°C
TIME DATE
Ma Jolán nap van.

2017-08-22 09:18:32 / Szerző: HajduPress

Debrecenben a katasztrófák pszichológiájáról beszélnek

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Izgalmas előadások, intenzív és konstruktív beszélgetések, valamint barátságos kávéházi hangulat: ez a Mindset Pszichológia Debrecen Pszicho-Kávéháza. Kedden jön a második esemény.

A budapesti székhelyű Mindset Pszichológia Debrecenben is létrehozta szerkesztőségét, s megnyitotta Pszicho-Kávéházát azzal a céllal, hogy minél szélesebb réteghez jutassa el a pszichológia tudományát. A Pszicho-Kávéházat a Mindset Pszichológia Debrecen kéthavonta rendszeresen megszervezi elősegítve ezáltal egy alternatív pszichológiai kulturális közösség megteremtését a városban.

Az esemény minden alkalommal egy hagyományos előadással kezdődik, majd egy interaktív kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik. A sorozat minden előadását egy pszichológus vagy az adott téma pszichológiai vonatkozásaiban jártas szakember tartja, akivel az esemény második felében egy állandó, különböző tudományterületeket képviselő négy fős szakmai csapat beszélget. A beszélgetés végén lehetőség nyílik az érdeklődők számára arra, hogy az előadás és a szakmai diskurzus során felmerült kérdéseiket feltegyék.

Az állandó kerekasztal tagjai:
Dr. Csörsz Ilona klinikai szakpszichológus,
Dr. Holló Gábor biológus,
Dr. Oláh Szabolcs irodalmár és kommunikációs szakember, illetve
Dr. Szemán-Nagy Anita klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

A nagy érdeklődést keltő első eseményt augusztusban követi a második, ugyanis augusztus 22-én 18 órától dr. Pető Csilla klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta vezet be minket a katasztrófák lélektanába a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában.

A rovat legfrissebb cikkjei

Ingyenesen kaphatnak influenza elleni oltást a pedagógusok is
Végtag-amputáció, infarktus, veseelégtelenség - jobb megelőzni a bajt
Védőoltást javasolnak a bárányhimlő ellen
105 milliós bírság az ACC-reklám miatt
Havi 33 ezerrel kapnak többet a védőnők

Hozzászólások