TIME DATE
Ma Árpád nap van.

2019-09-11 10:47:48 / Szerző: HajduPress

A 14 éves lány, aki italozni ment a fenyegetőjével

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Az érkerti nyomozók a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse személyi szabadság megsértése bűntett, kényszerítés bűntett, és súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Á. Róbert 38 éves nyíregyházi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. szeptember 8-án 5 óra körül a nyíregyházi vasútállomáson arra akarta kényszeríteni akarata ellenére egyik ismerősét, egy 14 éves nyíregyházi lányt, hogy Szolnokra utazzon vele. A

lányt először csak a karjánál fogva rángatta, majd egy késsel életveszélyesen megfenyegette, és bántalmazta. A történteket látva a lány védelmére kelt egyik fiú ismerőse, akit a gyanúsított szintén életveszélyesen megfenyegetett. A 38 éves férfi és a sértett ezután elment egy közeli kocsmába, ahol együtt italoztak, majd a gyanúsított megkérte egyik barátját, hogy vigye fel Budapestre, a lányt pedig az általa megadott nyíregyházi címre hazaszállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai az elfogatóparancs alapján körözött férfit 2019. szeptember 10-én a fővárosban elfogták. Az érkerti nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrőrsre előállított Á. Róbertet, aki a vallomástételt megtagadta. A nyomozó hatóság a férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.


A rovat legfrissebb cikkjei

Életfogytiglant kapott a bőnyi rendőrgyilkos
Aki 3 hónapig nem fizet tb-t, az ingyen nem kap szolgáltatást
Bróker Marcsi már otthon van
Fontos! Egyszerűsödnek a közigazgatási eljárások
Friss: bevezették a nagyszülői gyedet

Hozzászólások