°C
TIME DATE
Ma Szilvia nap van.

2018-02-12 17:51:47 / Szerző: HajduPress

Csekkolják, hogy tényleg több-e a fizetés

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Keddtől kezdődően ellenőrzi az adóhivatal a munkaügyi hatóságokkal közösen, hogy a dolgozók megkapták-e januárban a megemelt minimálbéreket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.

    
A munkáltatóknak a januárról szóló elszámolásokat hétfő éjfélig kell eljuttatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
    
A szaktárca hétfői közleménye szerint az ellenőrzés, amelyet az adóhivatal a munkaügyi hatóságokkal közösen végez, kiterjed arra is, hogy a munkáltatók a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Ellenőrzik továbbá, hogy a dolgozók megkapták-e a megemelt minimálbért, illetve a magasabb összegű garantált bérminimumot. A tárca emlékeztet, hogy az előbbi 8 százalékkal 138 ezer forintra, utóbbi 12 százalékkal 180 500 forintra módosult az idén januártól, a tavalyi 5 százalékpontos csökkentés után az idén a szociális hozzájárulási adó mértékét 22-ről 19,5 százalékra csökkentette a kormány. 
    
Kiemelték, hogy az adóhatóságnak megküldött elszámolásban tételesen kell feltüntetni a munkavállalók januári bérét, ellenőrzésre pedig azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek minimálbér alatti bért fizetnek alkalmazottaiknak, és a NAV rendelkezésére álló adatok ennek indokoltságát nem támasztják alá. 
    
Tájékoztatásuk szerint a munkaügyi hatóság minden évben kiemelten kezeli a jogszabályban meghatározott összegű munkabér kifizetésének az ellenőrzését. Tavaly azt is vizsgálták, hogy  az adott munkavállaló ugyanabban a munkakörben ugyanazon besorolás szerint volt-e foglalkoztatva, mint 2016-ban. Ez az ellenőrzési gyakorlat az idén is folytatódik. 
    
Megjegyezték, hogy tavaly mindössze 657 munkavállaló esetében tártak fel a minimálbér, valamint a garantált bérminimum meg nem fizetése miatt szabálytalanságot. 
    
A tárca a jogkövetkezmények elkerülése érdekében azt javasolja a munkaadóknak, hogy a valóságnak megfelelően töltsék ki a januárról szóló munkáltatói elszámolást, illetve utólag rendezzék azoknak a munkavállalóknak a fizetését, akik 8 órás munkájukért a minimálbérnél, valamint a szakképzettek esetében a garantált bérminimumnál kevesebbet kaptak.

(MTI)


A rovat legfrissebb cikkjei

Gazdátlan autóval ütközött egy Veszprémbe tartó vonat
Újraindult a vasúti forgalom a debreceni vonalon is
Fegyver, hangtompító, lőszerek egy autóban: Újfehértónál fogták meg
Életét vesztette egy 18 hónapos kisfiú Körösújfaluban
Frontális karambolban meghalt egy nő

Hozzászólások