TIME DATE
Ma Zsuzsanna nap van.

2020-02-12 15:41:18 / Szerző: HajduPress

A polgárosodó cívisek stílusát felfedő kiállítás nyílt Debrecenben

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

Teltházas közönség előtt nyitották meg február 11-én, kedden délután a Polgári Sikk elnevezésű kiállítást a Déri Múzeumban. A tárlaton eddig soha nem látott, vagy több évtizeddel ezelőtt bemutatott tárgyakat tekinthetnek meg a látogatók: egyebek mellett a polgárosodó Debrecen elegáns női ruhái és kiegészítői kaptak helyet a kiállításon.

 

Kocsár Valéria, divattervező-styling vállalkozott a szórakoztató és elgondolkodtató élményt nyújtó kiállítás megnyitására. A trendek szakértője elmondta: a tárlat a kiegyezéstől a háború kitöréséig jellemző stílust vonultatja fel, ezzel a tematikával pedig a divat változásait követhetik végig a látogatók.

„Ez a kiállítás két nagy korszakot ölel fel, hiszen az 1860-as évektől egészen az 1940-es évek divatjáig járja be a témát. Ennek köszönhetően a századforduló előtti időszakra jellemző stílus, a nagy ívű, turnűrös, krinolinos szoknyák, a nagyon ikonikus darab, a fűző is megjelenik. Emellett megmutatja a századfordulón az ipari forradalommal érkező, illetve az utána következő trendeket is, azt a kort, amikor a divat leegyszerűsödik, amikor egy új nőtípus, a korának legdivatosabb hölgye, a flapper jelenik meg, a kort, amikor a fiús alkat jön divatba. A piros rúzs és a bubifrizura, és a fekete fehér filmeknek köszönhetően a füstös szemek korszaka ez. Olyan értéketeket kaptunk ettől a kortól, amit ez a kiállítás most megjelenít, mint Coco Chanel, aki forradalmasította a divatot, aki beemelte az öltözködésbe a jersey ruhát, az ingruhát. Ezt a nagyon izgalmas korszakot mind megmutatja a kiállítás.”- árulta el lapunknak Kocsár Valéria, divattervező-styling. Mint mondta: "A divat változását követhetjük végig a tárlaton. A 19. században az ékszer az ékszer volt, a gyöngy az gyöngy volt. Ha ennek az ellentettjét nézzük, Chanel kitalálta az olcsó ékszert, a bizsut, ezzel minden nő számára elérhetővé tette azokat. A tárgykultúrában is megvannak a legjellegzetesebb változások, ami ezt a kort illeti, hiszen a 20. század elején, ellentétben a 19. század végével megjelennek a nagyméretű táskák, hiszen a hölgy már ebben a korban sok tárgyat hordott magával. Lemérhetjük a divat változását a kalapok terén is, a régi, mondhatni kocsikerék nagyságú kalapok helyett a fiús frizurához passzoló szűk kalapok és fejfedők jelentek meg.”

A divatszakértő arra a kérdésre, hogy mi az, amit szeretne a jelenbe hozni a kiállítás által megformált időkből, azt mondta: „a 20. század eleje az egy olyan korszak volt az ipari forradalom idején a rengeteg újításával, hogy korszakokat átívelve ma is itt van a jelenünkben. Én a viselkedéskultúrát, a férfi-nő viszonyt ragadnám ki ebből a korszakból. Számomra ez fontos, a munkámban is megjelenik. Szoktam mondani, hogy mintha ma már nem érnénk rá nőnek lenni.”

Rég nem látott, múzeumi raktárakban fellelhető anyagot tekinthetnek meg a látogatók. A megszokott enteriőrökkel szakító tárlat megnyitását egyéves munka előzte meg – árulta el Ormosi Viktória, a kiállítás kurátora, hozzátéve: a gimnáziumi korosztályt is szeretnék megszólítani ezzel a munkával.

„Én bízom benne, hogy egy friss és modern interpretálási móddal, egy humoros, tablószövegekkel tarkított, nagyon szép tárgyi anyaggal gazdagított kiállításként nagyon fog tetszeni minden látogatónak, akár hölgyeknek, akár férfiaknak, nemtől és kortól függetlenül. Kollégámmal, Mózsi Anitával együtt dolgoztunk a kiállításon, mindkettőnk számára szép szakmai kihívás volt”- hangsúlyozta a kurátor.

A Polgári Sikk kiállítás május 3-ig látogatható a Déri Múzeumban.

Bucsi Bernadett Ildikó


A rovat legfrissebb cikkjei

El se hinnénk, hogy igaz - A Közel a horizonthoz című filmről
Bélyegeket láthatunk a Nagytemplom idei első időszaki kiállításán
„A játékfilm energiája a színész arca” - Premier előtt láthattuk Debrecenben a Zárójelentés című filmet
130 éves Debrecen első nyilvános könyvtára
Tosca női szemmel, Debrecenben

Hozzászólások