TIME DATE
Ma Klára nap van.

Koronavírus - Egy nap alatt ismét több mint százan fertőződtek meg Ausztriában
A Csokonai Színház felújítás előtt álló épületétől búcsúznak Debrecenben
Itt a friss előrejelzés: a régióban csak Szlovákián üthetett nagyobbat a válság, mint rajtunk
Kaszás Attila-díj - Augusztus 23-ig még lehet szavazni a jelöltekre

Koronavírus - Egy nap alatt ismét több mint százan fertőződtek meg Ausztriában

Az elmúlt 24 órában 139 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában a helyi egészségügyi minisztérium keddi jelentése szerint. Az új fertőzöttek több mint felét Bécsben regisztrálták, az osztrák fővárosban 71-en kapták el a koronavírust. Felső-Ausztriában 23, Tirolban és Alsó-Ausztriában 13-13 ember koronavírustesztje lett pozitív. Ausztriában eddig 22 245 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 723-an haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe, míg 20 123-an meggyógyultak. Jelenleg 1399 aktív beteget, illetve fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 119-en szorulnak kórházi kezelésre. Susanne Raab nőügyi miniszter kedden közölte: az osztrák kormány enyhíteni fogja a koronavírus okozta válság miatt a családokra, elsősorban a nőkre háruló terheket. A nők számára az otthoni munkavégzés, illetve az iskolabezárások jelentettek nehézséget. Éppen ezért a női vállalkozók támogatást igényelhetnek, a női munkavállalók áttérhetnek a részmunkaidős foglalkozásra, az alacsony jövedelemmel rendelkező nők pedig adókedvezményben részesülnek - mondta. A miniszter ígéretet tett arra, hogy ősszel várhatóan nem kerül sor átfogó iskolabezárásokra. Hozzátette: az iskolai oktatás szüneteltetésére csak helyi szinten és a lehető legrövidebb ideig kerülhet sor. Forrás: MTI

A Csokonai Színház felújítás előtt álló épületétől búcsúznak Debrecenben

Lehunyja sok szemét a ház címmel több mint kéthetes programsorozattal búcsúzik a Csokonai Színház társulata és közönsége a felújítás előtt álló történelmi épülettől - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Közleményük szerint kulisszajárásokkal, színházi kvízözönnel, zenés erkélykoncertekkel, nyílt próbákkal, fáklyás felvonulással várják közönségüket, sőt élőlánc költözteti majd át egy-egy előadás ikonikus kellékét és jelmezét a Csokonai Színházból a Víg Kamaraszínházba. Az eseménysorozat augusztus 18-án a Lighthouse: ON fénytárlattal kezdődik és a Bánk bán szeptember 5-i premierjével zárul. A társulat ezúttal is olyan innovatív programokkal várja vendégeit, amelyek új oldalairól jelenítik meg a Kossuth utcai épületet. Az én Csokonaim címmel személyes hangvételű kulisszajárásokat tartanak a színészek augusztus 14. és 28., valamint augusztus 31. és szeptember 4. között minden nap délután. A színészekre hangolt bejárásokon a szokásos helyszínbemutatások mellett a művészek azon élményeikről, emlékeikről beszélnek, amelyek az épület egy-egy szegletéhez kötik őket. A kulisszajárások minden alkalommal a Horváth Árpád Stúdiószínházban végződnek, ahol a Kívánságfalon üzenhetnek a résztvevők az épületnek, a társulatnak. A vállalkozó kedvű nézők átköltöztethetik a Tesztoszteron, az Oszkár és Rózsa mami vagy az Augusztus Oklahomában egy-egy ikonikus jelmezét és kellékét a Csokonai Színház jelmeztárából a Víg Kamaraszínházba. "Így jár majd kézről kézre Mucsi Zoltán impozáns rózsaszín cipője és Mercs János áttetsző, necchálós atlétája a Tesztoszteronból, vagy Rózsa László hatalmas plüsskutyája az Oszkár és Rózsa mamiból. Az élőlánchoz természetesen a Csokonai színészei, énekkari tagjai, fodrászai, kellékesei, díszítői is csatlakoznak" - írták a közleményben. Nyílt próbákat is tartanak majd, de a színházépület köré szervezett koncertekkel, bemutatókkal is várják a közönséget. A rendezvénysorozat végén szeptember 4-én a nézőkkel közös fáklyás felvonulással vesznek szimbolikus búcsút, másnap pedig a Bánk bán előadásával köszön el a társulat a felújítás előtt álló épülettől.   Forrás: MTI Kép: infostart.hu

Itt a friss előrejelzés: a régióban csak Szlovákián üthetett nagyobbat a válság, mint rajtunk

Pénteken jelennek meg a második negyedéves GDP-adatok, így többek között a magyar gazdaságról is kiderül, mekkorát esett április és július között. Abban nincs kétség, hogy visszaesés lesz majd a korlátozások miatt, a régió többi országában is csak az a kérdés, mekkora lesz ennek mértéke. Az Erste Bank elemzői szerint Szlovákia után Magyarországon lehetett a legnagyobb a gazdaság zsugorodása.       Mindenhol beütött a járvány Az már egy jó ideje sejthető, hogy a második negyedév lesz a legnehezebb időszak a gazdaságban, hiszen a koronavírus-járvány miatti lezárások március közepén kezdődtek és nagyjából májusig tartottak. Az első negyedévben 2,2%-ra lassult a magyar gazdaság éves növekedése, az előző negyedévhez képest viszont már 0,4%-kal zsugorodott a kibocsátás. De az első negyedévben még csak kéthétnyi lezárás volt, utána viszont hónapokig hasonló korlátozások között éltünk, ami óhatatlanul rányomta a bélyegét a gazdaságra is. Ezt vetíti előre, hogy áprilistól az ipar termelés is jelentősen visszaesett, illetve a kiskereskedelmi fogyasztás is csökkent, főleg áprilisban. A KSH péntek reggel kilenc órakor publikálja a második negyedéves GDP-adatot, mellyel kapcsolatban a kérdés tehát csak az, mekkora volt a visszaesés. Az Erste Bank elemzői szerint negyedéves összevetésben 12 százalékos lehetett a zuhanás, vagyis még az első negyedévhez képest is ekkorát eshetett a gazdaság. A tavalyi második negyedévhez képest pedig 10,8%-os lehetett a gazdaság visszaesése. Forrás: portfolio.hu

Kaszás Attila-díj - Augusztus 23-ig még lehet szavazni a jelöltekre

Augusztus 23-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Csankó Zoltánra, a Győri Nemzeti Színház, Földes Tamásra, a Budapesti Operettszínház és Vlahovics Editre a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművészére. A szavazatok a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Emlékeztettek arra, hogy a Kaszás Attila-díj összege idén megemelkedett, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja bruttó 400-ról 800 ezer forintra, a Raiffeisen Bank hagyományos támogatása pedig nettó 500-ról 650 ezer forintra nőtt. Mintegy 23 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három idei jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes. A Kaszás Attila-díjat az idén is az országos színházi évadnyitón adják át. A közleményben kiemelték, hogy az elismerés átadása összefogás eredménye; a díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt és Orosz Ákos vehette át. Forrás: MTI Kép: kaszasattiladij.hu

Paradicsomleves - Ne hagyd ki ezt a szuper receptet!

​Paradicsomszezon van! Irány a piac, és főzz egy könnyű és selymes paradicsomlevest, ami igazi fríssítő ebéd vagy vacsora lehet ezekben a forró napokban. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg paradicsom 1 liter húsleves alaplé 3 fej hagyma  3 gerezd fokhagyma bazsalikom só bors 1 dl olívaolaj 1 ek vaj 1 ek cukor 1 ek pirospaprika 2 dl tejszín Elkészítés:    1. A hagymát, fokhagymát megpucoljuk és felaprítjuk. Egy edényben a vajat az olívaolajjal felhevítjük, és dinszteljük rajta a hagymákat. Fontos, hogy ne égjen meg. 2. A paradicsomot meghámozzuk, daraboljuk és a bazsalikommal, pirospaprikával, fokhagymával, sóval és borssal, a hagymára dobjuk és addig főzzük, amíg a paradicsom megpuhul. 3. Öntsük hozzá az alaplevet és kézimixerrel turmixoljuk, majd visszahelyezzük vissza a tűzre. 4. Amikor forrni forrni kezd beleöntjük a tejszínt, és összefőzzük. Fotó: Pinterest

Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában

Felszámolták Hollandia eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát, 17 embert őrizetbe vettek - közölte a holland rendőrség információira hivatkozva a helyi média kedden.     A rendőrségi bejelentés szerint a laboratóriumot az Amszterdamtól 120 kilométerre, észak-keleti irányban fekvő Nijeveen település egyik korábbi lovasiskolája épületében rendezték be.     Andre van Rijn, az akciót vezető nyomozó elmondta, a művelet során 17 embert, hollandok mellett török és kolumbiai állampolgárokat állítottak elő. A laboratórium napi 150-200 kilogramm kokain előállítására volt képes, amelynek feketepiaci értéke 4,5-8 millió euró (mintegy 1,6-2,8 milliárd forint) körül mozog. Az akció során a kokaingyártáshoz szükséges kellékeket, köztük műanyag hordókat, vegyi anyagokkal teli tartályokat foglaltak le, valamint olyan eszközöket és szereket, amelyek a hollandiai exportot megelőzően kábítószerrel átitatott, főként ruházati termékekből képesek kinyerni a kokaint.     A nyomozó tájékoztatása szerint az akcióval egy időben, a szintén hollandiai Apeldoorn és Elshout városaiban végzett rajtárütések során a rendőrség 120 ezer kilogramm kokainnal átitatott ruhát foglalt le.     Az őrizetbe vett embereknek csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt - közölte.

A kormány 16,25 milliárd forinttal támogatja a debreceni Civaqua-programot

A kormány 16,25 milliárd forinttal támogatja a debreceni Civaqua-programot. A fejlesztés eredményeként a Keleti-főcsatornából juttatnak vizet a Tócó vízfolyásba, valamint a város környéki tavakba. Forrás: MTI A galériában látható a kiszáradt Fancsika, a nádasokkal borított Vekeri-tó és az alacsony vízállású Tócó vízfolyás.

Kreatív és innovatív programsorozattal búcsúzik a történelmi épületétől a Csokonai Színház

„Lehunyja sok szemét a ház”: ez a József Attilától kölcsönzött, egyben jelszóként alkalmazott verssor önmagában kifejezi azt a sokszínűséget, egyben mély érzelmi töltetet, amellyel két héten keresztül a Csokonai Színház búcsút int a több mint 150 éves, 2020. szeptember 15-ével kezdődően felújítandó főépületének. A 2020. augusztus 18-ától induló rendezvénysorozatról Gemza Péter, a színház direktora egy sajtótájékoztató keretében beszélt augusztus 11-én. Amint azt már egy korábbi, hó eleji sajtónyilvános eseményből megtudhattuk, a programsorozat – a debreceni virágkarneváli hét részeként is – egy fényművészeti kiállítással kezdődik. A Ligthouse On tárlat egészen augusztus 22-éig óránkénti tárlatvezetések kíséretében láttatja olyan fényekben a Csokonai Színházat, amilyenekben még soha, előadások közben sem volt. Amint azt Gemza Péter elmondta, ez a modern fénykiállítás és egy, a Co-Operával együttműködésben létrehozott előadás, a szeptember 5-én tartandó Bánk bán keretezi ezt a búcsúzásra szánt két hetet. Ez utóbbi produkció ősbemutatójának helyszíne a Margitsziget, s ezt követően érkezik meg Debrecenbe is a darab.  A kiállítás és az előadás közötti időszakban pedig számtalan kreatív és különleges esemény csalogatja a közönséget a színház régi épületébe, vagy a köré. A programok közül a sajtótájékoztatón az igazgató hármat emelt ki. Az egyik ilyen innovatív, valószínűleg az országban első ilyen program egy élőlánc lesz augusztus 26-án. A program célja, hogy a Csokonai Színházból átmenekítendő tárgyak, kellékek az arra vállalkozó emberek, s persze a társulati tagok egymás közti élőláncbéli adogatásával átkerülhessenek a Víg Kamaraszínház épületébe. Mivel a költözés mindig helyváltoztatással is jár, ez a program ezzel az egyik régi, mégis ebben a helyzetben új játszóhelyre való tárgy-eljuttatással ennek a helyváltoztatásnak a szimbóluma is. A másik, az igazgató által kiemelt rendezvény egy két koncertet összekötő fáklyás felvonulás. A Csokonai Színház előtti Ady-parkban szeptember 4-én Lehőcz Zsuzsanna és Takács Dániel zenés performansza után fáklyákkal vonul át a közönség a Víg Kamaraszínházhoz, ahol Újhelyi Kinga és Szabó Krisztián várja a nagyérdeműt egy újabb gyönyörű koncerttel. A harmadik, az igazgató által igen fontosnak tartott programelem pedig az Én Csokonaim nevet viseli. Ez különleges színházbejárásokat takar, ahol a társulati tagok a színház épületén belül nem magukról a helyiségekről beszélnek, hanem a hozzájuk fűződő személyes élményeikről, emlékeikről. Aki tehát ilyen közelségből is meg szeretné jobban ismerni a színészeket, illetve a színházhoz való viszonyukról többet szeretne megtudni, az semmiképp se hagyja ki ezt a programot sem. Gemza Péter a programismertetésen kívül elmondta: a költözéssel és az újjáépítéssel kapcsolatban minden a terv szerint halad, s elvileg 2023-ra a mostani ódon színházépület helyett már egy modern, minden szempontból a mai igényeknek megfelelő teátrum várja a nézőket, és természetesen a benne játszó, élő, dolgozó művészeket is. Aki a kéthetes programsorozat részleteire kíváncsi, a színház honlapján, a www.csokonaiszinhaz.hu oldalon minden fontos időpontról és helyszínről tájékozódhat. Gyürky Katalin Fotó: Csokonai Színház  

Rendőrség: új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg a kábítószerpiacon

Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős - hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.     Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, Lyukú-völgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.     Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek. A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is. Az áldozatok "varázsdohányban" vagy "herbálban" szívták el a dizájnerdrogot. Forrás: MTI

Elmarad a debreceni U18-as 3x3-as kosárlabda-világbajnokság

Elmarad az idei U18-as 3x3-as kosárlabda-világbajnokság, amelynek Debrecen lett volna a házigazdája.     A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) hivatalos levelében közölte: a koronavírus-járványban több országban is meghosszabbított, illetve ismételten bevezetett szigorú szabályozások, korlátozások miatt vis maior helyzet állt elő a torna megrendezését, valamint az érdekelt együttesek utazását, érkezését illetően. A FIBA így - a játékosok egészségének megóvását is szem előtt tartva - törölte az augusztus 26. és 30. közötti időszakra tervezett eseményt. Forrás: MTI

Egy felmérés szerint a magyarok többsége beadatná a védőoltást

A megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit a lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának - derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amelynek az eredményeit kedden közölték az MTI-vel.     A magyaroknak mindössze harmada (32 százaléka) gondolja, hogy egy évnél is korábban elérhető lesz mindenki számára a koronavírus elleni vakcina az országban. 50 százalék szerint egy év múlva, 16 százalék szerint pedig két év múlva vagy később lesz védőoltás. A megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz vakcina egyáltalán - olvasható a közleményben.     Az AIPM országos kutatása azt is felmérte, hogy milyen gyakran kapnak az emberek nem kötelező védőoltásokat, és melyek a leggyakoribbak ezek közül. A magyarok többsége (64 százaléka) még nem adatott be magának nem kötelező védőoltást.     Kimagaslóan a leggyakoribb az influenza elleni (29 százalék), amelyet a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni (9 százalék) és a járványos agyhártyagyulladás elleni (4 százalék) védőoltás követ a listán.     Azok körében, akik élnek a nem kötelező védőoltásokkal, legjellemzőbb az éves gyakoriság (44 százalék), és csak 5 százalék jelezte az évente többszöri alkalmazást. Az emberek harmada (33 százalék) öt évnél is ritkábban, 12 százaléka kétévente, 7 százaléka pedig ötévente adat be magának nem kötelezően előírt vakcinát - áll a közleményben. Forrás: MTI

Júliusban 3,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.     Júliusban, az előző év azonos időszakához képest, az élelmiszerek ára 7,8 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) 17,1 százalékkal, a párizsi, kolbászé 16,1 százalékkal, a cukoré 14,5 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 11,5, a tojásé 8,9 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,3, ezen belül a dohányáruk, főként a termékkört érintő jövedékiadó-emelés miatt 9,7 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 4,2 százalékkal csökkent.     Júniushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 1,1 százalékkal nőttek júliusban. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) árának 2,2 százalékos mérséklődése csak részben ellensúlyozta a nem idényáras élelmiszerek árának 0,4 százalékos növekedését. Az idényáras élelmiszereken belül a friss hazai és déligyümölcsök a korábbi évek júliusában megszokott árcsökkenésük helyett 3,3 százalékkal drágultak, a szezonalitástól eltérő árváltozást a kedvezőtlen időjárás miatti, a szokásosnál alacsonyabb kínálat okozta. A nem idényáras élelmiszereken belül az étolaj 2,2, a tojás 1,9, a tej 1,3, a kenyér 1,0 százalékkal drágább, a burgonya 6,4, a sertéshús 3,9 százalékkal olcsóbb lett.     A dohánytermékek jövedéki adója július 1-jétől emelkedett, amely a termékcsoport árának 1,4 százalékos növekedését eredményezte.     A szolgáltatások 1,4 százalékkal drágultak, ezen belül a közterületi parkolás ingyenességének megszűnése hatására az autópályadíj, illetve gépkocsikölcsönzés, parkolás díja 31,1, az üdülési szolgáltatásoké pedig 7,6 százalékkal magasabb lett. A járműüzemanyagok az olajárak és a jövedéki adó emelkedésének hatására pedig 8,1 százalékkal többe kerültek júliusban 2020. júniushoz viszonyítva.     Január-júliusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 3,5 százalékkal nőttek. Forrás: MTI

Pedagógus-továbbképzés nyáron is a Debreceni Egyetemen

Augusztusban is folytatódnak a Debreceni Egyetem pedagógus-továbbképzési programjai. Hét képzés keretében ismerkedhetnek meg a térség pedagógusai a legújabb oktatási technikákkal és módszertani eszközökkel. Pozitív fegyelmezés - tanulói motiváció, A beilleszkedési és magatartási nehézségek és zavarok kezelése az iskolában, Játék az oktatásban - tanulói motiváció az általános iskolában, A pedagógiai projektmódszer elméleti és gyakorlati alapjai, alkalmazásának lehetőségei, IKT-megoldásokkal az élvezetesebb tanításért, tanulásért – számos képzést tart idén augusztusban a Debreceni Egyetem a térség pedagógusainak. A 2018. augusztusi indulás óta Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye hat tankerületének több mint 1400 tanítója és tanára vett már részt az intézmény pedagógus-továbbképzési programjában elérhető 26 képzés valamelyikén. - A Debreceni Egyetem mint Kelet-Magyarország meghatározó pedagógusképző intézménye törekszik arra, hogy a diplomaszerzés után ne engedje el a végzett tanárok kezét, hanem folyamatosan támogassa őket a legfrissebb tudásanyag megszerzésében, új oktatásmódszertani eszközök megismerésében és használatának elsajátításában. Azon dolgozunk, hogy programunk révén hosszú távon is kialakítsuk a pedagógusok munkáját folyamatosan támogató szakmai rendszert – mondta el a hírek.unideb.hu-nak Pósánné Rácz Annamária. A Debreceni Egyetem oktatási igazgatója hozzátette: a tervek szerint októberben újabb képzéseket indítanak. A program az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 „A pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából” című pályázat keretében valósul meg, melynek célja a tanulói lemorzsolódás megelőzése. Ennek keretében az egyetemi szakemberek és a tanárképzés gyakorlati szakaszában aktívan közreműködő gyakorlóiskolai tanárok a lemorzsolódás megelőzésére alkalmas, tanítást támogató új pedagógiai módszereket dolgoztak ki, melyeket megismertetnek a két megye pedagógusaival. Forrás: unideb.hu

A Csokonai Színház felújítás előtt álló épületétől búcsúznak Debrecenben

Lehunyja sok szemét a ház címmel több mint kéthetes programsorozattal búcsúzik a Csokonai Színház társulata és közönsége a felújítás előtt álló történelmi épülettől - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Közleményük szerint kulisszajárásokkal, színházi kvízözönnel, zenés erkélykoncertekkel, nyílt próbákkal, fáklyás felvonulással várják közönségüket, sőt élőlánc költözteti majd át egy-egy előadás ikonikus kellékét és jelmezét a Csokonai Színházból a Víg Kamaraszínházba. Az eseménysorozat augusztus 18-án a Lighthouse: ON fénytárlattal kezdődik és a Bánk bán szeptember 5-i premierjével zárul. A társulat ezúttal is olyan innovatív programokkal várja vendégeit, amelyek új oldalairól jelenítik meg a Kossuth utcai épületet. Az én Csokonaim címmel személyes hangvételű kulisszajárásokat tartanak a színészek augusztus 14. és 28., valamint augusztus 31. és szeptember 4. között minden nap délután. A színészekre hangolt bejárásokon a szokásos helyszínbemutatások mellett a művészek azon élményeikről, emlékeikről beszélnek, amelyek az épület egy-egy szegletéhez kötik őket. A kulisszajárások minden alkalommal a Horváth Árpád Stúdiószínházban végződnek, ahol a Kívánságfalon üzenhetnek a résztvevők az épületnek, a társulatnak. A vállalkozó kedvű nézők átköltöztethetik a Tesztoszteron, az Oszkár és Rózsa mami vagy az Augusztus Oklahomában egy-egy ikonikus jelmezét és kellékét a Csokonai Színház jelmeztárából a Víg Kamaraszínházba. "Így jár majd kézről kézre Mucsi Zoltán impozáns rózsaszín cipője és Mercs János áttetsző, necchálós atlétája a Tesztoszteronból, vagy Rózsa László hatalmas plüsskutyája az Oszkár és Rózsa mamiból. Az élőlánchoz természetesen a Csokonai színészei, énekkari tagjai, fodrászai, kellékesei, díszítői is csatlakoznak" - írták a közleményben. Nyílt próbákat is tartanak majd, de a színházépület köré szervezett koncertekkel, bemutatókkal is várják a közönséget. A rendezvénysorozat végén szeptember 4-én a nézőkkel közös fáklyás felvonulással vesznek szimbolikus búcsút, másnap pedig a Bánk bán előadásával köszön el a társulat a felújítás előtt álló épülettől.   Forrás: MTI Kép: infostart.hu

A kormány 16,25 milliárd forinttal támogatja a debreceni Civaqua-programot


A Hamlet bemutatója a debreceni Nagyerdei Stadionban

A közértlánc- és hoteltulajdonos K. Ferenc a letartóztatott magyar milliárdos

A NAV szerint a milliárdos üzletember 3,6 milliárd forint osztalék után nem fizetett adót. Július 30-án tartóztatták le azt a milliárdos vállalkozót, akit bűnszövetségben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítanak, és akinek az elfogásáról videót tett közzé a hatóság - tudta meg a hvg.hu a Debreceni Törvényszék sajtószóvivőjétől, Dobó Dénestől. Több forrásból származó információink szerint K. Ferencről van szó. Ugyanerre jutott a NAV által közzétett adatok alapján a Napi.hu is. A férfi elfogásáról a NAV egy közleményben tájékoztatott péntek délelőtt. Azt írták, egy közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban Debrecenben. A vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A NAV szerint az üzletember az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon. A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit, így az adómentességre sem jogosult. A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai. Az akcióban ingatlanokat zároltak és bankszámlákat foglaltak le, a biztosított vagyon értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Vizsgálják ugyanakkor más évek milliárdos osztalékfelvételeit is. Dobó Dénes elmondta, a zár alá vétel jelenleg is zajlik, eddig több százmillió forint értékű ingatlant vettek zár alá. Az üzletember ügyvédjét is meggyanúsították, ő azonban szabadlábon védekezik. Keressük a letartóztatott milliárdos jogi képviselőjét, amint elérjük, a cikket kiegészítjük. Megnéztük a letartóztatott milliárdos jelenlegi céges érdekeltségeit (ahol hivatalosként egy Egyesült Arab Emírségekbeli lakcím szerepel a neve mellett), amiből az látszik, nem a magyarországi cégeiből szedhette ki a vádban szereplő 3,6 milliárdos vagyont. Feltűnik viszont Egyesült Arab Emírségekbeli cég is, amire innen nem lehet rálátni. De nézzük sorba. A hazai cégek közül az ingatlan és gépjármű bérbeadásával és ingatlanok adásvételével foglalkozó kft ment a legjobban. A cég tavalyi beszámolójában az olvasható, hogy az évet 2,7 milliárdos bevétel mellett 1,3 milliárdos adózott eredménnyel zárta. Az 50 százalékos nyereségráta alapból szép teljesítmény, az pedig még inkább azzá teszi, hogy a vállalkozás mindössze egyetlen munkavállalóval működik. K. Ferenc a vállalkozásban nemcsak tulajdonos, de az Opten adatai szerint vezető tisztségviselő is. A cég a korábbi években is komoly nyereséget ért el: 2018-ban 2,7 milliárdos bevétel mellett 1,4 milliárd forintot, 2017-ben pedig 1,1 milliárdot – ezt 2,1 milliárdnyi bevételből. A második legeredményesebb cége a négycsillagos hajdúszoboszlói hotel tulajdonosa, melyben K. tagként szerepel (másik tagjának végső tulajdonosa egy cipruson bejegyzett vállalkozás). Tavaly 555 milliós nettó árbevétel után 206 milliós adózott eredményt ért el a cég, és a korábbi évek sem voltak sokkal rosszabbak. 2018-ban 503 milliós árbevételből 233 millió adózott eredmény maradt, 2017-ben 329 és 130 millió forintról beszélhetünk. Van egy biztonsági rendszer szolgáltatással és követelésbehajtással foglalkozó személy és vagyonvédelmi cége, amely tavaly 147,2 millió forintnyi bevételre tett szert, amiből végül 6,3 millió forintos nyereséget könyvelhettek el. A 34 fővel működő vállalat egy évvel korábban ennél magasabb, 16,6 millió forintos, a NAV vizsgálatára kiterjedő 2017-es évben pedig meglehetősen szerény, 910 ezer forintos profitot ért el. A főképp közúti áruszállítással foglalkozó cége tavaly mindössze 55,7 millió forintos árbevételt ért el, amiből végül 4,6 milliónyi nyereséget értek el. Az adózott eredmény 2018-ban szinte ugyanennyi, 4,2, míg 2017-ben 4,8 millió forint volt. A cég egyébként mindezt jellemzően 10 fő alatti létszámmal érte el. A lakó és nem lakóépületek építésével foglalkozó kft sem mutat fel óriási eredményeket, hiszen 41,1 millió forintos árbevétel mellett alig valamivel egymillió forint feletti nyereséget ért el tavaly. A hat fővel működő cég, egy évvel korábban ráadásul 16,6 milliós veszteséget ért el, pedig akkor még közel 350 millió forint bevétele volt. 2017 sem volt a legjobb éve a vállalkozásnak, hiszen akkor 6,8 millió forintos mínuszt könyvelhettek el – akkor 213,5 milliós bevétel mellett. Még két cégben többségi tulajdonú tag, de azok nagyon rosszul mennek: az üdültetéssel foglalkozó kis cég a tavalyi évet 654 ezer forint mínusszal zárta, az informatikai cég pedig beszámolót sem adott le. A vállalkozót a NAV közismert élelmiszerlánc tulajdonosként is említi, itt azonban már bonyolultabb a kapcsolatot feltárni. Az országos lefedettségű üzletláncot most egy olyan, a férfi vezetéknevével megegyező cég viszi, amelynek résztulajdonosa egy, az Egyesült Arab Emírségekbe bejegyzett, teljesen átláthatatlan cég. Az egyetlen kapocs K.-val a kézbesítési tagként megbízott ügyvédi iroda, az ugyanis megegyezik nála és ennél a cégnél is. Forrás: hvg

Kigyulladt egy faipari épület Hajdúböszörményben


Kelet-Magyarországon nyitott átvételi pontot az IKEA

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a lengyel elnök kabinetfőnökének

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel állampolgárokat szállító busz balesete miatt részvétét és együttérzését fejezte ki Krzysztof Szczerskinek, a lengyel elnök kabinetfőnökének - közölte a miniszter közösségi oldalán.     Szijjártó Péter a bejegyzésben azt írta: a magyar hatóságok, a rendőrök, a mentők és a kórházi dolgozók minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek, ezért lengyel kollégája köszönetet is mondott.     Hozzátette: a magyar kormány a budapesti lengyel nagykövetségnek minden segítséget megad a balesetben érintettek hazatéréséhez.     A lengyel busz vasárnap reggel az M5-ös autópályán hajtott árokba, majd borult fel. A balesetben egy 35 éves férfi meghalt, sokan megsérültek.     A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a buszon a két sofőr és 44 utas tartózkodott, mindegyiküket kórházba vitték kivizsgálásra. Forrás: MTI

Hol vagy Eszter? Jeggyűrű alapján keresik a hősi halott katona feleségét


Meghalt Reigl Judit festőművész, akinek művei a világ legfontosabb amerikai és európai múzeumaiban is megtalálhatóak

Rendőrség: új, életveszélyes dizájnerdrog jelent meg a kábítószerpiacon

Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős - hangzott el a rendőrség keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.     Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta: egy miskolci, Lyukú-völgyi haláleset nyomán azonosították az új pszichoaktív anyagot a szakértői intézetben. A szakértők ezt követően megvizsgálták májusig visszamenőleg a gyanús eseteket és megállapították, hogy tizenegy haláleset köthető a bika nevű anyaghoz.     Mint mondta, az elhunytak többsége drogfogyasztó múlttal rendelkezett, a halált megelőzően fáradékonyak voltak, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál előtt görcsös rohamuk volt, több esetben őrjöngtek. A legfiatalabb elhunyt 23 éves volt, a legidősebb 36 éves, a halálesetek zöme Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt, de volt Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében, valamint a fővárosban is. Az áldozatok "varázsdohányban" vagy "herbálban" szívták el a dizájnerdrogot. Forrás: MTI

Életveszélyesen megsérült a Szügyben vonattal ütköző autó vezetője


Internetes csalásra hívja fel a figyelmet az OTP Bank

Koronavírus - Egy nap alatt ismét több mint százan fertőződtek meg Ausztriában

Az elmúlt 24 órában 139 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Ausztriában a helyi egészségügyi minisztérium keddi jelentése szerint. Az új fertőzöttek több mint felét Bécsben regisztrálták, az osztrák fővárosban 71-en kapták el a koronavírust. Felső-Ausztriában 23, Tirolban és Alsó-Ausztriában 13-13 ember koronavírustesztje lett pozitív. Ausztriában eddig 22 245 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 723-an haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe, míg 20 123-an meggyógyultak. Jelenleg 1399 aktív beteget, illetve fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 119-en szorulnak kórházi kezelésre. Susanne Raab nőügyi miniszter kedden közölte: az osztrák kormány enyhíteni fogja a koronavírus okozta válság miatt a családokra, elsősorban a nőkre háruló terheket. A nők számára az otthoni munkavégzés, illetve az iskolabezárások jelentettek nehézséget. Éppen ezért a női vállalkozók támogatást igényelhetnek, a női munkavállalók áttérhetnek a részmunkaidős foglalkozásra, az alacsony jövedelemmel rendelkező nők pedig adókedvezményben részesülnek - mondta. A miniszter ígéretet tett arra, hogy ősszel várhatóan nem kerül sor átfogó iskolabezárásokra. Hozzátette: az iskolai oktatás szüneteltetésére csak helyi szinten és a lehető legrövidebb ideig kerülhet sor. Forrás: MTI

Az eddigi legnagyobb kokainlaboratóriumot számolták fel Hollandiában


Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután

Pedagógus-továbbképzés nyáron is a Debreceni Egyetemen

Augusztusban is folytatódnak a Debreceni Egyetem pedagógus-továbbképzési programjai. Hét képzés keretében ismerkedhetnek meg a térség pedagógusai a legújabb oktatási technikákkal és módszertani eszközökkel. Pozitív fegyelmezés - tanulói motiváció, A beilleszkedési és magatartási nehézségek és zavarok kezelése az iskolában, Játék az oktatásban - tanulói motiváció az általános iskolában, A pedagógiai projektmódszer elméleti és gyakorlati alapjai, alkalmazásának lehetőségei, IKT-megoldásokkal az élvezetesebb tanításért, tanulásért – számos képzést tart idén augusztusban a Debreceni Egyetem a térség pedagógusainak. A 2018. augusztusi indulás óta Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye hat tankerületének több mint 1400 tanítója és tanára vett már részt az intézmény pedagógus-továbbképzési programjában elérhető 26 képzés valamelyikén. - A Debreceni Egyetem mint Kelet-Magyarország meghatározó pedagógusképző intézménye törekszik arra, hogy a diplomaszerzés után ne engedje el a végzett tanárok kezét, hanem folyamatosan támogassa őket a legfrissebb tudásanyag megszerzésében, új oktatásmódszertani eszközök megismerésében és használatának elsajátításában. Azon dolgozunk, hogy programunk révén hosszú távon is kialakítsuk a pedagógusok munkáját folyamatosan támogató szakmai rendszert – mondta el a hírek.unideb.hu-nak Pósánné Rácz Annamária. A Debreceni Egyetem oktatási igazgatója hozzátette: a tervek szerint októberben újabb képzéseket indítanak. A program az EFOP-3.1.2-16-2016-00001 „A pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése céljából” című pályázat keretében valósul meg, melynek célja a tanulói lemorzsolódás megelőzése. Ennek keretében az egyetemi szakemberek és a tanárképzés gyakorlati szakaszában aktívan közreműködő gyakorlóiskolai tanárok a lemorzsolódás megelőzésére alkalmas, tanítást támogató új pedagógiai módszereket dolgoztak ki, melyeket megismertetnek a két megye pedagógusaival. Forrás: unideb.hu

Játékvezetők döntéseit vizsgálták


Új tehetségeket találtak

100 ezren látták ezeket a debreceni mémeket

Nagy sikert arattak a hajdupress.hu és az Alföld Tv Facebook-oldalán azok a mémek, melyeket a Böszörményi úti szakadék és az özönvízzel sújtott debreceni időjárás ihletett. Miután a képek már több mint 100 ezer megtekintést generáltak, itt is megmutatjuk őket:) 

TED-nap az Alföld TV-n


Ma este az Alföld TV-n: egy Kínában élő magyar fiatalembert kérdeztünk a koronavírus-járványról

John Malkovich lesz a Loki edzője

Több sajtópletyka is leváltaná a DVSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Herczeg Andrást (azóta le is mondott), emlegetik Bódog Tamás és Boér Gábor nevét is, azonban többszörösen meg nem erősített hírek szerint a márciusban eredetileg színházi előadásra Debrecenbe érkező színészlegenda, John Malkovich veszi át a helyét. A klub a váltást azzal indokolta, hogy a játékosok így megtanulhatnak színészkedni, tehát a Loki sokkal több 11-est fog kapni. Maga Malkovich ügynökén keresztül így nyilatkozott: - Tudom, hogy célkeresztben leszek. Debrecenben veszedelmes viszonyok uralkodnak. Ha valami segíthet, az csak az oltalmazó ég. Ha a fiúk rosszul játszanak, indulhat a fegyencjárat. A lényeg, hogy a méidaszereplések alkalmával kerüljenek elő a pókerarcok.  Ha nem sikerül nyerni, legfeljebb iszunk egyet a Redben. Ha megbuknék, azt mondom, jöjjön Johnny English.  Információink szerint John Malkovich ingyen vállalja a megbízást. Ahogy mondta: ez lesz életem legnagyobb alakítása. T.Cs.Zs.

Most érkezett: a Bayern beszáll a DVSC-be!


Szaporodnak megyénkben a plüssállattal elkövetett bűncselekmények

Elmarad a debreceni U18-as 3x3-as kosárlabda-világbajnokság

Elmarad az idei U18-as 3x3-as kosárlabda-világbajnokság, amelynek Debrecen lett volna a házigazdája.     A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) hivatalos levelében közölte: a koronavírus-járványban több országban is meghosszabbított, illetve ismételten bevezetett szigorú szabályozások, korlátozások miatt vis maior helyzet állt elő a torna megrendezését, valamint az érdekelt együttesek utazását, érkezését illetően. A FIBA így - a játékosok egészségének megóvását is szem előtt tartva - törölte az augusztus 26. és 30. közötti időszakra tervezett eseményt. Forrás: MTI

Puskás Ferenc bekerül a legnépszerűbb focis videójáték legendái közé


El-selejtező - A Honvéd finn, a Fehérvár ír, a Puskás Akadémia svéd ellenfelet kapott

Öt szuper társasjáték

Túl nagy a forróság, majd szakad az eső? Hát, igen! Nem csoda, hogyha sokszor Nektek sincs kedvetek kimozdulni otthonról, hiszen mostanában az időjárás eléggé szeszélyes és szerintem így még enyhén is fogalmaztunk. Viszont nincs az sem kőbe vésve, hogy az egész nyarat a szabadban kell töltenünk, igaz?  Maradjatok otthon, ha jól esik és dobjátok fel a napotokat például egy szuper társasjátékkal. Hoztunk is Nektek öt szerkesztőségi kedvencet. Ti melyiket próbálnátok ki? TABU A kimondhatatlan jókedv játéka, ami a felnőtteknek és nagyobb iskolás gyerekeknek is garantált kacagást biztosít. Van egy dolog, amit ki akarsz mondatni játékostársaiddal, de van öt dolog, amit nem mondhatsz ki. Az idő viszont ellened dolgozik!   CLUEDO A Cluedo egy igazi klasszikus bűnügyi társasjáték. Bűntény történt a kastélyban, a ház urát meggyilkolták. Vajon ki követte el, mivel, és hogyan? Tegyél fel ravasz kérdéseket, kutass nyomok után, és semmit ne hagyj megválaszolatlanul! Rakd össze a kapott információkat és derítsd fel ezt a rejtélyes bűnügyet! Ha neked sikerül elsőként megoldanod az esetet, nyertél!   IGEN Ebben a társasjátékban fény derül arra, hogy mennyire tudsz jól tippelni és mennyire ismered játékostársaidat is! Az Igen? játékban nagyon egyszerű dolgod lesz, hisz csak tippelned kell! Találd el kedves barátaid, ismerőseid szokásait vagy gondolatait. Pontot csak akkor szerzel, ha helyesen válaszolsz például arra, hogy a párod jól bírja-e a gyereksírást. AZUL I. Mánuelt, Portugália királyát rabul ejtették az Alhambrában látott gyönyörű, színes csempék. Felszólította országának mestereit, hogy királyi palotáját, mely Evorában áll, ilyen szép díszítéssel lássák el. Az Azul-ban nincs más dolgod, mint okosan és időben kiválasztani azokat a csempéket a gyárak kínálatából, amelyekből a legértékesebb helyekre tudsz tartalékolni készletet, majd azokból feltölteni a készülő díszes csempefal sorait és oszlopait. Ehhez nem csak a saját készülő munkátokat, de a többiekét is figyelned kell!   FEDŐNEVEK A kémfőnökök ismerik mind a 25 ügynök valódi személyazonosságát. A csapattársaik csak az ügynökök fedőnevét ismerik. A játékosok csapatokat alkotnak, és igyekeznek az összes ellenséges ügynök fedőnevét felfedni. Hogy hogyan? Egyikük a feladatkártya jelöléseinek megfelelően megpróbál a kirakott szavakból minél többet összekapcsolni egyetlen fogalommá, amit a társainak vissza kell fejteniük, hogy vajon mely szavakra utalhatott velük? A tévedés azonban végzetes lehet, és akár az ellenfél csapatának jelenthet pontot!

Megnyitották a balatonfüredi borheteket


Íme a 2020-as MTV VMA jelöltjei

Visszaélés! Ilyen egy hackerek támadás

A Fórum bevásárlóközpont nyereményjátékának fotójával éltek vissza egyelőre ismeretlenek, akik ellen a rendőrségi feljelentést megtette a cég. A hivatalosan indított nyereményjáték fotóját felhasználva a Fórumra asszociálva ismeretlen felhasználó új Instagram profilt hozott létre. Ezzel a profillal embereket kezd el követni és üzenetet küld számukra azzal a szöveggel, hogy ő a nyertes. Ahhoz, hogy az állítólagos nyertes az ajándékot megkapja egy honlapra irányítják, ahol a személyes adatokat kell megadni, a bankszámla privát információit is. Ez a visszaélés tipikus példája, amit jó szemű felhasználó azonnal észrevesz, de a kecsegtető nyeremény miatt sokan bedőlhetnek a csalásnak. Valószínűleg külföldi hackertámadásról van szó, ugyanis teljesen magyartalan a valótlan felhívás szövege. Lapozza át a képgalériát, melyből láthatja, hogy milyen egy hasckertámadás.   Áloldal: https://www.instagram.com/forum_debrecen.giift/ Áloldal: https://forumdebrecen.launchaco.com/ A Fórum oldalán futó nyereményjátékot keresd a Fórum hivatalos Instagram oldalán.  2020.08.10-ig valóban bárki megnyerheti a 100.000,-Ft-os ZARA vásárlási utalványt. A nyerteseket véletlenszerűen választjuk egy sorsoló program segítségével. A játékszabályzatot az alábbi linken olvashatják. https://www.forumdebrecen.hu/hirek-es-rendezvenyek/forum-instagram-nyeremenyjatek-n17104/ Az internetes csalások egyre gyakrabban fordulnak elő, ez egy remek alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a visszaélések által okozott károkra.  A Fórumnak egyetlen hivatalos Instagram és Facebook oldala van, más néven és más platformon a bevásárlóközpont nincs jelen! Kérjük, hogy akik aktív felhasználók az Instagramon, azok jelentsék az áloldalt. Köszönjük! Legyenek körültekintőek és figyelmesek!

GLAMOUR-napok a FÓRUM Bevásárlóközpontban


Elmarad az autósmozis vetítés

Paradicsomleves - Ne hagyd ki ezt a szuper receptet!

​Paradicsomszezon van! Irány a piac, és főzz egy könnyű és selymes paradicsomlevest, ami igazi fríssítő ebéd vagy vacsora lehet ezekben a forró napokban. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg paradicsom 1 liter húsleves alaplé 3 fej hagyma  3 gerezd fokhagyma bazsalikom só bors 1 dl olívaolaj 1 ek vaj 1 ek cukor 1 ek pirospaprika 2 dl tejszín Elkészítés:    1. A hagymát, fokhagymát megpucoljuk és felaprítjuk. Egy edényben a vajat az olívaolajjal felhevítjük, és dinszteljük rajta a hagymákat. Fontos, hogy ne égjen meg. 2. A paradicsomot meghámozzuk, daraboljuk és a bazsalikommal, pirospaprikával, fokhagymával, sóval és borssal, a hagymára dobjuk és addig főzzük, amíg a paradicsom megpuhul. 3. Öntsük hozzá az alaplevet és kézimixerrel turmixoljuk, majd visszahelyezzük vissza a tűzre. 4. Amikor forrni forrni kezd beleöntjük a tejszínt, és összefőzzük. Fotó: Pinterest

Krémes házi fagyi recept - elképesztően finom!


Jöhet egy mexikói hangulatú grillnyárs?

Egy felmérés szerint a magyarok többsége beadatná a védőoltást

A megkérdezettek többsége szerint lesz koronavírus elleni védőoltás legkorábban egy év múlva, amit a lakosság 55 százaléka nagy valószínűséggel beadatná magának - derült ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból, amelynek az eredményeit kedden közölték az MTI-vel.     A magyaroknak mindössze harmada (32 százaléka) gondolja, hogy egy évnél is korábban elérhető lesz mindenki számára a koronavírus elleni vakcina az országban. 50 százalék szerint egy év múlva, 16 százalék szerint pedig két év múlva vagy később lesz védőoltás. A megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz vakcina egyáltalán - olvasható a közleményben.     Az AIPM országos kutatása azt is felmérte, hogy milyen gyakran kapnak az emberek nem kötelező védőoltásokat, és melyek a leggyakoribbak ezek közül. A magyarok többsége (64 százaléka) még nem adatott be magának nem kötelező védőoltást.     Kimagaslóan a leggyakoribb az influenza elleni (29 százalék), amelyet a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni (9 százalék) és a járványos agyhártyagyulladás elleni (4 százalék) védőoltás követ a listán.     Azok körében, akik élnek a nem kötelező védőoltásokkal, legjellemzőbb az éves gyakoriság (44 százalék), és csak 5 százalék jelezte az évente többszöri alkalmazást. Az emberek harmada (33 százalék) öt évnél is ritkábban, 12 százaléka kétévente, 7 százaléka pedig ötévente adat be magának nem kötelezően előírt vakcinát - áll a közleményben. Forrás: MTI

Pollenhelyzet - Magas, néhol nagyon magas a parlagfűpollen koncentrációja


A klímatisztítás fontosabb, mint gondolnád! Mutatjuk a lépéseket.

Az Alföldi Nyomdát nem „elvették”, nem is „einstadolták”, nézzük mi történt

Az Alföldi Nyomda Zrt. – a 340/2020. (VII. 10.) Kormányrendelet alapján – közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű okból összefonódik a Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társasággal (KELLO), de szervezeti és jogi önállósága megmarad, olvasható az Alföldi Nyomda Zrt.. Facebook oldalán. Bővebben ezt a nyilatkozatot tették közzé: "Tisztelt Facebook közösség, kedves Munkatársaink és Követőink! Az elmúlt napokban a Facebook bejegyzésekben, illetve különböző hírportálokon olvashatták a hírt, hogy az Alföldi Nyomda tulajdonosi szerkezetében változás történt. A hír igaz. Az Alföldi Nyomda Zrt. – a 340/2020. (VII. 10.) Kormányrendelet alapján – közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű okból összefonódik a Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társasággal (KELLO), de szervezeti és jogi önállósága megmarad. A hírek, a Facebook bejegyzések alatt olvasható kommentek egy része ugyanakkor nem fedi a valóságot. Az Alföldi Nyomda Zrt-t nem „elvették”, nem „einstadolták”, hanem a tulajdonosoktól megvásárolták. Felmerülhet a kérdés: miért kellett eladni egy jól működő és nyereséges céget? Az eladást az alábbi, részben gazdasági, részben személyes vonatkozású okok magyarázzák: Mint azt Önök is – akik követték az elmúlt évek eseményeit – tudják, az Alföldi Nyomda Zrt. hosszú évek óta részt vesz egy magyarországi nyomdákból általa létrehozott és vezetett konzorcium élén a magyar tankönyvek gyártásában. A tankönyv-ellátás biztonságának érdekében történt meg a két cég közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódása. A cég eladásának személyes vonatkozású oka a tulajdonosok életkorával kapcsolatos. 1998-ban a nyomda a menedzsment és a dolgozók tulajdonába került, akik György Géza vezérigazgató úr vezetésével folyamatosan fejlesztették a vállalatot, mint Magyarország legnagyobb könyvgyártó nyomdáját. A tulajdonosi körön belüli utódlás nem történt meg, így a tulajdonosok a KELLO-val létrejött vertikális integráció révén látják biztosítottnak a nyomda és munkavállalói jövőjét. A mostani változás egy újabb nagy mérföldkő az Alföldi Nyomda életében, és mint minden ilyen, ez is fog változásokat hozni mind a szervezeti felépítésben, mind a vállalat mindennapi működésében. Ám mint Magyarország legnagyobb és leghosszabb ideje folyamatosan működő könyvgyártó vállalata, az Alföldi Nyomda továbbra is fennmarad, büszkén hirdetve mottóját: „Évszázadok óta a művelődés szolgálatában”. " Az Alföldi nyomda 1561 májusában indult, első a Melius Juhász Péter Szent Pál apostol leveleinek magyarázata… című könyvének nyomtatásával. Történetüket a honlapjukon olvashatunk. Forrás: www.facebook.hu Fotó: Alföldi Nyomda Facebook oldala

Érkezik Ken Follett legújabb könyve A katedrális című regény előzménykötete


Mit olvas Dr. Széles Diána Debrecen város alpolgármestere?

Itt a friss előrejelzés: a régióban csak Szlovákián üthetett nagyobbat a válság, mint rajtunk

Pénteken jelennek meg a második negyedéves GDP-adatok, így többek között a magyar gazdaságról is kiderül, mekkorát esett április és július között. Abban nincs kétség, hogy visszaesés lesz majd a korlátozások miatt, a régió többi országában is csak az a kérdés, mekkora lesz ennek mértéke. Az Erste Bank elemzői szerint Szlovákia után Magyarországon lehetett a legnagyobb a gazdaság zsugorodása.       Mindenhol beütött a járvány Az már egy jó ideje sejthető, hogy a második negyedév lesz a legnehezebb időszak a gazdaságban, hiszen a koronavírus-járvány miatti lezárások március közepén kezdődtek és nagyjából májusig tartottak. Az első negyedévben 2,2%-ra lassult a magyar gazdaság éves növekedése, az előző negyedévhez képest viszont már 0,4%-kal zsugorodott a kibocsátás. De az első negyedévben még csak kéthétnyi lezárás volt, utána viszont hónapokig hasonló korlátozások között éltünk, ami óhatatlanul rányomta a bélyegét a gazdaságra is. Ezt vetíti előre, hogy áprilistól az ipar termelés is jelentősen visszaesett, illetve a kiskereskedelmi fogyasztás is csökkent, főleg áprilisban. A KSH péntek reggel kilenc órakor publikálja a második negyedéves GDP-adatot, mellyel kapcsolatban a kérdés tehát csak az, mekkora volt a visszaesés. Az Erste Bank elemzői szerint negyedéves összevetésben 12 százalékos lehetett a zuhanás, vagyis még az első negyedévhez képest is ekkorát eshetett a gazdaság. A tavalyi második negyedévhez képest pedig 10,8%-os lehetett a gazdaság visszaesése. Forrás: portfolio.hu

Júliusban 3,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak


Március óta nem látott áremelkedést hozhatott a július Magyarországon

Kaszás Attila-díj - Augusztus 23-ig még lehet szavazni a jelöltekre

Augusztus 23-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Csankó Zoltánra, a Győri Nemzeti Színház, Földes Tamásra, a Budapesti Operettszínház és Vlahovics Editre a szombathelyi Weöres Sándor Színház színművészére. A szavazatok a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Emlékeztettek arra, hogy a Kaszás Attila-díj összege idén megemelkedett, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja bruttó 400-ról 800 ezer forintra, a Raiffeisen Bank hagyományos támogatása pedig nettó 500-ról 650 ezer forintra nőtt. Mintegy 23 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három idei jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes. A Kaszás Attila-díjat az idén is az országos színházi évadnyitón adják át. A közleményben kiemelték, hogy az elismerés átadása összefogás eredménye; a díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt és Orosz Ákos vehette át. Forrás: MTI Kép: kaszasattiladij.hu

Kreatív és innovatív programsorozattal búcsúzik a történelmi épületétől a Csokonai Színház


Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült - Augusztus 20-án előbemutató

A Mol az elmúlt kilenc évben több mint 1900 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze, amelyből bioüzemanyagot gyártanak

A biodízel nemzetközi napja alkalmából kiadott közlemény szerint Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. A használt sütőolaj kezelése azonban csak az üzemi konyháknál, éttermeknél megoldott, ahol szervezetten folyik a hulladék elszállítása és feldolgozása.     A háztartásokban használt sütőolaj a lefolyókba vagy a szemétbe kerül, ami nagyon káros, a csővezetékek falára lerakódva a csatorna dugulását okozza, a hulladéklerakókban pedig nehezen lebomló anyagként jelenik - hívta fel a figyelmet a Mol.     Még veszélyesebb, ha a sütőolaj az élővizekbe jut, mert a tavakban, folyókban a víz felszínén úszva meggátolja az oxigénfelvételt, így elpusztítja a vízi élőlényeket. Egy csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet.     A háztartásokban használt sütőolaj környezetbarát tárolására teremtett megoldást a Mol, amikor országszerte mintegy 350 töltőállomásán helyezett ki gyűjtőtartályokat, így a lakosság egyszerűen, gyorsan, környezetbarát módon szabadulhat meg a használt étolajtól.     A használt sütőolaj-gyűjtő program 2011-ben indult, azóta több mint 1900 tonna sütőolaj gyűlt össze. A legaktívabb régió Pest megye 775 tonnával, a második Győr-Moson-Sopron 116 tonnával, a harmadik pedig Veszprém megye, 86 tonnányi összegyűlt használt sütőolajjal.     A kijelölt Mol töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Kft. gyűjti össze és tisztítás után eljuttatja a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Az újrahasznosított, környezetbarát terméket a Mol százhalombattai finomítójában használják fel biokomponensként a gázolaj gyártásához - áll a közleményben. Forrás: MTI Kép: autoszektor.hu

2,8 másodperc 100 méteren? Igen, lehetséges!


Dacia Lodgy - a legnépszerűbb modell