TIME DATE
Ma Fülöp és Evelin nap van.

2020-04-23 16:08:33 / Szerző: HajduPress

„Összművészeti” versvideót készített a Csokonai Színház társulata

A nagyobb felbontású fotók megtekintéséhez kattints a képre!

A Csokonai Színház is csatlakozott a társulati versmondás-kihíváshoz. A feladatra a Miskolci Nemzeti Színház kérte fel a teátrumot. A debreceni színháznak – a kortárs dráma és irodalom iránti elkötelezettség jegyében – Szabó T. Anna Az ég zsoltára című versére esett a választása.

A társulat „összművészeti” versvideóval készült, amelynek rendezője Mercs János, koreográfusa Katona Gábor, zeneszerzője Dargó Gergely, vágója pedig Jóvér Csaba volt. Mercs János frappánsan így beszélt a videó elkészítéséről: „Hullámvölgyekkel teli. Egyszer felemelő máskor idegtépő. Örömteli és reménytelen. Szép, feszült, bosszantó, fáradt, boldog, harcos, magányos, közös, ügyetlen, nagyszerű. Sűrű volt. Jó volt.” 


A debreceni társulat úgy döntött, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat kéri fel versmondásra. 
A társulati versmondás kihívást Radnóti Nem tudhatom című versével a Jászai Mari Színház indította annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány következtében munkájukat és jövedelmüket vesztett színházi dolgozókra, továbbá, hogy olyan szervezetek, intézmények, színházak adománygyűjtő tevékenységét népszerűsítsék, melyek kifejezetten az érintett színházi dolgozók megsegítését tűzték ki célul.


A miskolci és a debreceni színház megállapodása alapján a Miskolci Nemzeti Színház a debreceniek Kardoss Géza Alapítványa számára gyűjt, a Csokonai Színház pedig a miskolciak "Hódolván Tháliának Használunk a Hazának" Alapítványa számára. Az alapítványokhoz befolyt adományok azon idős színészeket és színházi szakembereket segítik, akiknek megélhetése a mostani járványügyi helyzet miatt veszélybe került.


A rovat legfrissebb cikkjei

Online látogatható az Országház több nevezetes helyszíne
Szívrohamot kapott Brian May, a Queen gitárosa
Spórol nekünk a Netflix!
Ma lett 80 éves Pécsi Ildikó
Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze ma ünnepli 93. születésnapját

Hozzászólások