mesébe, a gondolataiba – a leginkább adekvát válasznak tart Peter élethelyzetére. Az előadás azonban nemcsak az Y, vagy az utána következő Z generáció tagjairól, pontosabban egy tagjáról szól. A Petert zseniálisan játszó Mihály Péternek köszönhetően valódi társadalomrajz bontakozik ki az előadásban. Hisz Mihály Péter – miközben végig megmarad Peternek – a Peterrel párbeszédet folytató gyerekeket, szülőket, Peter családtagjait, s a barátait is eljátssza, zseniális mimikával, hangi effektusok bevetésével, különböző, szimbolikussá váló tárgyak használatával képez maga köré egy teljes társadalmat, ahol bizony – legalábbis ezt érezhetjük – mindenkinek megvan a maga felelőssége abban, hogy az Y és Z generáció tagjai közül sokan légüres térre, és felelősség nélküli, „mamahotelben” töltött életre vágynak. S abban, hogy már az óvodások is Pán Péterekké akarnak válni, azaz nem akarnak felnőni, miközben – derül ki az egyik jelenetből – úgy érzik, hogy a szüleik „ablaka”, azaz a szíve csukva van a számukra.
Az előadás – megint csak Mihály Péter kiváló játékának köszönhetően – rendkívül humoros. Úgy humoros, hogy közben sokszor sírva nevetünk rajta. Sírva nevetünk a „repüléstől” önmagát megfosztott embereken, vagy a körülmények megfosztotta fiatalok életén. S közben mélyen elgondolkodunk. A középiskolások is és mi, felnőttek is, a saját tudásunk, önismeretünk és a világról alkotott képünk alapján.
Az előadás, mint említettem, középiskolások számára készült. Én azonban egészen 99 éves korig ajánlom.
Gyürky Katalin
Hozzászólások