TIME DATE
Ma Lõrinc nap van.

2020-07-01 10:00:32 / Szerző: HajduPress

Egy előkelő kisasszony „gyötrelmei” - Az Emma című filmről

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

2020. március 12-én volt a premierje annak a Jane Austen-regényből készült filmadaptációnak, amely megszületését nagy várakozás előzte meg a filmszakmában. A koronavírus-járvány okozta helyzet, azaz a filmszínházak kényszerű bezárása miatt azonban mindössze egy napig volt tavasszal látható az alkotás. Most viszont, az újranyitott Apolló mozi újra repertoárra tűzte az Emma című, Autumn de Wilde rendezte filmet.

Mindazok nagy örömére teszem hozzá azonnal , akik egyfelől kedvelik a klasszikus irodalmi műveket hűen, mégis a mai „szem” számára is érdekfeszítően feldolgozó filmeket, másfelől a kosztümös moziért is rajonganak. Nos, mindkettőt megkapja az, aki kíváncsi az Austen-hősnő, Emma Woodhouse (Anya Tajlor-Joy) „megpróbáltatásainak” filmes adaptációjára. 

Nem véletlenül tettem a „megpróbáltatás” szót idézőjelbe. Hisz a film rögtön ezzel a sokatmondó kijelentéssel indít: „Emma eszes, csinos, s bár már huszonegy éve létezik ezen a világon, eddig nem sok gyötrelem érte az életében.” S valóban nem: dúsgazdagon, anyja halála miatt ugyan félárván, de imádott apja társaságában gondtalanul él egy gyönyörű vidéki kastélyban, s legfőbb szórakozása a „kerítés”, vagyis, hogy kit kivel hozzon össze a szűkebb és tágabb környezetéből. Így „boronálta” már össze a nővérét is a férjével, amely házasságból ugyan már több gyerek is született, a frigy azonban láthatóan mégse felhőtlen, s így foglalja le magát a legjobb barátnője, Henriet Smith (Mia Goth) mielőbbi férjhez adásának „projektjével”.

Teszi mindezt azért, mert a korabeli Angliában, azaz a 19. században szokatlan módon legalábbis ezt állítja , ő nem szorul rá a házasság intézményére. Abban az időben, amikor minden nő csak egy jó férjjel az oldalán volt biztonságban, Emma annyira gazdag, és annyira lefoglalja a mindennapos „kerítés” és az apja pátyolgatása, hogy azt gondolja, neki nincs szüksége egy férfira csak azért, hogy teljes mértékben alárendelhesse magát az akaratának. 

A film a regényt követve, tehát négy évszakon keresztül mutatja be Emma és a környezete életét, s ennyi idő alatt bizonyítja be, hogy a lány téved. Mindennapos ármánykodása ugyanis csupán „pótcselekvés”, s van valaki a környezetében, akiről ugyan nem akar tudomást venni, de a filmben szereplő remek színészeknek hála, és persze a regényt ismerve is egyértelmű, hogy őket a sors is egymásnak teremtette. A házukba bejáratos Mr. Knightley-ról (Johnny Flynn) van szó, akivel sokáig azért is kerülgetik egymást, mert a lány környezete egyáltalán nem őt, hanem a sokáig csak emlegetett, a vidéki kúrián meg sem jelenő Frank Churchillt gondolja majdani partnerének.

S négy évszak arra is jó, hogy megismerjük ennek az előkelő világnak a szokásait: az estélyeket, a bálokat, a kocsikázásokat, azaz egy olyasfajta felhőtlen és gondtalan életet, ami ma már nem létezik, s amin ma már csodálkozunk, hogy valaha így is lehetett élni. Emmának tehát valóban, ilyen életmód mellett tényleg nem kell sokat gyötrődnie az életében. De, amint az ősztől a következő nyárig kiderül, Mr. Knightley miatt az ő életébe is eljön a „megpróbáltatás”. Az a bizonyos mindent felforgató, szívbéli gyötrelem. Hogy hogyan és miképp próbál ez a fitos lány ellenállni mindennek, s hogy ez mennyire sikerül vagy nem sikerül neki, arról győződjenek meg önök. Nézzék meg ezt a gyönyörű jelmezekkel, gyönyörű tájakon játszódó, egyben csodálatos operatőri munkával készített alkotást. Amely alkotás színészei közül külön a figyelmükbe ajánlom – természetesesen az Emmát és Knightley-t játszó művészek mellett – az Emma apját alakító Bill Nighy-t, aki mint mindig, most is remekel a vásznon.

A 2020. június 22-étől a két kisebb termét a közönség számára ismét megnyitó Apolló mozi erre a filmre is várja önöket.

Gyürky Katalin


A rovat legfrissebb cikkjei

Dokumentumfilm készült a sikeres műtétsorozat előzményeiről
Séta a Hamlet című előadás felé
Szombaton rendezik az orgonák éjszakáját
Magyar rockklasszikusokról indult bélyegsorozat
Hajjá változtatott Hair

Hozzászólások