TIME DATE
Ma Orsolya nap van.

2019-10-02 16:57:42 / Szerző: HajduPress

Barátja végezhetett a 18 éves fővárosi lánnyal

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A rendőrség egy 26 éves budapesti férfit, az áldozat barátját gyanúsítja annak a 18 éves, szintén fővárosi lánynak a meggyilkolásával, akinek a holttestét az óbudai Ladik utcában találták meg szombaton.

    
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón közölte: a feltételezett elkövető párkapcsolatban élt a lánnyal.     Elmondta, a gyanúsítottat szeptember 24-én, tehát még az áldozat holttestének megtalálása előtt állították elő a rendőrök a XIII. kerületből, mivel igazoltatása közben hamis adatokat adott meg.
    
A férfiről személyazonosságának tisztázása után kiderült, a Tatabányai Járásbíróság lopás és magánlaksértés miatt körözi, ezért őt a Győr-Moson-Sopron megyei büntetés-végrehajtási intézetbe szállították - fejtette ki a szóvivő, jelezve, a gyanúsított innen került ismét a BRFK-ra, ahol kihallgatása a sajtótájékoztató idején is tartott.
    
Csécsi Soma emlékeztetett, szombaton a kora esti órákban érkezett bejelentés a BRFK ügyeletére arról, hogy a Ladik utca egyik elhagyatott házában egy női holttestet találtak. A bejelentők egyike a ház kertjében dolgozott - tette hozzá.
    
Kitért arra is, már a rendőrségi szemle során kiderült, hogy a nőt bántalmazták, halálát idegenkezűség okozta. A BRFK ezért akkor halált okozó testi sértés miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben - mondta.
    
Csécsi Soma közölte, az áldozat személyazonosságát a helyszínen nem tudták megállapítani, mivel nem voltak nála okmányok, később pedig kiderült, már megtalálása előtt 10-12 nappal halott lehetett. A szóvivő nem erősítette meg azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint az áldozat arcát valamilyen maró anyaggal torzították volna el.  
    
A rendőrség az ügyet emberölés bűntettére módosította.


A rovat legfrissebb cikkjei

Ősz, Te gyönyörű: 28 fok volt hétfőn
Nem az autók, nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért
Ilyen bűnt követhet el egy orvosi asszisztens
5 évet is lehet kapni csicskáztatásért
Botrány a magyar Parlamentben

Hozzászólások

Kapcsolódó videó