TIME DATE
Ma Orsolya nap van.

2019-10-08 12:13:05 / Szerző: HajduPress

Bírósági dolgozók művészeti alkotásai Debrecenben

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Az Országos Bírósági Hivatal 2019. évben immár 8. alkalommal jelentette meg az „Ezek is mi vagyunk” című kötetet, amelynek célja, hogy bemutassa a bírósági szervezet dolgozóinak irodalmi és művészeti alkotásait. A Debreceni Törvényszék elnöke Dr. Kahler Ilona Márta és helyettese Dr. Szurdi Béla 2019. október 8-án az elnöki irodában fogadta azokat a munkatársait, akik alkotásukkal részt vettek a pályázaton és műveik bekerültek a kötetbe. A törvényszék vezetésének fontos az, hogy a kollégák bemutassák ezt a tudásukat is, hangsúlyozva, hogy büszkeséggel tölti el az embert, ha látja ezen alkotásaikat. 


Dr. Kahler Ilona Márta kiemelte annak fontosságát, hogy megmaradjon az alkotókedv, hisz akkor lehet majd a jövőben is gyönyörködni az új művekben, mint mondta: „Jó látni, hogy ilyen sokfélék vagyunk!”. A törvényszék vezetői átadták Dr. Handó Tündének, az OBH elnökének oklevelét és a kötet egy-egy tiszteletpéldányát is az alkotóknak.
 
A kötetben szereplők:
Dr. Gulyás Csilla Katalin, Debreceni Járásbíróság büntetőbírója, grafikájának címe Ébredés
Dr. Szabó Zsófia, a Debreceni Járásbíróság bírósági fogalmazója, versének címe Ülnöki búcsú
Bartha Katalin, a Berettyóújfalui Járásbíróság bírósági ügyintézője, grafit rajzának címe Családi album-Szerelmem Gézám
Nagy László, a Debreceni Törvényszék teremőre, szobrának címe a Zene ereje

 

A rovat legfrissebb cikkjei

Jó lesz: ez várható novemberben a Vojtina Bábszínházban
​A humor sajátos értelmezése - A Joker című filmről
Hogyan készült: nyertes rövidfilmek a Malter Filmfesztiválon
Elhunyt Kurtág Márta zongoraművész
Jön a festészet napja Debrecenben

Hozzászólások