TIME DATE
Ma Orbán nap van.

2020-05-11 08:29:30 / Szerző: HajduPress

A kormányfő szerint az olaszok készülhetnek a nyaralásra

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Olaszországban negyedére esett vissza a Covid-19 fertőzés miatt intenzív osztályon kezeltek száma a tetőzés időszakához képest, valamint folyamatosan csökken a halottak napi száma a polgári védelmi hatóság vasárnap esti adatai szerint. Giuseppe Conte kormányfő kijelentette, az olaszok készülhetnek a nyaralásra. 

    A halottak száma 165 volt az egy nappal ezelőtti 194-hez képest. Ezzel a járvány halálos áldozatainak száma elérte a 30 560-t. A halottak száma az utóbbi két napban kétszáz alatt maradt, és csökkenő tendenciát mutat. Az egészségügyi szakértők úgy látják, a halottak napi száma végre elkezdett apadni. Ez az adat csökkent a leglassabban a járványgörbe lefelé ívelésének időszakában. 
    Az aktív fertőzöttek száma több mint ezerötszázzal csökkent a korábbi több mint háromezerhez képest.     A jelenleg aktív betegek száma 83 324-nek felel meg, május elsején még százezer fölött volt a számuk.  A kórházban kezeltek száma meghaladja a 13 ezret. Intenzív osztályon már csak 1027 beteg van, egy hónapja napról napra csökken a számuk, és a mostani adat a tetőzés idején intenzíven kezeltek egynegyedének felel meg.   
    A gyógyultak száma elérte a 105 186-t.

    A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 219 070-t. 
    A gócpont Lombardiában 62-re csökkent egy nap alatt a halottak száma a korábbi 85-ről. Az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma 282 volt, a szombati több mint ötszáz után. A tartományban 81 ezer a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké több mint 14 ezer. 
    "A számok rohamosan csökkennek, az intenzív osztályok kiürülnek, a vírus  távozóban van, gyors tempóban, mi pedig szívesen tessékeljük az ajtóhoz" - nyilatkozott Guido Silvestri olasz virológus. Más olasz szakértők szerint nem a vírus távozik, hanem az adatok az óvintézkedések eredményességét bizonyítják. Megjegyezték, hogy az első hetekhez képest az olasz egészségügy is gyorsabban reagál, vagyis a betegek már nem érik el a súlyos, intenzív kezelést igénylő állapotot, helyette otthoni karanténban képesek őket ellátni.
    A járványban elhunyt olasz orvosok száma 156-ra emelkedett. A fertőzésterjedés olaszországi kiindulópontjaként ismert Lodi kórházában végzett szerológiai vizsgálatokból kiderült, hogy az egészségügyi személyzet húsz százaléka, majdnem négyszáz ember tünetmentesen fertőzödött meg.   

    Giuseppe Conte római kormányfő a Corriere della Sera napilapnak adott interjúban arról biztosította az olaszokat, hogy a nyári forróságban nem kell szabadságukat majd a "balkonokon tölteni". 
    "Olaszország elmehet nyaralni a tengerre, a hegyekbe vagy a művészeti városokba" - mondta. Megjegyezte azonban, hogy nyaralás közben új szabályokat kell követni az óvatosság jegyében. Az idegenforgalmi ágazat adatai szerint márciusban 81 millió turistát veszítettek el. 
    Liguria tartomány bejelentette, hogy május 18-tól megnyitja a strandokat. A kormány hétfőn egyeztet a tartományokkal a kereskedelem, a vendéglátás, a strandok országos szintű beindításáról.Tervben szerepel a július 31-ig érvényes veszélyhelyzet további hat hónappal való meghosszabbítása is.

(MTI)

A rovat legfrissebb cikkjei

Tíznapos nemzeti gyászt rendel el jövő kedden a spanyol kormány
A Laudamotion bezárja a bécsi bázist
Újabb könnyítés jön a szlovák-magyar határon
Betiltják a vállalkozói szerződéseket a német húsiparban
Augusztusra elkészülhet a koronavírus-érzékelő

Hozzászólások