TIME DATE
Ma Tekla nap van.

Női röplabda: összefogás Debrecenben
Embert gázolt egy vasúti szerelvény Ladányban
Súlyos bántalmazás a Simonffyn, Debrecen szívében
Már 60 gyereket kezelnek szalmonella-gyanúval Debrecenben, több beteget nem tudnak fogadni

Női röplabda: összefogás Debrecenben

Igazi debreceni összefogás segíti a NB1-be jutott női röplabda csapatot. A DSZC Eötvös DSE gárdáját a debreceni önkormányzat és a Debreceni Szakképzési Centrum is támogatja – jelentette be Barcsa Lajos alpolgármester és Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja. A 2018/2019. évi röplabda női NB II-es bajnokságot 16 pontos különbséggel nyerte meg a Keleti csoportban a DSZC-Eötvös DSE, majd a bajnoki döntőn kiharcolta az NB I-be jutást.  Legutóbb a 2006/2007-es idényben volt női NB I-es röplabdacsapata a megyének, akkor is a kis debreceni egyesület jutott fel az akkori élvonalba Salescon-Eötvös DSE néven. Igaz akkor a bajnoki döntő elvesztése után egy visszalépés miatt kerülhetett erre sor. Most az egyesület történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel a feljutással és az egyesület eddigi legnagyobb kupáját nyerte meg. A siker értékét növeli, hogy sokkal tehetősebb egyesületekkel szemben, mindenféle ösztöndíj, fizetés nélkül harcolta ki a feljutást a csapat. A felnőtt együttes diadalán kívül az utánpótlásban is szép sikereket ért el az egyesület a tavalyi szezonban:     • A megyei felnőtt bajnokságot megnyerte a serdülő együttes     • A serdülő és a gyermek csapat is országos bajnok lett saját kategóriájában.     • A 23. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornán 32 lánycsapat közül második helyezést ért el az "A" gárda. A szép korszak után most egy kihívásokkal teli időszak következik: A kis egyesületnek - amely hiába kezdeményezett összefogást - idén 7 fronton kell játszania az ország legerősebb csapataival. Az NB I és a Magyar Kupa mellett U21-es, U19-es, U17-es, U15-ös és U13-as gárdái is próbálják megnehezíteni a sokkal jobb szervezeti és anyagi háttérrel rendelkező együttesek dolgát az első osztályban. Amikor legutóbb NBI-ben játszott a felnőtt csapat akkor mindössze egy győzelmet tudott aratni, az utánpótlás együttesek pedig mindig vesztesen hagyták el a pályát. Most az a cél, hogy a felnőtt együttes küzdjön a nála erősebbek ellen, az utánpótlás pedig a legjobbak között is ízlelje meg olykor a győzelem ízét. A felnőtt csapat – a szokásoknak megfelelően – ismét nagy változáson ment keresztül. Az NB I-be jutott csapat tagjai közül visszavonult Dr. Kovács Katalin, Kovács-Miskolczi Noémi, Harmati Andrea és talán a legnagyobb érvágásként a 75-szörös válogatott Vojth Ildikó. Zolnai Vanda a szintén most NB I-be jutott Székesfehérvárhoz igazolt át. Németi Rebeka és Miholecz Melitta iskolai elfoglaltságok miatt szintén nem vállalták a játékot az NB I-ben. Több a csapatban maradó játékos is Budapesten tanul vagy dolgozik az idén, így az edzésre járások Barnucz Gréta, Domonkos Kitti, Fehér Anna Ditta és Kiss Viktória részére is nehezen oldhatók meg. Szintén ingázik – igaz nem a fővárosból – Molnár Vivien és Tóth Kinga. Szerencsére érkeztek is játékosok. A nyíregyházi nevelésű Béni Kitti, Ratkos Petra, Szilágyi Csenge, Tóth Vanessza és Vass Vivien mellett Mátyus Anna és Rápolti Nóra Karcagról tette át a székhelyét. Takács D Orsolya a klub régi-új játékosa.  Rajtuk kívül a saját utánpótlás néhány játékosára is számít a klubvezetés. A felnőtt keretből sokan a Debreceni Egyetem hallgatói. Az biztos, hogy az NB I legfiatalabb csapataként nehéz dolguk lesz a lányoknak, de próbálnak majd minél többet kihozni magukból. Hogy ez mire lesz elég, az hamarosan kiderül – fogalmazott Szombathy András, az egyesület vezetője. - Látva a sikereket és elismerve azt, hogy az első csapat mögött csaknem 90 fős utánpótlást nevel az egyesület, a debreceni önkormányzat úgy döntött, hogy a csapatot ebben az évben 5 millió forinttal támogatja, segítve munkájukat és eredményes szereplésüket – jelentette be a tájékoztatón Barcsa Lajos alpolgármester. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja hozzátette: számukra is fontos a sport, ezért segítik a csapatot anyagilag, valamint azzal, hogy a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium tornatermében edzhetnek és játszhatják mérkőzéseiket. A felnőtt együttes 2019. szeptember 26-án 18 órától lép először pályára. Magyar Kupa mérkőzést játszik az ország legjobb 16 csapata közé jutásért Budapesten a Közgáz ellen. Barcsa Lajos alpolgármester bejelentette azt is, hogy támogatásnak köszönhetően a DSZC Eötvös DSE hazai mérkőzéseit ingyenesen lehet megtekinteni. Az első NB I-es találkozót 2019. október 12-én 17 órakor rendezik Budapesten, az ellenfél a Palota Röplabda Sport Club lesz.

A debreceni rendőrök még aznap elfogták a két férfit. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 18 és egy 26 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2019. szeptember 21-én 4 óra 30 perc körül Debrecenben, a Simonffy utcán sétáltak, amikor előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy férfit. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek, aminek eredményeként még aznap azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. Az egyenruhások a bagaméri és hajdúdorogi férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

Tovább nőtt a szalmonellagyanús gyerekek száma Debrecenben, a hét közepén történt megbetegedések során a Debreceni Egyetemre (DE) eddig összesen 60 gyermeket - a klinikai központ gyermekgyógyászati klinikájára 46, a Kenézy Gyula egyetemi kórházba 14 gyereket - vettek fel, ezzel mostanra kapacitásaik telítődtek - jelezte az egyetem sajtófőnöke vasárnap az MTI-nek.     M. Tóth Ildikó elmondta: az újabb betegek biztonságos ellátása érdekében Berényi Ervin, a klinikai központ elnöke helyettesítő szolgáltató kijelölését kezdeményezte szombat este az országos tisztifőorvosnál.     A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház kijelöléséről, valamint a betegek beutalási rendjéről az egyetemet, a mentőszolgálat hajdú-bihari mentésvezetőjét és a hajdúsámsoni háziorvosi ügyeletet még vasárnapra virradó éjjel tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ központi ügyelete - közölte a sajtófőnök.     M. Tóth Ildikó hozzátette: a debreceni klinikai központban és a Kenézy egyetemi kórházban ápoltak közül jelenleg senki sincs életveszélyes állapotban. A gyermekek súlyos, kiszáradásos tünetekkel, magas gyulladásos paraméterekkel érkeztek, intenzív ellátásra azonban eddig nem volt szükség. Ugyanakkor a folyadékpótlás és magas gyulladásos paraméterek, szeptikus tünetek esetén antibiotikumot adnak a rászorulóknak, a kórházat eddig két gyerek hagyhatta el.      Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.     Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Meghalt Sára Sándor

Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család az MTI-vel.     A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.     Sára Sándor 1933. november 28-án született a Galga-menti Turán, vasutas családban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán fő mentorai Szőts István, Illés György és Szőllősy Éva voltak, Gaál Istvánnal közös vizsgafilmjüket, a Pályamunkásokat Gaál rendezte és vágta, Sára fényképezte 1957-ben. Az első önálló operatőri feladatra Raffai Anna kérte fel 1959-ben, a Busójárás című néprajzi filmben. 1960-ban született meg első rendezése, a Virágát a napnak című kísérleti film.     Az MMA méltatásában felidézte, hogy a magyar filmtörténet - és Sára Sándor nemzedéke - számára a Balázs Béla Stúdió 1960-61-ben kiteljesedett "kivételes időszaka" hozott mind tartalmi, mind formai tekintetben gyökeres fordulatot. A politikai propagandával átitatott művek helyett saját személyes élményeiket akarták megjeleníteni a filmvásznon, a legjobb magyar hagyományokat a világon akkor tért hódító modern filmművészet eszközeivel ötvözve. Erre a reményre a Balázs Béla Stúdióban készült több film - köztük például Szabó István 1961-es Te című rövidjátékfilmje és Sára 1962-es dokumentumfilmje, a Cigányok - nemcsak itthon, hanem külföldön aratott váratlan sikere is feljogosította őket.     Sára Sándor az akkori kultúrpolitika által meghatározott támogatott - tűrt - tiltott kategória közül az utóbbi kettő határán egyensúlyozó irányzat vezéralakja lett, a népművészet "tiszta forrásából" merítve járult hozzá a modern magyar filmművészet megteremtéséhez - olvasható az MMA közleményében.     Mint írták, a Balázs Béla Stúdió első nemzedékének legendás közösségi szellemét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a következő években Sára Sándor olyan eltérő szemléletű és stílusú, de egyformán korszakos jelentőségű filmek új és erőteljes képi világot, kompozíciós módszereket teremtő operatőre lett, mint a Sodrásban, a Gyerekbetegségek, az Apa, a Tízezer nap vagy a Szindbád.      Rendezőként első játékfilmje a Feldobott kő című önéletrajzi ihletésű film volt. Forgatókönyvét Csoóri Sándorral és Kósa Ferenccel együtt írta, akikhez a hatvanas évek közepétől több évtizedes szoros munkatársi és baráti viszony fűzte. Sára és Csoóri közös nagyszabású történelmi vízióit, terveit az 1978-as 80 huszár megvalósítása szimbolizálja.     Sára Sándor a nyolcvanas évek legnagyobb hatású, felkavaró erejű, és ma már felbecsülhetetlen forrásértékű tanúságtevőket megszólaltató dokumentumfilmes irányzatának a megteremtője - emelték ki a méltatásban, hozzátéve: ezek a dokumentumfilmek az évtizedekig hallgatásra ítéltek megszólaltatásával a társadalomtudományi kutatásokban is kényszerűen elhallgatott legsúlyosabb tragédiákról, a 20. századi történelem különböző színezetű diktatúráinak kiszolgáltatott egyszerű emberek mérhetetlen szenvedéseiről tudósítottak. A legsúlyosabb tabutémák érintésére csak 1989 után forgatott dokumentumfilmjeiben kerülhetett sor.      Sára Sándor hét éven át, 1993 és 2000 között volt a Duna Televízió elnöke. Egy korábban elképzelhetetlen valódi közszolgálati, sőt kulturális televíziót épített föl a munkatársaival. Szakmai elképzelései igazolásaként 1999-ben az UNESCO a csatornának ítélte a Világ legjobb kulturális televíziója címet - hangsúlyozták a közleményben, felidézve, hogy Sára Sándor szoros együttműködést valósított meg a Duna Televízió és a dokumentumfilmeket gyártó Dunatáj Alapítvány között, és ő hívta életre 1995-ben a fiatal filmesek számára filmkészítési lehetőséget biztosító Duna Műhelyt is, illetve a hazai és határon túli magyar televíziósok-filmesek szakmai továbbképzésére 2000-ben az ő kezdeményezésére alapították a Dunaversitas Egyesületet és a Lakitelki Filmszemlét. Szülőföldje, a Galga-mente támogatására Tura városával művészeti alapítványt hozott létre.     A Magyar Művészeti Akadémiánál, amelynek 2011-től volt rendes tagja, Sára Sándor kezdeményezte az 53 magyar film, majd a 100 magyar dokumentumfilm című vetítéssorozatot, amelyen 2012 novembere óta sok száz fiatal ismerhette meg a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásait és még élő alkotóit.      Sára Sándor munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. A Kossuth-díjat 1978-ban, a Balázs Béla-díjat 1968-ban vehette át, 2002-ben kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2003-ban a Gulág-emlékérmet, 2004-ben a Hazám-díjat, 2005-ben a Magyar Mozgókép Mestere címet és a Prima-díjat, 2012-ben a magyar filmkritikusok életműdíját. 1974-ben érdemes művész, 1987-ben kiváló művész, 2014-ben a nemzet művésze lett, díszpolgára Turának és Pest megyének. 2018-ban a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként kapta meg a Kossuth Nagydíjat.     Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia és a közmédia saját halottjának tekinti.      A közmédia műsorváltozással emlékezik Sára Sándor munkásságára: a Duna Televízió 21.15-től a Feldobott kő című filmet vetíti, majd 22.55-től a Szerelmes földrajz ismeretterjesztő sorozat Amit magammal viszek... Sára Sándor Káli-medencéje című részét tűzi műsorára, amelyet a Duna World nézői 19.25-től láthatnak. Az M5 csatorna 21.30-tól A Nagyok című dokumentumfilm-sorozat Sára Sándorról készült portréját vetíti, a Kossuth Rádió pedig  19.08-tól sugározza a Nagyok című zenés portréműsor 2018. október 10-i adását, amelyben Süveges Gergő beszélgetett a sokoldalú művésszel.

Orbán: A baloldal be akarja hozni a migránsokat

Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában. Orbán Viktor szerint a baloldal be akarja hozni a migránsokat.     A kormányfő felszólalásában válaszolt Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek, aki az eseményen korábban azt mondta: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak a migrációs politikában.     Orbán Viktor közölte: abban viszont nem tud segíteni Magyarország, hogy bárhonnan a területére migránsokat hozhassanak be.     A miniszterelnök kitért rá: az európai egység nagy próbatétel előtt áll, amit a migráció okoz. Vannak ugyanis országok, ahol a migráció sikeres volt, és a népesség egy része már nem a keresztény kultúrához tartozik, így az ő fejükben az van, hogy miként tud együtt élni két teljesen különböző kultúra egy országban. Az európai országok másik részében - így Magyarországon is - azonban "nulla muszlim migráns van" - fogalmazott, hozzátéve: ők azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen dilemmáik az együttélésről.     Hangsúlyozta: minden népnek joga van eldönteni, kivel akar együtt élni, és ha egy nép úgy dönt, hogy nem akar multikulturális társadalmat, a demokráciában ehhez joga van.      Orbán Viktor szerint több nyugat-európai vezető szerint ha a keresztény többség mellé beengednek attól különböző tömegeket, új társadalom jön létre az összekeveredésből, és magasabb minőségű társadalom alakul ki. Közép-Európa azonban nem így gondolja, mert ebből nem lesz integráció, nem együtt, hanem egymás mellett fogunk élni - mondta.     Arról is beszélt, hogy már a migrációs válság legelején lehetett tudni, hogy 10 migránsból 9 nem menekült, hanem gazdasági migráns. De a baloldalnak van egy szellemi koncepciója, amelynek szolgálatában felhasználja a migrációt: az a célja, hogy Európa hagyja maga mögött a nemzetet és a keresztény életet, és lépjen át egy posztkeresztény korszakba - vélekedett.     Közölte: a baloldalnak érdekeltsége van a migrációban, mert baloldal valójában szavazókat importál, amikor behozza a migránsokat. Azt gondolják, a migránsok sosem fognak egy keresztény alapokon álló politikát támogatni, és ha sokan jönnek, lecsökken, majd megszűnik az esélye, hogy Európában keresztény alapokra politikát építve lehessen többséget szerezni - magyarázta.     A miniszterelnök úgy vélte, az is azt mutatja, hogy aa baloldali politikusok be akarják hozni a migránsokat, hogy újra napirenden van az elosztási kvóta kérdése.     Kérdésre közölte: a Magyarország elleni bosszúhadjárat és nyomásgyakorlás oka, hogy a migráció ügyében nem engedelmeskedünk Brüsszelnek, és megszűnnének a jogállami problémák, ha befogadnánk a migránsokat.     Megjegyezte: "izgalmas napok jönnek a nemzetközi politikában", jön az osztrák, a lengyel választás, Magyarországon önkormányzati választás lesz, és várjuk Olaszországot is, hogy "visszatérjen a klubba".     Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években kidolgoztak egy politika- és államelméleti modellt, felépítették a kereszténydemokrata államot. Ez a modell működik és sikeres, a politikai siker nyilvánvaló, hiszen háromszor egymás után kétharmados többséggel nyerték meg a parlamenti választást. A gazdasági életben is meghozta eredményt - tette hozzá.     Kifejtette: három pillérre épül ez a modell, ezek a család, a nemzet és a keresztény szabadság. A modell alapja pedig a 2011-ben elfogadott új keresztény alkotmány - közölte.     A családról azt mondta: ez egy férfi és egy nő szövetsége, minden gyermeknek joga van apához és anyához.     A kormányfő ismertette a családtámogatási rendszer elemeit, és azt mondta: "ennek ellenére a dolgok nincsenek rendben", mert még mindig sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyire szükség lenne, de ha nem teszünk a negatív demográfiai tendencia ellen, az sosem fordulhat meg.     Kijelentette: nem támogat olyan politikát, amely a hiányzó gyermekeket migránsokkal akarja pótolni.      Orbán Viktor a nemzettel kapcsolatban közölte: a nemzet szuverén, nem kényszeríthető semmilyen globális kormányzás törvényei alá, pótolhatatlan érték, amelyet védeni kell. Csak mi mondhatjuk meg, hogy a mi államunk területén ki tartózkodhat - mutatott rá. Hozzátette: mindenhol védik a nemzetet, csak Európában nem, és ezen változtatni kell.     A miniszterelnök a keresztény szabadságot úgy magyarázta, hogy jogunk van megvédeni a saját keresztény életformánkat, szabadok vagyunk, hogy megvédjük azt. Az Európai Bizottság új elnöke olyan portfóliót akar létrehozni, amelynek neve az európai életforma védelme, remélhetőleg ez létre is jön a testületben - tette hozzá.     Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az olyan gondolkodásúak, mint "mi Magyarországon és itt Olaszországban", kisebbségben vagyunk az európai politikai elitben, de többségben a nép és az emberek között. Az ellenfeleink nagyok, gazdagok erősek és jól szervezettek, ezért nekünk igazságtalanul nehéz harcot kell vívnunk a jó ügyért  - mondta. Hozzáfűzte: ez így is marad, de nem szabad önsajnálatba esni, hanem annak a mondásnak megfelelően kell élni, hogy "bízzál Istenben és tartsad szárazon a puskaport!"      Azt is mondta: érdemes emlékeztetni magunkat, hogy Európát az tette naggyá, adta meg küldetését a világban, hogy kialakítottunk egy olyan életformát, amelyben az ember a munkájával egyszerre szolgálta a saját érdekét, a hazája javát és Isten dicsőségét. Ennek modern formáját kell megtalálni, hogy ismét nagy legyen Európa - vélekedett. (MTI)

Feltörés, lopás: nem dolgozni ment a Gyár utcába

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. március 23-án 16 óra körül arról, hogy Debrecenben, a Gyár utcában parkoló gépkocsija ablakát betörték és ellopták különböző értékeit. A rendőrök a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek és az elvégzett nyomozási cselekmények eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. március 23. és április 4. között feltört három gépkocsit, besurrant két ingatlanba és betört egy lakóházba. A nyomozók a helyi lakost háromrendbeli lopás bűntett, kétrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

20 éves a hortobágyi Madárkórház Alapítvány

Húsz évvel ezelőtt, 1999. szeptember 21-én jegyezte be a bíróság a hortobágyi Madárkórház Alapítványt, ez volt az első és sokáig az egyetlen madármentő civil szervezet Magyarországon - hangzott el az évforduló alkalmából rendezett ünnepi eseményen szombaton a Hortobágyon.     Déri János főorvos, a madárkórház vezetője, az alapítvány elnöke felidézte, hogy az ünnepségen is jelenlévő Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park akkori igazgatója javasolta az alapítvány létrehozását, hogy a Górési Ragadozómadár Repatriáló Állomás betegeinek gyógykezelését finanszírozni tudják. "Ez volt az első hazai madármentő hely állami, nemzeti parki tulajdonban és működtetéssel" - tette hozzá.     A szakmai alapokat Lakos István solymász, humán baleseti sebész tanította meg, aki mentett ragadozó madarakon és gólyákon alkalmazott először csontsebészeti eljárásokat, amelyeket akkor az állatorvoslásban nem nagyon ismertek, nem is tanítottak - magyarázta Déri János, megemlítve, hogy azóta már ő is tízezret jóval meghaladó műtétet végzett el a madárkórházban.     Hozzátette: a madarak tartásában, rehabilitációjában és visszavadításában (repatriációjában) a nemzeti park szakemberei és önkéntesek vettek részt. A tartási, takarmányozási, elvadítási feladatokhoz a vadmadarakhoz legjobban értő solymászok segítségét vették igénybe. Déri János elismerte, hogy a kezdeti sikerek mellett keserű tapasztalatokat is szereztek főleg a gólyák túlélése tekintetében: a gólyák ugyanis egyedül, az emberi környezetben nem akartak enni és bőséges takarmányozás, sőt tömés ellenére is inkább éhen haltak. Csoportosan viszont az egymással való vetélkedés feledteti velük a rabságot, a táplálékért is vetélkedve nemcsak életben maradnak, hanem jobban is gyógyulnak - avatta be hallgatóit a szakmai titkokba a madárkórház vezetője.     Déri János részletesen ismertette, hogyan teremtették elő az évek során a működésükhöz szükséges anyagi fedezetet, majd utalt arra, hogy 2000-ben a tiszai ciánszennyezés miatt mentett és később szabadon bocsátott rétisassal, a "ciános sassal" országos és nemzetközi ismertségre tettek szert. A "ciános sas" keltette turisztikai érdeklődés sürgette a tevékenységük bemutatását a nagyközönség számára, ezért önerőből létrehozták az első madármentő kiállítást.     Hozzátette: a 2002-ben hirtelen elapadt állami források miatt csaknem be kellett zárniuk, de a média segítségével országos összefogás alakult ki a madárkórház megmentéséért, közadakozásból át tudták vészelni a válságot. 2004-ben, a Hortobágyon első uniós pályázóként a madárpark turisztikai megvalósítására elnyertek 178 millió forint támogatást. Ennek eredményeként 2006-ban megnyitották a madárparkot, amelyet további uniós pályázatokkal többször fejlesztettek, oktatóközpontot, irodát, labort, önkéntes szállót hoztak létre.      A beérkező madarak száma az utóbbi években megtízszereződött, mára eléri az évi kétezret. A kezdetben két-három fővel működtetett kórház ma 10 dolgozóval üzemel, három madármentő kocsijuk állandóan úton van, diszpécser központjuk éjjel-nappal telefonos ügyeletet tart és több mint 300 képzett önkéntesük dolgozik az egész országban - sorolta az eredményeket, megemlítve, hogy a kezdőknek madármentő táborokat szerveznek, de külföldi önkénteseket is fogadnak.     Déri János megjegyezte: hét magyar és két erdélyi állatorvos mellett egy osztrák, egy portugál, egy szerb és egy olasz állatorvost képeztek tovább, de tartottak képzést Erdélyben állatorvosoknak és itthon emirátusi hallgatóknak, miközben formálják a szemléletét annak 20-30 ezer látogatónak, akik évente felkeresik a hortobágyi madárparkot.     "Szentesen két éve mentőállomást nyitottunk és folyamatban van nyíregyházi, tiszaföldvári, szigetszentmiklósi, szekszárdi és két budapesti mentőállomásunk engedélyeztetése" - mondta, megjegyezve, hogy a Felvidékről, Erdélyből rendszeresen érkeznek madarak, de voltak Kárpátalján is gólyát műteni.     "Módszereinket, így a saját találmányú, áramütést megelőző villanypásztoros leszoktató rendszert Amerikában is alkalmazzák, és az általunk először erre a célra használt, egy irányban átlátható üvegen át való megfigyelést és bemutatást, a tevékenységünk turisztikai bemutatását, a látványkórházat és a bemenős röpdét több helyen vették át az országban és külföldön is. Öt film készült rólunk, amelyek közül több díjat is nyert, és számtalan rádió- és tévériport, híradós anyag, újságcikk, két ifjúsági könyv, valamint az online média mintegy 80 ezer követővel mutatja be tevékenységünket" - összegezte az elmúlt húsz év eredményeit Déri János. (MTI)

Közös modell, egyetemi klinikáknak

A Debreceni Egyetem is tagja lett az Egyetemi Klinikák Tanácsának, amely a hazai orvos- és egészségtudományi egyetemek, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével alakult meg. A cél az orvosképzés gyakorlati szempontú fejlesztése, a K+F-teljesítmény fokozása. Az Egyetemi Klinikák Tanácsának létrejöttét Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be a hazai orvos- és egészségtudományi egyetemek rektoraival – köztük Szilvássy Zoltánnal, a Debreceni Egyetem vezetőjével – folytatott megbeszélés után, szerdán Budapesten. A tárcavezető hozzátette: 2021-től létrejön egy önálló orvosi, egészségtudományi és egészségipari kutatás-fejlesztési alap is. Az egyeztetésről szólva a miniszter kifejtette: a szeptember 1-jei fenntartóváltás után átgondolják az egyetemek fejlesztését, ezen belül az orvosképzéssel, kutatással, egészségiparral foglalkozó felsőoktatási műhelyek működését. A miniszter tájékoztatta a rektorokat azokról a fenntartói modellekről, amelyek a jövőben „megfontolásra érdemesek”, azonban kiemelte, szeretnék az egyetemek „működési környezetét lényegesen egyszerűsíteni”. A finanszírozás rendszer kapcsán Palkovics László kiemelte, hogy az orvosképzésben, ahol szorosan kapcsolódik az elméleti képzéshez a klinikai, gyakorlati képzés is, egy átláthatóbb és fenntarthatóbb finanszírozás szükséges. - Ez utóbbi különösen igaz az orvosképzésre, hiszen itt szorosan kapcsolódik az elméleti képzéshez a klinikai, gyakorlati képzés is, azonban ennek finanszírozását át kel alakítani – hangsúlyozta a miniszter, aki kitért arra is, hogy az egészségipar és a kutatás egy speciális terület, és szeretnék a jövőben kiemelten kezelni, ezért 2021-től külön alapot hoznak létre az egészségügyi kutatásokat finanszírozására. Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára azt mondta, a magyar felsőoktatásban az orvosképzés zászlóshajónak tekinthető mind hazai, mind nemzetközi szinten, amelynek háttere a klinikai rendszer, ahol megvalósul a gyógyítás, a kutatás és az oktatás. - Azzal, hogy a felsőoktatásban fenntartóváltás következett be, számos kérdés került napirendre, ebben kiemelt helye van a klinikai képzésnek és betegellátásnak, és ahhoz hogy ez gördülékenyen menjen és fejlődjön, létrehozták az Egyetemi Klinikák Tanácsát – fogalmazott az államtitkár. Lengyel Györgyi egészséggazdaságért felelős miniszteri biztos arról tájékoztatott, hogy elkészült Magyarország átfogó egészségipari stratégiája, a dokumentum összhangban van a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítéséről szóló stratégiával is. Hozzátette: az egészségipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, az ebből származó árbevétel globális szinten 2025-re elérheti a 2690 milliárd USD-t, azaz 786 ezer milliárd forintot, e szektor növekedési üteme 5,6 százalékra tehető, ezen belül is a gyógyszeripar, a biotechnológia és az e-egészségügy a kiemelt terület. A stratégiában javasolt fejlesztési elképzelések megvalósításával Magyarország a régió egészségiparának formálója lehet, megőrizve az ellátásbiztonságot és növelve a versenyképességet. A dokumentum novemberben kerülhet a kormány elé. MTI/Sajtóiroda Fotó: MTVA

Súlyos bántalmazás a Simonffyn, Debrecen szívében

A debreceni rendőrök még aznap elfogták a két férfit. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 18 és egy 26 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2019. szeptember 21-én 4 óra 30 perc körül Debrecenben, a Simonffy utcán sétáltak, amikor előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy férfit. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek, aminek eredményeként még aznap azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. Az egyenruhások a bagaméri és hajdúdorogi férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

Már 60 gyereket kezelnek szalmonella-gyanúval Debrecenben, több beteget nem tudnak fogadni

Feltörés, lopás: nem dolgozni ment a Gyár utcába

A polgármester, a gyerek, meg az elitsuli

Sajtóvihart, mi több, véleménycunamit okozott a hír, miszerint Papp László polgármester az új, több milliós tandíjú debreceni nemzetközi iskolában taníttatja gyermekét. Sőt, az önkormányzat környékéről állítólag mások is. Engedjenek meg egy szélsőségesnek tűnő álláspontot: mindez nagyon is helyénvaló. Az a helyzet ugyanis, hogy a nemzetközi iskola több milliárdért már felépült Pallagon. Az a helyzet ugyanis, hogy az intézmény fenntartása - évekig, amíg a gyermeklétszám el nem éri a maximumot - esztendőnként százmilliókba kerül a debreceni önkormányzatnak, közvetve az adófizetőknek. Anyagias létérdek tehát, hogy legyenek nebulók az iskolában, minél több. Minél hamarabb. Igenis írassa be oda a gyermekét mindenki, akinek erre módja van, legyen az polgármester, valamely külhoni multi ide kinevezett vezetője, vagy éppen gazdag válllalkozó. Minél inkább prosperál a suli, annál kevesebbet kell rá közpénzből költeni: gondoljunk erre, mielőtt az irigység letipor minket a sárga földig.  Olyan ez, mintha valaki azért szorítana izzadva, hogy mindig legyen töküres a Nagyerdei Stadion, a Sportuszoda, a Kölcsey Központ, a Modem, vagy a Főnix Csarnok. Épeszű ember tudja, hogy ez bukta, ez nem jó senkinek. Így van ez a nemzetközi iskolával is: már megvan, már átadák, már üzemel. Hát akkor legyen a falai közt gyermek is: azt sem baj, ha a polgármesteré. Tóth Csaba Zsolt

10 alapvetés a magyar-szlovák elé

A budipapír és a nemzetközi suli esete

Veszélyes, ha túl sokat fotót posztolnak a szülők a gyermekükről

Veszélyes, ha túl sok fotót posztolnak a szülők a gyermekükről - mondta Pászthy Bea gyermekpszichiáter az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.     A szakember megjegyezte: nemcsak a mennyiség a lényeg, önmagában a képek megosztása is árthat a gyermeknek. A gyermekek azt érezhetik, hogy "elrabolták gyermekkorukat", mivel olyan képeket osztottak meg róluk, amelyekhez nem járultak hozzá.     Ráadásul vannak olyanok, akik a fürdőkádban ülő, meztelen gyermekükről is közzéteszik a fotókat. Ezek akár pedofilokhoz is eljuthatnak - emelte ki a szakember. Azt is elmondta, van már úgynevezett digitális gyermekrablás is, amikor a gyermekfotókat ellopják és valamilyen célra, például reklámra felhasználják.     Pászthy Bea azt javasolta, hogy a közösségi média használata helyett a szülők inkább több "offline" időt töltsenek gyermekükkel a valódi világban. (MTI)

Nyugalom, marad a napsütéses idő

M1: M. Richárd is magát filmezte a tragédia okozásakor

Gyakoribb a túlsúlyos kutya a kövér gazdiknál

Gyakoribb a túlsúlyos kutya a kövér gazdiknál, mint a normál testsúlyú kutyatulajdonosoknál - derítette ki a Koppenhágai Egyetem állatorvosainak kutatása.     A szakemberek kimutatták, hogy ennek oka részben az, hogy a gazdik a jutalomfalatokat a kutya képzésének eszközeként használják, vagy csupán azért, hogy kedveskedjenek háziállataiknak.     A kutatók 268 felnőtt kutyát tanulmányoztak, 20 százalékuk volt elhízott vagy túlsúlyos.     A dán kutatók módszeresen megvizsgálták azokat a tényezőket, amelyek négylábú barátaink túlsúlyát, elhízását okozzák. Eredmények egyike egyértelmű összefüggést mutatott ki a kutya és tulajdonosa testsúlya között. A túlsúlyos vagy elhízott kutya több mint kétszer gyakoribb a túlsúlyos vagy elhízott gazdák körében, mint a karcsú, normális súlyú tulajdonosok esetében - írták a Preventive Veterinary Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányukban.     "Gyakran az emberek nem gondolnak arra, hogy kutyájuk súlya problémát okozhat. Ez vezethet a kutya elhízásához. A túlsúly vagy az elhízás nagy hatással van a kutya egészségére, megrövidíti élettartamukat" - idézte Peter Sandeo bioetika professzort, a tanulmány társszerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterejsztő hírportál.     Korábbi tanulmányok szerint átlagosan 1,3 évvel rövidebb a kövér kutyák élettartama azokénál, akiknek korlátozzák étrendjüket.     "Miközben a normál súlyú gazdik a jutalomfalatokat a kutya tanítása céljából használják, a túlsúlyosak azért, hogy kedveskedjenek az állatoknak, mint amikor megosztják velük a szendvics vagy a süti utolsó falatát kutyájukkal" - mondta Charlotte R. Bjornvad professzor a tanulmány vezető szerzője.      A szakemberek azt is megvizsgálták, hogyan hat a kasztrálás vagy a sterilizáció az állatok súlyára. Kimutatták, hogy a kasztrált hímeknél háromszor nagyobb a kockázata a túlsúlynak vagy az elhízásnak, a nem kasztráltakhoz képest.      A sterilizált nőstényeknél azonban nem találtak ilyen összefüggést a súlygyarapodással. Kimutatták ugyanakkor, hogy a nőstény kutyáknál nő az elhízás kockázata, akár képtelenné tették őket a fogamzásra, akár nem a nem kasztrált hím kutyákhoz képest.     "Ha a hímeket kiheréljük, ugyanolyan magas a kockázata a túlsúlynak, mint a nőstények esetében. A kasztrálás csökkenti képességüket az étvágy szabályozására, és csökkentheti az ösztönzést a mozgásra, ami a túlsúly egyik növekvő kockázata. Ezért a gazdinak gondosan kell megválasztania, miként eteti kasztrált kutyáját" - mondta Bjornvard. (MTI)

Viszonylag könnyű lehetett a szülés - kétmillió éve

Már Kínának is van Loch Ness-i szörnye

Orbán: A baloldal be akarja hozni a migránsokat

Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton Rómában. Orbán Viktor szerint a baloldal be akarja hozni a migránsokat.     A kormányfő felszólalásában válaszolt Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek, aki az eseményen korábban azt mondta: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak a migrációs politikában.     Orbán Viktor közölte: abban viszont nem tud segíteni Magyarország, hogy bárhonnan a területére migránsokat hozhassanak be.     A miniszterelnök kitért rá: az európai egység nagy próbatétel előtt áll, amit a migráció okoz. Vannak ugyanis országok, ahol a migráció sikeres volt, és a népesség egy része már nem a keresztény kultúrához tartozik, így az ő fejükben az van, hogy miként tud együtt élni két teljesen különböző kultúra egy országban. Az európai országok másik részében - így Magyarországon is - azonban "nulla muszlim migráns van" - fogalmazott, hozzátéve: ők azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen dilemmáik az együttélésről.     Hangsúlyozta: minden népnek joga van eldönteni, kivel akar együtt élni, és ha egy nép úgy dönt, hogy nem akar multikulturális társadalmat, a demokráciában ehhez joga van.      Orbán Viktor szerint több nyugat-európai vezető szerint ha a keresztény többség mellé beengednek attól különböző tömegeket, új társadalom jön létre az összekeveredésből, és magasabb minőségű társadalom alakul ki. Közép-Európa azonban nem így gondolja, mert ebből nem lesz integráció, nem együtt, hanem egymás mellett fogunk élni - mondta.     Arról is beszélt, hogy már a migrációs válság legelején lehetett tudni, hogy 10 migránsból 9 nem menekült, hanem gazdasági migráns. De a baloldalnak van egy szellemi koncepciója, amelynek szolgálatában felhasználja a migrációt: az a célja, hogy Európa hagyja maga mögött a nemzetet és a keresztény életet, és lépjen át egy posztkeresztény korszakba - vélekedett.     Közölte: a baloldalnak érdekeltsége van a migrációban, mert baloldal valójában szavazókat importál, amikor behozza a migránsokat. Azt gondolják, a migránsok sosem fognak egy keresztény alapokon álló politikát támogatni, és ha sokan jönnek, lecsökken, majd megszűnik az esélye, hogy Európában keresztény alapokra politikát építve lehessen többséget szerezni - magyarázta.     A miniszterelnök úgy vélte, az is azt mutatja, hogy aa baloldali politikusok be akarják hozni a migránsokat, hogy újra napirenden van az elosztási kvóta kérdése.     Kérdésre közölte: a Magyarország elleni bosszúhadjárat és nyomásgyakorlás oka, hogy a migráció ügyében nem engedelmeskedünk Brüsszelnek, és megszűnnének a jogállami problémák, ha befogadnánk a migránsokat.     Megjegyezte: "izgalmas napok jönnek a nemzetközi politikában", jön az osztrák, a lengyel választás, Magyarországon önkormányzati választás lesz, és várjuk Olaszországot is, hogy "visszatérjen a klubba".     Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években kidolgoztak egy politika- és államelméleti modellt, felépítették a kereszténydemokrata államot. Ez a modell működik és sikeres, a politikai siker nyilvánvaló, hiszen háromszor egymás után kétharmados többséggel nyerték meg a parlamenti választást. A gazdasági életben is meghozta eredményt - tette hozzá.     Kifejtette: három pillérre épül ez a modell, ezek a család, a nemzet és a keresztény szabadság. A modell alapja pedig a 2011-ben elfogadott új keresztény alkotmány - közölte.     A családról azt mondta: ez egy férfi és egy nő szövetsége, minden gyermeknek joga van apához és anyához.     A kormányfő ismertette a családtámogatási rendszer elemeit, és azt mondta: "ennek ellenére a dolgok nincsenek rendben", mert még mindig sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyire szükség lenne, de ha nem teszünk a negatív demográfiai tendencia ellen, az sosem fordulhat meg.     Kijelentette: nem támogat olyan politikát, amely a hiányzó gyermekeket migránsokkal akarja pótolni.      Orbán Viktor a nemzettel kapcsolatban közölte: a nemzet szuverén, nem kényszeríthető semmilyen globális kormányzás törvényei alá, pótolhatatlan érték, amelyet védeni kell. Csak mi mondhatjuk meg, hogy a mi államunk területén ki tartózkodhat - mutatott rá. Hozzátette: mindenhol védik a nemzetet, csak Európában nem, és ezen változtatni kell.     A miniszterelnök a keresztény szabadságot úgy magyarázta, hogy jogunk van megvédeni a saját keresztény életformánkat, szabadok vagyunk, hogy megvédjük azt. Az Európai Bizottság új elnöke olyan portfóliót akar létrehozni, amelynek neve az európai életforma védelme, remélhetőleg ez létre is jön a testületben - tette hozzá.     Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az olyan gondolkodásúak, mint "mi Magyarországon és itt Olaszországban", kisebbségben vagyunk az európai politikai elitben, de többségben a nép és az emberek között. Az ellenfeleink nagyok, gazdagok erősek és jól szervezettek, ezért nekünk igazságtalanul nehéz harcot kell vívnunk a jó ügyért  - mondta. Hozzáfűzte: ez így is marad, de nem szabad önsajnálatba esni, hanem annak a mondásnak megfelelően kell élni, hogy "bízzál Istenben és tartsad szárazon a puskaport!"      Azt is mondta: érdemes emlékeztetni magunkat, hogy Európát az tette naggyá, adta meg küldetését a világban, hogy kialakítottunk egy olyan életformát, amelyben az ember a munkájával egyszerre szolgálta a saját érdekét, a hazája javát és Isten dicsőségét. Ennek modern formáját kell megtalálni, hogy ismét nagy legyen Európa - vélekedett. (MTI)

Csernobil az új Párizs?

Epstein egyik vádlója azt állítja, hogy András herceggel is le kellett feküdnie

Közös modell, egyetemi klinikáknak

A Debreceni Egyetem is tagja lett az Egyetemi Klinikák Tanácsának, amely a hazai orvos- és egészségtudományi egyetemek, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével alakult meg. A cél az orvosképzés gyakorlati szempontú fejlesztése, a K+F-teljesítmény fokozása. Az Egyetemi Klinikák Tanácsának létrejöttét Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be a hazai orvos- és egészségtudományi egyetemek rektoraival – köztük Szilvássy Zoltánnal, a Debreceni Egyetem vezetőjével – folytatott megbeszélés után, szerdán Budapesten. A tárcavezető hozzátette: 2021-től létrejön egy önálló orvosi, egészségtudományi és egészségipari kutatás-fejlesztési alap is. Az egyeztetésről szólva a miniszter kifejtette: a szeptember 1-jei fenntartóváltás után átgondolják az egyetemek fejlesztését, ezen belül az orvosképzéssel, kutatással, egészségiparral foglalkozó felsőoktatási műhelyek működését. A miniszter tájékoztatta a rektorokat azokról a fenntartói modellekről, amelyek a jövőben „megfontolásra érdemesek”, azonban kiemelte, szeretnék az egyetemek „működési környezetét lényegesen egyszerűsíteni”. A finanszírozás rendszer kapcsán Palkovics László kiemelte, hogy az orvosképzésben, ahol szorosan kapcsolódik az elméleti képzéshez a klinikai, gyakorlati képzés is, egy átláthatóbb és fenntarthatóbb finanszírozás szükséges. - Ez utóbbi különösen igaz az orvosképzésre, hiszen itt szorosan kapcsolódik az elméleti képzéshez a klinikai, gyakorlati képzés is, azonban ennek finanszírozását át kel alakítani – hangsúlyozta a miniszter, aki kitért arra is, hogy az egészségipar és a kutatás egy speciális terület, és szeretnék a jövőben kiemelten kezelni, ezért 2021-től külön alapot hoznak létre az egészségügyi kutatásokat finanszírozására. Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára azt mondta, a magyar felsőoktatásban az orvosképzés zászlóshajónak tekinthető mind hazai, mind nemzetközi szinten, amelynek háttere a klinikai rendszer, ahol megvalósul a gyógyítás, a kutatás és az oktatás. - Azzal, hogy a felsőoktatásban fenntartóváltás következett be, számos kérdés került napirendre, ebben kiemelt helye van a klinikai képzésnek és betegellátásnak, és ahhoz hogy ez gördülékenyen menjen és fejlődjön, létrehozták az Egyetemi Klinikák Tanácsát – fogalmazott az államtitkár. Lengyel Györgyi egészséggazdaságért felelős miniszteri biztos arról tájékoztatott, hogy elkészült Magyarország átfogó egészségipari stratégiája, a dokumentum összhangban van a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítéséről szóló stratégiával is. Hozzátette: az egészségipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, az ebből származó árbevétel globális szinten 2025-re elérheti a 2690 milliárd USD-t, azaz 786 ezer milliárd forintot, e szektor növekedési üteme 5,6 százalékra tehető, ezen belül is a gyógyszeripar, a biotechnológia és az e-egészségügy a kiemelt terület. A stratégiában javasolt fejlesztési elképzelések megvalósításával Magyarország a régió egészségiparának formálója lehet, megőrizve az ellátásbiztonságot és növelve a versenyképességet. A dokumentum novemberben kerülhet a kormány elé. MTI/Sajtóiroda Fotó: MTVA

Kossuth Lajosra emlékeztek

Ez a szívünkről szól

Kommunikációs kommunikáció: ismét itt egy páratlan debreceni páros

Mint azt hírül adtuk, 10 részes, új műsorsorozat indult Páratlan debreceni párosok címmel az Alföld Televízióban. A műsorfolyam olyan ismert debrecenieket mutat be, akik együtt is élnek és együtt is dolgoznak: 9 házas- és 1 testvérpárt. Vannak köztük fiatalok és 40 éves házasok is, szóba kerülnek a párkapcsolati, a munkaügyi és az érzelmi szempontok egyaránt. Debreceni házaspárok kerülnek tehát reflektorfénybe: őszinte, meghitt beszélgetések, párokkal, akik nemcsak a magánéletben de a munkájukban, hivatásukban is egy útra léptek. Párok, akik őszintén mesélik el megismerkedésük történetét, és azt hogyan tudnak a magánélet mellett a munkában is egy sikeres párt alkotni. A párkapcsolat erősíti a közös munkát, vagy éppen a közös munka erősíti a házasságot, többek között erről is kérdezi őket Tóth Edina, a műsor ötletgazdája, a debreceni Devidion Rendezvényszervzés koordinátora. Jön a hatodik adás: vajon a kommunikációs szakemberek életében könnyebb a kommunikáció a párkapcsolatban és a közös munkában? Kiderül szerdán, július 24-én este 20.00 órától az Alföld Televízió csatornáján!

Karatéból szerelem: ismét itt egy páratlan debreceni páros

Bettiék a Desperadóból: újra egy páratlan debreceni páros

Most érkezett: a Bayern beszáll a DVSC-be!

Többszörösen meg nem erősített információink szerint a Bayern München labdarúgócsapata 80 millió euró körüli összeggel bevásárolja magát a DVSC-be. A bajor óriásklub ezzel 44,4% tulajdonrészt szerez a debreceni fociegyesületben, emellett a megállapodás játékoscserét is előirányoz. - Csak kapkodtuk a fejünket annak hallattán, mennyi német cég fektet be Debrecenben. BMW, Diehl, Thyssenkrupp, Krones, Schaeffler és társaik: ekkora vállalatok bizonyára nem hoznak rossz üzleti döntéseket. Éppen ezért arra jutottunk, beszállunk a debreceni futballbizniszbe, nehogy már pont mi maradjunk ki. A megállapodás az Új Főnix Tervhez – erről a polgármestertől hallottam – idomulva 2030-ig szól – nyilatkozta Uli Hoeness, a Bayern börtönt is megjárt tótumfaktuma. Az ügyben kerestük Szima Gábort, a DVSC első emberét is, aki szokásához híven nem kívánta kommentálni a hírt, pusztán csak annyit mondott: Mindig is kedveltem a Bayernt. A megállapodás kiszivárgott információk szerint többször is hivatkozik a Debrecen-München menetrendszerű légijáratra, miszerint ez lehetővé teszi, hogy amennyiben a Loki vasárnap játszik, a szombaton a Bayernben pályára lépő Lewandowski gyorsan átreppenjen a cívisvárosba gólt rúgni a Fradinak. Ugyanígy lehető válik, hogy amikor a DVSC-nek nincs meccse, Tőzsér és Bódi rúgjon 1-2 szabadrúgás- és szögletgólt a Bundesligában, amire a Bayern egyébként is rá van szorulva. Úgy értesültünk, Takács Tamásban viszont nem lát fantáziát a bajor óriásklub. (Megjegyzés: a hír április elsejei kiadásunkból anyagtorlódás maradt ki, mert nem fért rá az internetre.)

Szaporodnak megyénkben a plüssállattal elkövetett bűncselekmények

Támad a magyar parapók, tízezreket csípett már meg

Női röplabda: összefogás Debrecenben

Igazi debreceni összefogás segíti a NB1-be jutott női röplabda csapatot. A DSZC Eötvös DSE gárdáját a debreceni önkormányzat és a Debreceni Szakképzési Centrum is támogatja – jelentette be Barcsa Lajos alpolgármester és Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja. A 2018/2019. évi röplabda női NB II-es bajnokságot 16 pontos különbséggel nyerte meg a Keleti csoportban a DSZC-Eötvös DSE, majd a bajnoki döntőn kiharcolta az NB I-be jutást.  Legutóbb a 2006/2007-es idényben volt női NB I-es röplabdacsapata a megyének, akkor is a kis debreceni egyesület jutott fel az akkori élvonalba Salescon-Eötvös DSE néven. Igaz akkor a bajnoki döntő elvesztése után egy visszalépés miatt kerülhetett erre sor. Most az egyesület történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel a feljutással és az egyesület eddigi legnagyobb kupáját nyerte meg. A siker értékét növeli, hogy sokkal tehetősebb egyesületekkel szemben, mindenféle ösztöndíj, fizetés nélkül harcolta ki a feljutást a csapat. A felnőtt együttes diadalán kívül az utánpótlásban is szép sikereket ért el az egyesület a tavalyi szezonban:     • A megyei felnőtt bajnokságot megnyerte a serdülő együttes     • A serdülő és a gyermek csapat is országos bajnok lett saját kategóriájában.     • A 23. Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornán 32 lánycsapat közül második helyezést ért el az "A" gárda. A szép korszak után most egy kihívásokkal teli időszak következik: A kis egyesületnek - amely hiába kezdeményezett összefogást - idén 7 fronton kell játszania az ország legerősebb csapataival. Az NB I és a Magyar Kupa mellett U21-es, U19-es, U17-es, U15-ös és U13-as gárdái is próbálják megnehezíteni a sokkal jobb szervezeti és anyagi háttérrel rendelkező együttesek dolgát az első osztályban. Amikor legutóbb NBI-ben játszott a felnőtt csapat akkor mindössze egy győzelmet tudott aratni, az utánpótlás együttesek pedig mindig vesztesen hagyták el a pályát. Most az a cél, hogy a felnőtt együttes küzdjön a nála erősebbek ellen, az utánpótlás pedig a legjobbak között is ízlelje meg olykor a győzelem ízét. A felnőtt csapat – a szokásoknak megfelelően – ismét nagy változáson ment keresztül. Az NB I-be jutott csapat tagjai közül visszavonult Dr. Kovács Katalin, Kovács-Miskolczi Noémi, Harmati Andrea és talán a legnagyobb érvágásként a 75-szörös válogatott Vojth Ildikó. Zolnai Vanda a szintén most NB I-be jutott Székesfehérvárhoz igazolt át. Németi Rebeka és Miholecz Melitta iskolai elfoglaltságok miatt szintén nem vállalták a játékot az NB I-ben. Több a csapatban maradó játékos is Budapesten tanul vagy dolgozik az idén, így az edzésre járások Barnucz Gréta, Domonkos Kitti, Fehér Anna Ditta és Kiss Viktória részére is nehezen oldhatók meg. Szintén ingázik – igaz nem a fővárosból – Molnár Vivien és Tóth Kinga. Szerencsére érkeztek is játékosok. A nyíregyházi nevelésű Béni Kitti, Ratkos Petra, Szilágyi Csenge, Tóth Vanessza és Vass Vivien mellett Mátyus Anna és Rápolti Nóra Karcagról tette át a székhelyét. Takács D Orsolya a klub régi-új játékosa.  Rajtuk kívül a saját utánpótlás néhány játékosára is számít a klubvezetés. A felnőtt keretből sokan a Debreceni Egyetem hallgatói. Az biztos, hogy az NB I legfiatalabb csapataként nehéz dolguk lesz a lányoknak, de próbálnak majd minél többet kihozni magukból. Hogy ez mire lesz elég, az hamarosan kiderül – fogalmazott Szombathy András, az egyesület vezetője. - Látva a sikereket és elismerve azt, hogy az első csapat mögött csaknem 90 fős utánpótlást nevel az egyesület, a debreceni önkormányzat úgy döntött, hogy a csapatot ebben az évben 5 millió forinttal támogatja, segítve munkájukat és eredményes szereplésüket – jelentette be a tájékoztatón Barcsa Lajos alpolgármester. Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja hozzátette: számukra is fontos a sport, ezért segítik a csapatot anyagilag, valamint azzal, hogy a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium tornatermében edzhetnek és játszhatják mérkőzéseiket. A felnőtt együttes 2019. szeptember 26-án 18 órától lép először pályára. Magyar Kupa mérkőzést játszik az ország legjobb 16 csapata közé jutásért Budapesten a Közgáz ellen. Barcsa Lajos alpolgármester bejelentette azt is, hogy támogatásnak köszönhetően a DSZC Eötvös DSE hazai mérkőzéseit ingyenesen lehet megtekinteni. Az első NB I-es találkozót 2019. október 12-én 17 órakor rendezik Budapesten, az ellenfél a Palota Röplabda Sport Club lesz.

Női kézilabda Európa-bajnokság lehet Debrecenben

Bizakodó a villámléptű debreceni szépség

Fotók: nagyon zamatos a Zamat Fesztivál

Idén kilencedik alkalommal várnak mindenkit Debrecen és a környék kiváló éttermeinek gasztronómiai különlegességei, a street food finomságok, és az ország legízletesebb pálinkái. A program. Már a péntek is pörgött. 2019. szeptember 20-22. (péntek-vasárnap) Nagyerdei Stadion - Északi rendezvénytér - HALL Szeptember 21.: Hobo és Bill @HALL A Zamat Fesztiválra történő belépéshez a fesztiváljegy váltása (17 óra után) kötelező, a Hallban lévő koncertekhez pedig külön belépő szükséges! Részletek itt! Fotók: Pénzes László

Ez igazán zamatos: újra itt a Zamat fesztivál

Összeáll Magyarország legnagyobb rockzenekara

Egészségnap a Fórumban: fontos a betegbiztonság

Túlzott antibiotikum fogyasztás, az internetről szerzett információk veszélyei, az orvos-beteg együttműködés fontossága krónikus betegség terápiájában – ezeket a témákat is érinti az az országos kampány, amely a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának részvételével zajlik. A rendezvénysorozat szeptember 21-én Debrecenbe érkezik – csatlakozva a Fórumban zajló Egészségnaphoz. Az utóbbi években a betegbiztonság egyre hangsúlyosabb szerepet kap az egészségügy területén. Ma már széles körben elfogadott és ismert, hogy az egészségügyi ellátás során nemkívánatos események alakulhatnak ki, amelyek ellen mind az egészségügyi ellátóknak, mind a lakosságnak tenni kell. A betegek biztonságát veszélyeztető nemkívánatos események megelőzése, az ellátás biztonságosabbá tétele közös érdekünk, abban az egészségügyi ellátóknak és a lakosságnak is felelőssége van. A kampány keretében készített kisfilmek ezért a fenti három témakörre fókuszálnak és ezekről, a gyakran előforduló esetekről tekinthetnek meg érdekes történeteket az érdeklődők. A közös vetítéseket követően szakértő nyújt segítséget a filmben elhangzottak megértésében, és helyben válaszol a felmerülő kérdésekre.  „A kislány az óvodából hazaérve kedvetlen, bágyadt és lázas. Az anya aggódik nemcsak gyermekéért, hanem a munkahelye miatt is, mert csak két napig hiányozhat. Felhívja a kislány csoporttársának anyukáját, hogy pár napja, hasonló tünetre milyen gyógyszert kapott a gyermeke. Kiderül, antibiotikum szirupot kellett szednie, amitől 3 nap alatt teljesen meggyógyult, igaz neki a mandulái nagyon meg voltak nagyobbodva. Az anyuka még este végigböngészi az internetet, ahol „Google doktor” szintén antibiotikumot javasol torokfájásra. Másnap felháborodva követeli az antibiotikumot a háziorvosnál, aki csak orrsprayt, köptető szirupot és lázcsillapítót írt fel.  Ilyen és ehhez hasonló, az életben nagyon gyakran előforduló esetekről tekinthetnek meg kisfilmeket az érdeklődők. A vetítéseket követően szakértő segít a film értelmezésében és válaszol a felmerülő kérdésekre. Szeptember 21-én 10:00 órától a Fórumban filmvetítésekkel, szakértő beszélgetésekkel és ingyenes szűrővizsgálatokkal várják az érdeklődőket! A program az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-0001 azonosítószámú Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése elnevezésű projekt keretében valósul meg. A projekt a Széchenyi 2020 keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósul meg.

Fotók: szuper a Fórum autósmozija

Playit - itt a Fórum Game!

Bezár a tiszacsegei halászcsárda, a belső tér is megújul

A népszerű tiszacsegei Halászcsárda és panzió szeptember 23-tól, hétfőtől felújítás miatt zárva lesz. A felújítás során az épület teljes tetőszerkezete és a belső tér is megújul. A munkálatok előre láthatólag november közepéig-végéig tartanak, a nyitás pontos idejéről a Facebook-oldalon adnak tájékoztatást.

Kettős mérce: nyugaton több mogyoró jut ugyanabba a csokiba?

Jó lenne belátni: állati fehérjére is szükségünk van

Savlekötőket vont ki a forgalomból a gyógyszerhatóság

Ranitidin hatóanyagot tartalmazó gyomorsavcsökkentőket vont ki a forgalomból, illetve függesztette fel a forgalmazásukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).      A hatóság  a honlapján szerdán közzétett - közleménye szerint a svájci gyógyszerhatóságtól érkezett riasztás, mely szerint - a rákkeltőnek tartott - nitrózamint mértek az egyik indiai gyártó által gyártott ranitidin hatóanyagban.      Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelenleg is vizsgálja a szennyeződés mértékét és esetleges kockázatát, valamint elővigyázatosságból az indiai Saraca Laboratories Limited által gyártott ranitidin hatóanyagú gyógyszerek forgalomból történő kivonását javasolta minden tagállamban.      Így tett az OGYÉI is, a betegek biztonságáért a Ranitic 150 mg filmtablettát, a Ranitic 300 mg filmtablettát, a Ranitidin 1A Pharma 150 mg filmtablettát és a Ranitidin 1A Pharma 300 mg filmtablettát kivonja a forgalomból. A készítmények vénykötelesek.      Közölték azt is: további vizsgálatok folynak, hogy ellenőrizzék más hatóanyaggyártó által előállított ranitidin tisztaságát. Ezen gyógyszerek vizsgálatának végéig az OGYÉI további készítmények forgalmazását függeszti fel.      Ezek közé tartozik, a Zantac 150 mg filmtabletta, Zantac 300 mg filmtabletta, a Zantac 25 mg/ml oldatos injekció, az Ulceran 150 mg filmtabletta, Ulceran 300 mg filmtabletta, az Umaren 150 mg filmtabletta és az Umaren 300 mg filmtabletta.      A ranitidin úgynevezett hisztamin H2 receptorblokkoló, amelyet a gyomorsav túlzott termelődése esetén alkalmaznak, a reflux betegség, a nyombél- illetve gyomorfekély megelőzésére, illetve gyógyítására.      Mint írták, a betegek gyógyszeres terápiájának zökkenőmentes átállításához a gyógyszerhatóság felkérésére a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium ajánlást fogalmaz meg a betegek terápiájának módosítására, megnevezte a helyettesíthető hatóanyagokat.      Az OGYÉI intézkedései miatt a ranitidin tartalmú készítmények átmenetileg nem érhetők el kereskedelmi forgalomban. A ranitidin tartalmú gyógyszerek helyett több, más hatóanyagot tartalmazó gyógyszer alkalmazható hatásosan a panaszok kezelésére, ezért azt javasolják, hogy a betegek a kezelésükkel kapcsolatos kérdéseikkel keressék fel kezelőorvosukat vagy gyógyszerészüket.   (MTI)

Rákkeltők? Savlekötőket vont ki a forgalomból a gyógyszerhatóság

A méhlepényig eljuthat a szennyezett levegő

Történelmi mélyponton a forint, 334 forint felett jár az euró

Kedden történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, röviddel 13 óra után az euró 334,28 forintot ért, miután 331,66 forinton indította a napot.      A forint 2001 júliusa óta a leggyengébb szintet érte el dollárhoz és 2015 júliusa óta a frankkal szemben is. Kedden, röviddel 13 óra után a frank 305,09 forinton állt, a dollárt kedden kora délután 303,35 forinton jegyezték.      Az euró egy éven belül 2,18 százalékkal, a dollár 7,99 százalékkal, a frank pedig 5,24 százalékkal erősödött a forinttal szemben. (MTI)

A magyar lakásállomány nagy része felújításra szorul

Költekezésben bőven lepipáltuk az EU-t

Meghalt Sára Sándor

Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója - közölte a család az MTI-vel.     A Balázs Béla-díjjal, a Magyar Mozgókép Mestere címmel és az MMA életműdíjával is kitüntetett művészt hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után érte a halál.     Sára Sándor 1933. november 28-án született a Galga-menti Turán, vasutas családban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán fő mentorai Szőts István, Illés György és Szőllősy Éva voltak, Gaál Istvánnal közös vizsgafilmjüket, a Pályamunkásokat Gaál rendezte és vágta, Sára fényképezte 1957-ben. Az első önálló operatőri feladatra Raffai Anna kérte fel 1959-ben, a Busójárás című néprajzi filmben. 1960-ban született meg első rendezése, a Virágát a napnak című kísérleti film.     Az MMA méltatásában felidézte, hogy a magyar filmtörténet - és Sára Sándor nemzedéke - számára a Balázs Béla Stúdió 1960-61-ben kiteljesedett "kivételes időszaka" hozott mind tartalmi, mind formai tekintetben gyökeres fordulatot. A politikai propagandával átitatott művek helyett saját személyes élményeiket akarták megjeleníteni a filmvásznon, a legjobb magyar hagyományokat a világon akkor tért hódító modern filmművészet eszközeivel ötvözve. Erre a reményre a Balázs Béla Stúdióban készült több film - köztük például Szabó István 1961-es Te című rövidjátékfilmje és Sára 1962-es dokumentumfilmje, a Cigányok - nemcsak itthon, hanem külföldön aratott váratlan sikere is feljogosította őket.     Sára Sándor az akkori kultúrpolitika által meghatározott támogatott - tűrt - tiltott kategória közül az utóbbi kettő határán egyensúlyozó irányzat vezéralakja lett, a népművészet "tiszta forrásából" merítve járult hozzá a modern magyar filmművészet megteremtéséhez - olvasható az MMA közleményében.     Mint írták, a Balázs Béla Stúdió első nemzedékének legendás közösségi szellemét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a következő években Sára Sándor olyan eltérő szemléletű és stílusú, de egyformán korszakos jelentőségű filmek új és erőteljes képi világot, kompozíciós módszereket teremtő operatőre lett, mint a Sodrásban, a Gyerekbetegségek, az Apa, a Tízezer nap vagy a Szindbád.      Rendezőként első játékfilmje a Feldobott kő című önéletrajzi ihletésű film volt. Forgatókönyvét Csoóri Sándorral és Kósa Ferenccel együtt írta, akikhez a hatvanas évek közepétől több évtizedes szoros munkatársi és baráti viszony fűzte. Sára és Csoóri közös nagyszabású történelmi vízióit, terveit az 1978-as 80 huszár megvalósítása szimbolizálja.     Sára Sándor a nyolcvanas évek legnagyobb hatású, felkavaró erejű, és ma már felbecsülhetetlen forrásértékű tanúságtevőket megszólaltató dokumentumfilmes irányzatának a megteremtője - emelték ki a méltatásban, hozzátéve: ezek a dokumentumfilmek az évtizedekig hallgatásra ítéltek megszólaltatásával a társadalomtudományi kutatásokban is kényszerűen elhallgatott legsúlyosabb tragédiákról, a 20. századi történelem különböző színezetű diktatúráinak kiszolgáltatott egyszerű emberek mérhetetlen szenvedéseiről tudósítottak. A legsúlyosabb tabutémák érintésére csak 1989 után forgatott dokumentumfilmjeiben kerülhetett sor.      Sára Sándor hét éven át, 1993 és 2000 között volt a Duna Televízió elnöke. Egy korábban elképzelhetetlen valódi közszolgálati, sőt kulturális televíziót épített föl a munkatársaival. Szakmai elképzelései igazolásaként 1999-ben az UNESCO a csatornának ítélte a Világ legjobb kulturális televíziója címet - hangsúlyozták a közleményben, felidézve, hogy Sára Sándor szoros együttműködést valósított meg a Duna Televízió és a dokumentumfilmeket gyártó Dunatáj Alapítvány között, és ő hívta életre 1995-ben a fiatal filmesek számára filmkészítési lehetőséget biztosító Duna Műhelyt is, illetve a hazai és határon túli magyar televíziósok-filmesek szakmai továbbképzésére 2000-ben az ő kezdeményezésére alapították a Dunaversitas Egyesületet és a Lakitelki Filmszemlét. Szülőföldje, a Galga-mente támogatására Tura városával művészeti alapítványt hozott létre.     A Magyar Művészeti Akadémiánál, amelynek 2011-től volt rendes tagja, Sára Sándor kezdeményezte az 53 magyar film, majd a 100 magyar dokumentumfilm című vetítéssorozatot, amelyen 2012 novembere óta sok száz fiatal ismerhette meg a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásait és még élő alkotóit.      Sára Sándor munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. A Kossuth-díjat 1978-ban, a Balázs Béla-díjat 1968-ban vehette át, 2002-ben kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2003-ban a Gulág-emlékérmet, 2004-ben a Hazám-díjat, 2005-ben a Magyar Mozgókép Mestere címet és a Prima-díjat, 2012-ben a magyar filmkritikusok életműdíját. 1974-ben érdemes művész, 1987-ben kiváló művész, 2014-ben a nemzet művésze lett, díszpolgára Turának és Pest megyének. 2018-ban a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként kapta meg a Kossuth Nagydíjat.     Sára Sándort a Magyar Művészeti Akadémia és a közmédia saját halottjának tekinti.      A közmédia műsorváltozással emlékezik Sára Sándor munkásságára: a Duna Televízió 21.15-től a Feldobott kő című filmet vetíti, majd 22.55-től a Szerelmes földrajz ismeretterjesztő sorozat Amit magammal viszek... Sára Sándor Káli-medencéje című részét tűzi műsorára, amelyet a Duna World nézői 19.25-től láthatnak. Az M5 csatorna 21.30-tól A Nagyok című dokumentumfilm-sorozat Sára Sándorról készült portréját vetíti, a Kossuth Rádió pedig  19.08-tól sugározza a Nagyok című zenés portréműsor 2018. október 10-i adását, amelyben Süveges Gergő beszélgetett a sokoldalú művésszel.

Tóth Barnabás: ha van valaki, akiről gondoskodnod kell, túl tudsz élni bármit

Horrorisztikus kulisszajárás Debrecenben

Orbán: a magyar nemzet birtokában van azoknak a képességeknek, amelyek segítségével független tud maradni

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton.      A magyar kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben.      Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is - értékelt.      Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem "az időben benne" a saját életünknek kell értelmet adni.       Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni.  (MTI)

Grezsa István: a nemzeti megújulás az óvodában kezdődik

Semjén Tusványoson: Romeltakarítás után építkezés

Jönnek az okosgumik

Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a jövőben a Bridgestone, amely nemcsak a flottakezelőknek, hanem a magánvásárlóknak is szeretne a közeljövőben adatokat közlő abroncsokat értékesíteni.      A világszinten piacvezető japán Bridgestone római központjában erről Emilio Tibero, a cég technológiai vezetője beszélt.       Elmondta, az okosgumik fejlesztésében az első lépés az úgynevezett RFID technológia bevezetése, amellyel azonosítható az adott gumiabroncs. A jövőben a társaság olyan jeladókat telepítene először elsősorban a kereskedelmi járművekre kínált abroncsokba, amelyek a guminyomáson kívül a gumi futófelületének állapotát is figyelik. Ezeket az adatokat felhasználva a gyártó tanácsokat és figyelmeztetéseket tud küldeni az ügyfeleknek. Az azonosíthatóság akár egyéni árak kialakítását is lehetővé teszi - jegyezte meg a szakember.      Emilio Tibero hozzátette: egy autómegosztó szolgáltatás esetében a flotta kezelése szempontjából elengedhetetlenül fontos adatokat oszthatnak meg a gumi használójával. Az adatgyűjtés a GDPR-elveknek megfelelően zajlik majd - jelezte.      Emilio Tiberio idézte legutóbbi kutatásukat, amely azt mutatja, hogy 2030-ra minden autóban lesz olyan okos technológia, amely adatokat közöl, 57 százalékuk lesz teljesen elektromos meghajtású, 22 százalékuk pedig önvezető funkcióval is rendelkezik majd.      A technológiai vezető elmondása szerint a cég éves szinten 800 millió dollárt fordít kutatás-fejlesztésre, ennek jelentős részét a jövő gumijának kialakítására fordítják.      Felméréseik szerint egyre nagyobb igény lesz a halkabb gumikra, mivel az autók száma folyamatosan emelkedik. Ezt az igényt szolgálja ki a gyártó új, Enliten technológiával készülő abroncsa is, amelynek a tesztek szerint 10 százalékkal könnyebb és 20 százalékkal kisebb a gördülési ellenállása a korábbi abroncsokénál. Az alacsonyabb ellenállás pedig alacsonyabb zajszintet, fogyasztást és ezzel a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését is eredményezi.   (MTI)

Egyre több új rendszámú magyar autóra vásárolnak e-matricát

Meglendíti az autópiacot a nagycsaládosok autótámogatása