°C
TIME DATE
Ma Márk nap van.

2016-04-26 08:34:18 / Szerző: HajduPress

7. Szent György-napi forgatag a debreceni Napraforgó Waldorf Iskolában

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!
Még az égiek is kegyükbe fogadták az immár 7. éve hagyományosan megrendezett Szent György-napi Forgatag elnevezésű kézműves vásárt az elmúlt szombaton Debrecenben. Az időjósok által beharangozott viharfelhők ellenére ragyogó időben és nagyon jó hangulatban telt ez az iskola falain jóval túlmutató, igazi családi nap, ahol kisgyermektől a nagyszülőkig mindenki jól érezte magát.

Köszönhető mindez a színvonalasan megszervezett vásárnak, a fellépőknek és persze a finomabbnál finomabb étkeknek. A Waldorf-iskola osztályainak művészeti bemutatói mellett külsős fellépők (többek között a Hortobágy néptáncegyüttes, a Lángoló Csigák zsonglőregyüttes, a Padmini indiai táncegyüttes, Aikido-, majd mazsorett-bemutató és egy fiatalokból álló rockzenekar) is színesítették a programot.
Az érdeklődők részt vehettek bábelőadáson, kipróbálhatták a gyerekek által felépített kalandparkot és „láthatatlan labirintust”, megismerkedhettek az oktatásban is használt kutyaterápiás módszerrel és az Extra lesson- terápiával is. Emellett kézműves vásár, öko-terem, Föld Napja-kézfogás és állatsimogató is várta a sok száz érdeklődőt.

A képeket Nagy Imre készítette.


A rovat legfrissebb cikkjei

Így támogatja Debrecen a civil szervezeteket
Egyetem téri körforgalom: elkezdték +fotók
Durva mentőbaleset a Böszörményi úton: vádemelést javasolnak
Életveszélyes balhé tört ki egy debreceni szórakozóhelynél
DSZC: ezeket a fiatalokat elismerés illeti meg

Hozzászólások