°C
TIME DATE
Ma Emília nap van.

Elhunyt a debreceni kötődésű író, Papp Tibor
Súlyos balesetekkel indult a csütörtök
Agyonverték a magyar válogatottat
Campus Fesztivál - Megnyílt az Egyetem-tér a nulladik napon

Elhunyt a debreceni kötődésű író, Papp Tibor

Elhunyt a Debrecenhez sok szállal kötődött Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője szerdán Budapesten élete 83. évében halt meg - közölte a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely csütörtökön az MTI-vel.     Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. Középiskolai tanulmányait a debreceni Szent József Gimnázium jogelődjének intézményében, a Piarista Gimnáziumban kezdte meg, majd az egyházi iskolák államosítása után a rendszernek nem tetsző családi háttere miatt a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait.     A kommunista diktatúrában családját osztályellenségnek tartották, ezért érettségi után kiváló tanulmányai ellenére sem vették fel az egyetemre. Így az egri Lakatosárugyárban lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerzett, Miskolcon, Csongrádon, Debrecenben és Budapesten dolgozott.     Az 1956-os forradalom idején Budapesten egy MTI-fotósnak segédkezett, később az ávósok keresni kezdték, emiatt 1957-ben menekülnie kellett az országból. 1957 és 1960 között Ford-ösztöndíjas volt, a Liége-i Műszaki Egyetemen diplomát szerzett, majd egyik alapítója lett a Dialogue című belga folyóiratnak. 1961-ben érkezett Párizsba, ahol szabadhallgató lett a Sorbonne-on, közben a Szabad Európa Rádió, valamint a Francia Rádió magyar adása külső munkatársa lett. Kitanulta a nyomdászmesterséget is.     1962-ben barátaival, pályatársaival közösen megalapította a magyar emigráció egyik legfontosabb irodalmi lapját, a hetvenes évek elejére avantgárd irodalmi fórummá váló Magyar Műhelyt, amely 1989-ig Párizsban jelent meg, a rendszerváltás után pedig Budapesten jelenik meg.     Papp Tibor 1985-től a Polyphonix nemzetközi modern költői fesztivál alelnöke, tagja volt a Société de Bibliologie et de Schématisationnak, ahol a tipográfiai kutatócsoport vezetőjévé választották. 1992-ben a Francia Írószövetség vezetőségi tagja lett, 1997-ben a Le Temps des Cerises könyvkiadónál a Collection Union des Écrivains sorozat igazgatójává nevezték ki.     Egyik alapítója és szerkesztője volt a vizuális irodalom egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert fórumának, a Magyar Műhelynek, a d'atelier című folyóiratnak és könyvkiadónak, valamint az első nemzetközi, csak számítógépen generált műveket közlő irodalmi folyóiratnak, a párizsi Alire-nek is. A kilencvenes évek elején újra megtalálta Budapesten otthonát, Párizst pedig megtartotta második hazájául.     Harmincnál is több könyvet publikált, írt prózai műveket, önéletrajzi ihletettségű regényeket, verseket, vizuális költeményeket, esszéket, tanulmányokat. Ő alkotta meg az első magyar automatikus versgenerátort: a Disztichon Alfa (1994) mágneslemeze hatmilliárd verseskötet anyagát rejti. A 2000-ben megjelent Hinta-palinta című művében a generált verseken, szövegen kívül a költő már vizuális költeményeket és hangverseket is létrehozott az általa írt számítógépes programmal.     A Magyar Írószövetségben több cikluson át volt választmányi tag. Munkásságáról két monográfia jelent meg: Bohár András Papp Tibor című kötete 2002-ben, Kelemen Erzsébet Testet öltött szavak - Papp Tibor vizuális költészete című könyve 2012-ben. Irodalmi és közéleti munkásságát A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1996) és József Attila-díjjal (2003) ismerték el.     Temetéséről később intézkednek. (MTI, HP)

Súlyos balesetekkel indult a csütörtök

Összeütközött két személyautó csütörtök reggel a 4-es főút 212-es kilométerénél, Ebes térségében. A balesethez a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Karambolozott két személyautó csütörtök reggel Hajdú-Bihar megyében, a Bakonszeg és Berettyóújfalu közötti úton is. A balesethez Berettyóújfaluról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a balesetben egy ember megsérült, ezért őt a mentők ellátják. Személyautók karamboloztak Püspökladányban, a Rákóczi utca és a Bezerédi utca kereszteződése közelében. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. Az elsődleges információk szerint az eset során egy ember megsérült, ezért őt a mentők ápolják. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Agyonverték a magyar válogatottat

Csalódottan értékelt Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az olaszoktól elszenvedett 12-5-s vereséget követően.     "Türelem kell, tudom, csalódott a publikum, a szakma talán kevésbé, hiszen tudják, milyen úton haladunk és ott milyen buktatók lehetnek. Persze mi is csalódottak vagyunk, nem játszottunk jól" - nyilatkozta a szakember az összecsapást követően.     "Volt egy kis presszió a találkozó elején, aminek segítségével az olaszok kicsit könnyebben, mi pedig nehezebben kaptuk meg a kiállításokat, de ez kalkulálható volt. Ezzel együtt amit elterveztünk, abból semmit sem valósítottunk meg, főleg azt a két fórt az elején, amiket egyáltalán nem úgy oldottunk meg, ahogyan azt megbeszéltük, ez pedig hatalmas fegyelmezetlenség a csapattól" - tette hozzá a tréner, aki szerint érthetetlen, hogy a mérkőzés előtt két-három órával megbeszélt dolgokat felejtenek el a vízben a játékosok.     "Ennek ellenére vert helyzetből valami megmozdult, történt valami, felcsillant a remény, hiszen 7-4 után jobbnál jobb helyzeteket hagytunk ki, míg az olaszoknak semmilyen lehetőségük nem volt, mégis végül mi kaptunk gólt és újra kinyílt a mérkőzés" - tette hozzá Märcz Tamás, aki ugyanakkor hangsúlyozta, "szerencsére" nagyon sok hibát látott, melyek kijavításán most dolgozniuk kell. "Ha nem látnánk, mennyi hiba volt, bajba lennék, de rengeteget láttam, egyénit és taktikait egyaránt, így könnyebb előre lépni. Erőt akartak demonstrálni rajtunk és sikerült is nekik, ugyanakkor a mi érdemünk az, amikor helyzeteket alakítottunk ki, persze az is, amikor letaroltak minket".     A rövid magyar feltámadás alatt az egyik legjobb Manhercz Krisztián volt, aki két gólt szerzett: "minősíthetetlen első negyeddel kezdtünk, az olaszok ma egyértelműen jobbak voltak. A klasszikus meccskezdésük után történt egy sebesség változás, kicsit beleültek a tempójukba, így tudtunk vissza jönni. Azért, ha a harmadik negyedben azokat a ziccereinket értékesítjük, akkor teljesen más lett volna a hangulata a végének, még ha nem is azt mondom, hogy nyertünk volna".     Összetörve nyilatkozott Jansik Dávid, aki szerint a "nagy akarásnak nyögés lett a vége". "Rettentően kezdtünk, egy ilyen után nehéz felállni. Olyan hibákat követtünk el, amelyek mellett egy ilyen olasz csapatot nem tudunk megverni, gondolok itt olyan akció- és lefordulásos gólokra, amikből egy is sok egy meccsen, mi meg legalább ötöt kaptunk". Hozzátette, hogy kár már ezen a mérkőzésen agyalni, most minden erejükkel a németek elleni utolsó csoportmérkőzésre kell fókuszálniuk, és hozni a kötelező győzelmet.     Természetesen rendkívül elégedett, ugyanakkor meglepett is volt Alessandro Campagna, az olaszok szövetségi kapitánya: "ez egyszerűen hihetetlen volt, nem normális, hogy Magyarország ellen 7-1-re vezetünk a második negyed elején, ilyenre nem is emlékszem. Utána viszont jól játszottak, több gólt lőttek és Bedő révén akár még továbbiakat is szerezhettek volna. Utána a csapatom összerakta újra a védekezését és a támadását, a különbség pedig visszaállt. Nem tudom, mi történhetett a magyarokkal, mi jól játszottunk, de semmi különös".     A magyar válogatott veresége azt jelenti, hogy ha pénteken a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján - várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel.   Märcz Tamás együttese számára rémálomként indult a találkozó, az olaszok a második negyed elején már 6-0-ra vezettek, innen pedig nem volt esély a fordításra.     Ez azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján - várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel.     Eredmény:     férfiak, A csoport, 2. forduló: Olaszország-Magyarország 12-5 (5-0, 2-4, 2-0, 3-1) -------------------------------------------------- Barcelona, Piscines Picornell, v.: Sztavridisz (görög), Naumov (orosz) gólszerzők: Bodegas, Gallo, Figlioli, Di Fulvio 2-2, Molina, Renzuto, Velotto, Fondelli 1-1, illetve Manhercz 2, Bátori, Erdélyi, Angyal 1- 1 (MTI)

Campus Fesztivál - Megnyílt az Egyetem-tér a nulladik napon

A Campus Fesztivál nulladik napján megnyitották az Egyetem rendezvényteret a Nagyerdei Stadion lábánál szerda délután.      Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora emlékeztetett rá, hogy az ötvenezres egyetemi polgárságot képviselő intézményük 11. alkalommal vesz részt saját helyszínnel és színpaddal a Campuson. Hozzátette: az Egyetem-tér minden évben a leglátogatottabb nappali rendezvényhelyszín a fesztiválon.      Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára az Egyetem-tér megnyitásakor a tudomány és a fesztivál összekapcsolódásáról azt mondta, hogy kultúrantropológiai megközelítésben "az identitás megünneplésének rítusáról szól a fesztivál".      Olyan közösségi rítus a fesztivál a régióban, amelyet a magyar kormány örömmel támogat - tette hozzá.      A megnyitót követő pódiumbeszélgetésen Orbán Balázs azt mondta, hogy "ebben az országban sok lehetőség és tér nyílik a fiataloknak, ez az ország a fiataloknak a lehetőségek országa".      Az Egyetem-tér megnyitásáról Bács Zoltán, a DE kancellárja az MTI-nek elmondta: tavaly mintegy tízezren keresték fel az egyetemi standokat és programokat, idén 16 faházban 30 egyetemi egység mutatkozik be. A hazai fesztiválkínálatban a Campus Fesztivál a családias jelleg mellett a Debreceni Egyetem jelenléte miatt is egyedi: az intézmény számára a tudomány népszerűsítése mellett a leendő egyetemisták elérése, a kapcsolatépítés miatt is fontos a rendezvény.      A Debrecen 2023 Európa Kulturális Fővárosa programiroda felhívására, amely arra buzdított mindenkit, hogy a nyitás előtt az Aquaticum-CampusFeszt nevű villamosmegállótól a fesztivál főbejáratáig színes, környezettudatos festékekkel fessenek az aszfaltra a programiroda arculatában is megtalálható nyilakat, sokat ragadtak szerdán festékszórót. A felhíváshoz csatlakoztak a Tankcsapda zenészei is, akik ezzel az akciójukkal egyben megnyitották a 2018-as fesztivált. A Lukács 50 programmal érkező zenekar pénteken lép fel a Campuson.      A vasárnapi tartó Campus Fesztiválon 19 színpadhoz várják az érdeklődőket: első alkalommal érkezik Magyarországra Akon, de fellép majd a Scooter, a Sigma, R3HAB vagy az amerikai Ignite is. A holland My Baby Budapesten már koncertezett, most első hazai vidéki fellépésükre készülnek Debrecenben.       A magyar előadók között tripla születésnapi nagykoncert várható: szerdán Lovasi András mutatja be Lovasi 50 programját, pénteken a Tankcsapda Lukács Félévszázad nevű programjával lép fel, szombaton pedig az Ákos 50 turné is eljut Debrecenbe. A fesztiválon koncertet ad többek közt a Kowalsky meg a Vega, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Margaret Island és a Halott Pénz is.      Nem csak zenében lesz erős a 2018-as Campus - mondta el az MTI-nek Bakó Csaba sajtófőnök. Az Egyetem-tér mellett a tavalyi évhez hasonlóan kitelepül a Csokonai Színház, a társulat sanzon- és operettválogatással, illetve jazzprogramokkal lép fel a színházi sátorban. A Campus kópé játszóligetben artisták, zsonglőriskola, bábszínházi előadások, interaktív tudományos játékok, óriástársasjáték, kézművessátor és szimulátorok várják a fesztiválozókat.       Mindemellett irodalmi és moziprogram is lesz a Nagyerdei Víztorony aljában: a kulter.hu szerkesztősége állított össze egy könnyed és izgalmas beszélgetős, felolvasós, slammelős irodalmi programot, esténként pedig 3-3 mozifilm vetítésére kerül majd sor - sorolta Bakó Csaba. (MTI)

Idén kétszer annyit késtek az európai légijáratok, mint tavaly

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában, ezért a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.      Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az időjárási körülmények is növelték a késéseket.      Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelő számú irányító dolgozzon. Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes európai égbolt (SES) koncepciót, amely jelentősen javítja Európa légterének kihasználtságát.      A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék.      A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülőterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyűlésén Rafael Schvartzman, európai légiközlekedésért felelős alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülőtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülőterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlődését beruházásokkal. (MTI)

Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők

Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők egy nagyszabású új kutatás adatai szerint.      A kutatói több mint százezer, klinikai tesztekben részt vett ember adatait elemezték. Mint írták, egy az ezerhez az esélye annak, hogy az omega-3-készítmények jelentős egészségi előnyökkel járnának - idézte a BBC hírportálja.      Az elemzés során főként az omega-3 tartalmú étrend-kiegészítők hatását vizsgálták, a halfélék fogyasztását kevésbé.      Az omega-3 elnevezésű zsírok közé tartozik az alfa-linolénsav (ALA), melyet a szervezet nem tud előállítani, de megtalálható a növényi olajokban, a dióban, a mogyoróban és hüvelyesekben is.      Ide tartozik az eikozapentoén-sav (EPA) és a dokozahexoén-sav (DHA), melyeket a szervezet az ALA-ból elő tud állítani, de halakban, halolajban is megtalálható.      Lee Hooper, a kutatás vezetője, a Kelet-Angliai Egyetem tudósa elmondta, átfogó és szisztematikus elemzésük adatai hosszú időn át tartó vizsgálatokra, emberek ezreire vonatkoznak, ezért biztosak abban, hogy a közkeletű hiedelemmel szemben az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők nem védik a szívet, nem csökkentik sem az agyvérzés, sem a halálozás kockázatát.      "A legmegbízhatóbb tanulmányok egybehangzóan kimutatták, hogy az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítőknek csak kis hatása van a szív- és érrendszeri egészségre, vagy egyáltalán nincs rá hatása" - magyarázta.      Tom Sanders, a londoni King's College táplálkozáskutatója és a Heart UK alapítvány tiszteletbeli elnöke a BBC-nek ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a friss tanulmány eredményei alapján nincs szükség arra, hogy megváltozzanak a helyes táplálkozás irányelvei, melyek a halfogyasztásra buzdítanak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében. (MTI)

Így vigyáz Debrecen a gyermekeire

Debrecen önkormányzata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott kötelező feladatát képező gyermekek napközbeni ellátása körében gondoskodik a debreceni lakóhelyű általános iskolás gyermekek nyári felügyeletéről.   Az önkormányzat gyermekvédelmi intézménye biztosítja – erre vonatkozó kérelem alapján – a debreceni lakóhellyel rendelkező általános iskolás gyermekek nyári felügyeletét, foglalkoztatását és étkeztetését, melyre 3.500.000 forint áll rendelkezésre. Ebben az évben az általános iskolás gyermekek számára 2018. július 2-től augusztus 17-ig a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában biztosítjuk az ellátást. Az önkormányzat gyermekvédelmi intézménye alternatív napközbeni ellátás keretében szabadidős programokat és prevenciós szolgáltatásokat nyújt.   A programok szervezésében a Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei is aktívan részt vesznek. A gyermekeket egész napos, tartalmas és változatos programokkal várják a gyermekvédelmi intézmény szakemberei és a testület tagszervezetei. Fontos szerepet kap a játék, a mozgás, az új ismeretek szerzése, megtapasztalása. A programok, illetve a napi foglalkozások összeállításánál a szervezők a változatosságra törekednek és igyekeznek lehetővé tenni, hogy minden gyermek az érdeklődésének megfelelően választhasson közülük. Lehetőség van arcfestésre, kézműveskedésre, vannak zenés előadások, vetélkedők, elsősegély-bemutató, továbbá egyéb programok.   Az előző évekhez képest több gyermek jelentkezett a nyári táborba, amely több csoport indítását és több pedagógus foglalkoztatását tette szükségessé. A nyári gyermekfelügyeletet összesen 301 gyermek részére igényelték a szülők.   Debrecen gondoskodó városként kiemelt feladatként kezeli, hogy a nyári vakáción lévő gyermekek színes programokkal, hasznosan töltsék szabadidejüket, és ne az utcán, a játszótéren céltalanul, a hétköznapi veszélyeknek kitéve töltsék az időt. Ez a szülők részére is megnyugtató, hiszen gyermekeiket képzett szakemberek felügyelik és foglalkoztatják, ellátást kapnak, biztonságban vannak.   A nyári gyermekfelügyelet támogatói: Baromfiudvar 2002 Kft., Tesco Extra, Kovács és Szalay Kft. (élelmiszerek). Fotók: Miskolczi János

Baleset történt Debrecenben, torlódásveszély van +fotók


Legszívesebben elvinnénk fesztiválozni, annyira aranyos

Kezdődik a Campus: amiről nem beszélünk

Annyi minden felvetődik, amikor óvatlanul belezúgunk a debreceni Campus Fesztivál forgatagába: kik lesznek a fellépők, ki melyik koncertre megy, milyen programok lesznek még, sikerül-e csajozni/fiúzni tisztességgel, ki tud belépőt szerezni, mennyi lesz a sör (forintban és/vagy literben), mikorra érünk be másnap dolgozni, és még sorolhatnák százezer látogatónyi hosszúsággal. Azonban egy valamiről kevesebb szó esik, mintha elsikkadni látszana, pedig. Pedig. A találkozásokról van szó. Sok fajta találkozás van: előfordul, hogy az egyik fél nem is köszön, megesik, hogy egy-egy biccentés is sok, van, hogy kötelező udvariassággal kell unalmas szócskákat váltani, ám nem ritka a mosolygós kézrázás, a felszabadult, vágymentes, tiszta ölelés, vagy a könnyes puszilkodás sem. Az öröm maga, amikor egy rég nem látott, múlt-ködbe vesző ember valós, élő, éles és tapintható-érinthető lesz. Higgyük el, sokkal több embert szeretünk-kedvelünk, mint gondolnánk. Ne kételkedjünk abban, hogy sokkal több ember szeret-kedvel minket, mint azt remélnénk. Csak hát az élet: az élet szétver, eltávolít, lehetetlenné tesz, akadályokat gördít, megnehezít. Elmaradt találkozásokból is fonódnak a napok, valahol mélyen mocorgó barátságokból, haveri kapcsolatokból, amelyek mintha már nem is léteznének, mintha már halottak lennének, holott soha nem hittük volna róluk, hogy bármikor is elmúlhatnak. És akkor jön a Campus. Mint most, kezdődik. Kiténfergünk a fesztre, aztán egyszer csak megtörténik a csoda: feltűnik az, megjelenik ez, összefutunk amazzal, koccintunk emezzel: kezet rázhatunk, odainthetünk, biccenthetünk, puszilhatunk, a halottnak vélt kapcsolatok, igen, azok a sokat vegzált, megrugdosott emberi kapcsolatok életre kelnek. És ettől jobban érezzük magunkat: na ez a fesztivál legnagyobb érdeme. És most ezért is beszéltünk róla. Tóth Csaba Zsolt

Vb-döntő: vérlázító verziók


Szereti, ahol él?

ESTE 7 - ALFÖLD TV HÍRADÓ 2018.07.17.

Helyettes államtitkár: nincs friss diplomás munkanélküliség

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.      Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára azt mondta: a 2014 és 2016 között diplomát szerzők körében végzett felmérés szerint Magyarországon mintegy 85 százalék - az uniós átlagnál nagyobb - a friss diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési aránya. Ennél csak Csehországban magasabb, 90 százalék ez az arány.      Horváth Zita kifejtette: ebben a 85 százalékban az egész ágazat, vagyis minden szak benne van.       A húzóágazatok közül az informatikát emelte ki, de - mint hozzátette - általában a mérnöki területeken is jó az elhelyezkedési arány. Ezek mellett a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok.       Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni - hangsúlyozta.      A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken.       Köszönhetően többek között annak, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban - mondta Horváth Zita. (MTI)

Gyorsabb lehet a hibaelhárítás az E.On-nál


Bankot raboltak Királyhelmecen

Nem szívesen lennénk most Brazíliában: támadnak a skorpiók

A brazil városokban elszaporodtak a skorpiók, amelyek alkalmazkodtak a városi élethez. A szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a skorpiócsípés okozta halálozások megduplázódtak az utóbbi négy évben - adta hírül a The Guardian című brit napilap.      A Tityus serrulatus halálos csípésű brazil skorpiófajta hagyományos, szavannai életmódját elhagyva alkalmazkodott a városi léthez, csatornákban, a szemétben és a sittben is jól eléldegél.      Brazil szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a halálos mérgű skorpiók egyre nagyobb veszélyt jelentenek a városlakókra, egyre több halálesetet jelentenek, amelyet skorpiók csípése okozott. Az elmúlt négy évben a skorpiók okozta halálesetek megduplázódtak: 2013-ban 70, 2017-ben pedig már 184 halálozást regisztráltak az egészségügyi rendszerben. A skorpiócsípések száma 2007-ben 37 ezer volt, tavaly pedig már 126 ezer esetet jelentettek.      Sao Paulo államban a múlt héten egy négyéves kislány halt meg skorpiócsípéstől, mivel nem jutott időben ellenszérumhoz, ugyanis sok kisebb városban nem tartanak ellenszérumot.      A skorpiók az erdőirtások következtében jelentek meg nagyobb számban a városokban, Brazíliában négy veszélyes skorpiófaj él, de a sárga skorpió, a Tityus serrulatus csípése különösen végzetes.       Rogério Bertani, egy Sao Pauló-i Butantan Intézet skorpiószakértője hangsúlyozta: személy szerint úgy véli, hogy a helyzet rosszabbodni fog.      A sárga skorpió nősténye megtermékenyítés nélkül is képes a szaporodásra, rovarokkal és csótányokkal táplálkozik. Ugyanakkor az anyagcseréje nagyon lassú, akár hónapokig is elél táplálkozás nélkül - mondta Bertani.      José Brites Neto állatorvos, aki egy négy fős skorpióvadász csoportot vezet a Sao Pauló-i Americanában, elmondta, hogy idén már nyolcezer skorpiót fogtak be ultraibolya-lámpákkal, éjszaka vadászva rájuk.      Brites Neto szerint a sárga skorpiók a szennyvíz- és esőcsatorna-rendszeren keresztül terjednek el, mivel ott bőséggel találnak csótányokat. "Ez a faj uralkodik, hódít és nagyon alkalmazkodó" - magyarázta.      A brazil egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta: szétküldik az ellenszérumot az államokba, hogy azok osszák szét a városok egészségügyi intézményeiben.      A szóvivő megerősítette, hogy a skorpió okozta halálozások főleg a gyermekeket érintik és a legtöbb ilyen halálos csípés a sárga skorpiótól származik. Az összes skorpiócsípések 87 százalékában nincs szükség ellenszérumra - tette hozzá. (MTI)

Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal


Will Smith beleszeretett Budapestbe

Így áll Románia a melegek külföldön kötött házasságához

A román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától - közölte Valer Dorneanu, a román alkotmánybíróság elnöke, a taláros testület kétéves halogatás után szerdán meghozott döntését ismertetve.      Az alkotmánybíróság ezzel részben helyt adott annak az alkotmányossági óvásnak, amelyet egy Brüsszelben házasságra lépett román-amerikai azonos nemű pár emelt a melegházasság romániai elismerésének megtagadása ellen, miután az Európai Unió Bírósága júniusban kimondta, hogy a házastárs fogalmát az uniós állampolgárok azonos nemű házastársaira is alkalmazni kell a szabad tartózkodáshoz való jog tekintetében.      Dorneanu szerint azonban a román alkotmánybíróság nem foglalt állást a melegházasság elismerése ügyében.      A precedensértékű ügy a bukaresti V. kerületi bíróságról került az alkotmánybíróság elé, miután Adrian Coman és Clai Hamilton azt kérte a román igazságszolgáltatástól: ismerje el külföldön kötött házasságukat, lehetővé téve, hogy az amerikai fél házastársként állandó jelleggel Romániában tartózkodhasson és ott munkát vállalhasson.      A 2010-ben házasságra lépett Coman és Hamilton a polgári törvénykönyv (ptk.) azon cikkelyét tartja alkotmányellenesnek, amely szerint "az azonos neműek között külföldön kötött házasság Romániában érvénytelen". Arra hivatkoznak, hogy a hatályos román alkotmány elvileg nem zárná ki a melegházasság hivatalos elismerését, hiszen a "házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család" fogalmát használja.      Az alkotmánybíróság számos halasztás után most egy értelmező határozattal próbált eleget tenni az Európai Unió bíróság időközben hozott döntésének, anélkül, hogy a melegházasság elismerésére kötelezné a román hatóságokat. A testület megállapította, hogy a vitatott ptk. vitatott cikkelye nem sérti az alkotmányt, amennyiben ennek alapján nem korlátozzák a szabad mozgás és tartózkodás jogát.      Az Accept nevű melegjogi szervezet a döntést kommentálva úgy értékelte: Románia azt ismerte el, hogy Coman és Hamilton "csak egy picit házastársak", de továbbra sem hajlandó családnak tekinteni őket. A döntést mégis "egy első lépésnek" tekintik a normalitás felé, és az élettársi szerződések legalizálását sürgetik.      A román közvélemény azonban nem igazán nyitott a homoszexualitás teljes elfogadására, és várhatóan nem a ptk.-ból törlik a külföldön kötött melegházasság elismerésének tilalmát, hanem az alkotmányba is bevezetik a férfi és a nő házasságaként értelmezett család-meghatározást. Ennek érdekében ugyanis az egyházak támogatását élvező Koalíció a családért nevű ernyőszervezet több mint hárommillió aláírást gyűjtött össze.      Romániában várhatóan ősszel rendezik meg a család meghatározásának megváltoztatását célzó, a melegházasság későbbi legalizálását kizáró alkotmánymódosító népszavazást. (MTI)

Donald Trump: Nem vagyok oroszbarát


Siralmas: már a madarakat is felhasználják a háborúhoz

Campus Fesztivál - Megnyílt az Egyetem-tér a nulladik napon

A Campus Fesztivál nulladik napján megnyitották az Egyetem rendezvényteret a Nagyerdei Stadion lábánál szerda délután.      Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora emlékeztetett rá, hogy az ötvenezres egyetemi polgárságot képviselő intézményük 11. alkalommal vesz részt saját helyszínnel és színpaddal a Campuson. Hozzátette: az Egyetem-tér minden évben a leglátogatottabb nappali rendezvényhelyszín a fesztiválon.      Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára az Egyetem-tér megnyitásakor a tudomány és a fesztivál összekapcsolódásáról azt mondta, hogy kultúrantropológiai megközelítésben "az identitás megünneplésének rítusáról szól a fesztivál".      Olyan közösségi rítus a fesztivál a régióban, amelyet a magyar kormány örömmel támogat - tette hozzá.      A megnyitót követő pódiumbeszélgetésen Orbán Balázs azt mondta, hogy "ebben az országban sok lehetőség és tér nyílik a fiataloknak, ez az ország a fiataloknak a lehetőségek országa".      Az Egyetem-tér megnyitásáról Bács Zoltán, a DE kancellárja az MTI-nek elmondta: tavaly mintegy tízezren keresték fel az egyetemi standokat és programokat, idén 16 faházban 30 egyetemi egység mutatkozik be. A hazai fesztiválkínálatban a Campus Fesztivál a családias jelleg mellett a Debreceni Egyetem jelenléte miatt is egyedi: az intézmény számára a tudomány népszerűsítése mellett a leendő egyetemisták elérése, a kapcsolatépítés miatt is fontos a rendezvény.      A Debrecen 2023 Európa Kulturális Fővárosa programiroda felhívására, amely arra buzdított mindenkit, hogy a nyitás előtt az Aquaticum-CampusFeszt nevű villamosmegállótól a fesztivál főbejáratáig színes, környezettudatos festékekkel fessenek az aszfaltra a programiroda arculatában is megtalálható nyilakat, sokat ragadtak szerdán festékszórót. A felhíváshoz csatlakoztak a Tankcsapda zenészei is, akik ezzel az akciójukkal egyben megnyitották a 2018-as fesztivált. A Lukács 50 programmal érkező zenekar pénteken lép fel a Campuson.      A vasárnapi tartó Campus Fesztiválon 19 színpadhoz várják az érdeklődőket: első alkalommal érkezik Magyarországra Akon, de fellép majd a Scooter, a Sigma, R3HAB vagy az amerikai Ignite is. A holland My Baby Budapesten már koncertezett, most első hazai vidéki fellépésükre készülnek Debrecenben.       A magyar előadók között tripla születésnapi nagykoncert várható: szerdán Lovasi András mutatja be Lovasi 50 programját, pénteken a Tankcsapda Lukács Félévszázad nevű programjával lép fel, szombaton pedig az Ákos 50 turné is eljut Debrecenbe. A fesztiválon koncertet ad többek közt a Kowalsky meg a Vega, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Margaret Island és a Halott Pénz is.      Nem csak zenében lesz erős a 2018-as Campus - mondta el az MTI-nek Bakó Csaba sajtófőnök. Az Egyetem-tér mellett a tavalyi évhez hasonlóan kitelepül a Csokonai Színház, a társulat sanzon- és operettválogatással, illetve jazzprogramokkal lép fel a színházi sátorban. A Campus kópé játszóligetben artisták, zsonglőriskola, bábszínházi előadások, interaktív tudományos játékok, óriástársasjáték, kézművessátor és szimulátorok várják a fesztiválozókat.       Mindemellett irodalmi és moziprogram is lesz a Nagyerdei Víztorony aljában: a kulter.hu szerkesztősége állított össze egy könnyed és izgalmas beszélgetős, felolvasós, slammelős irodalmi programot, esténként pedig 3-3 mozifilm vetítésére kerül majd sor - sorolta Bakó Csaba. (MTI)

Elrajtolt a Campus Sportfesztivál


Nívós lapban publikáltak debreceni tudósok

Isten éltesse az édesanyákat!

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat.  Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét. Ezúttal Dsida Jenő egyik versével kedveskedünk valamennyi édesanyának, nagymamának.   Dsida Jenő: Hálaadás   Köszönöm, Istenem az Édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel, Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. Áldott teste, lelke csak érettem fárad, Köszönöm, Istenem az Édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban - itt e földön senki sem szerethet jobban! - Köszönöm a szemét, melyből jóság árad, Istenem, köszönöm az Édesanyámat. Te tudod, Istenem - milyen sok az árva, Aki oltalmadat, vigaszodat várja. Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk, Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk! Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel, Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el! Áldd meg édesanyám járását-kelését, Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését! Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad, Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat! Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az Édesanyámat!!!

Variál a Facebook, van egy ötletünk


Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

Támad a magyar parapók, tízezreket csípett már meg

Veszélyes, szörnyű mutáns pók szedi az áldozatait Magyországon, Debrecen térségében is gyakran támad. A fenevad nagyon kicsi, így gyakorlatilag nem látható, orvul és sunyin elhelyezett csípései azonban még azokat is megfertőzik, akik előtte nem féltek semmitől, sőt, kifejezetten bátrak voltak: vállalták véleményüket, ízlésüket és önmagukat egyaránt. A parapók (Hungarian Paraspider) csípése után azonban az áldozat elkezd rettegni, fél elmondani a véleményét, emellett folyamatosan attól tart, elveszti józan eszét, munkahelyét, megélhetését, megbecsültségét, barátait, családját és úgy általában mindent, ami volt neki valaha. Az eleve gyáva, gerinctelen áldozatoknál még hevenyebbek a tünetek: az illető a néma törleszkedésből hirtelen határtalan hazudozásra vált, saját életetét féltve több más emberét igyekszik tönkretenni. Szakértők szerint a parapók tízezreket marhatott már meg Magyarországon, ám egyes vélekedések szerint már milliós nagyságrendű a fertőzés a Kárpát-medencében. A parapók mérge ellen nincs szérum, a betegség nem halálos, de gyógyíthatatlan. A kutatók most azzal próbálkoznának, hogy elszaporítsák az országban az úgynevezett ősmagyar bátorbogár (Oldhungarian Bravebeetle) egyedeit, amelyek Árpád vezér lován mászkáltak anno: a gond csak az, hogy egyelőre még azt sem tudják, mikor pusztulhatott ki a faj, és mikor látták az utolsót.  

Micsoooda? Messi a Loki felé kacsintgat


Képzelt műsorajánló a közszolgálati rádióból

Agyonverték a magyar válogatottat

Csalódottan értékelt Märcz Tamás, a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az olaszoktól elszenvedett 12-5-s vereséget követően.     "Türelem kell, tudom, csalódott a publikum, a szakma talán kevésbé, hiszen tudják, milyen úton haladunk és ott milyen buktatók lehetnek. Persze mi is csalódottak vagyunk, nem játszottunk jól" - nyilatkozta a szakember az összecsapást követően.     "Volt egy kis presszió a találkozó elején, aminek segítségével az olaszok kicsit könnyebben, mi pedig nehezebben kaptuk meg a kiállításokat, de ez kalkulálható volt. Ezzel együtt amit elterveztünk, abból semmit sem valósítottunk meg, főleg azt a két fórt az elején, amiket egyáltalán nem úgy oldottunk meg, ahogyan azt megbeszéltük, ez pedig hatalmas fegyelmezetlenség a csapattól" - tette hozzá a tréner, aki szerint érthetetlen, hogy a mérkőzés előtt két-három órával megbeszélt dolgokat felejtenek el a vízben a játékosok.     "Ennek ellenére vert helyzetből valami megmozdult, történt valami, felcsillant a remény, hiszen 7-4 után jobbnál jobb helyzeteket hagytunk ki, míg az olaszoknak semmilyen lehetőségük nem volt, mégis végül mi kaptunk gólt és újra kinyílt a mérkőzés" - tette hozzá Märcz Tamás, aki ugyanakkor hangsúlyozta, "szerencsére" nagyon sok hibát látott, melyek kijavításán most dolgozniuk kell. "Ha nem látnánk, mennyi hiba volt, bajba lennék, de rengeteget láttam, egyénit és taktikait egyaránt, így könnyebb előre lépni. Erőt akartak demonstrálni rajtunk és sikerült is nekik, ugyanakkor a mi érdemünk az, amikor helyzeteket alakítottunk ki, persze az is, amikor letaroltak minket".     A rövid magyar feltámadás alatt az egyik legjobb Manhercz Krisztián volt, aki két gólt szerzett: "minősíthetetlen első negyeddel kezdtünk, az olaszok ma egyértelműen jobbak voltak. A klasszikus meccskezdésük után történt egy sebesség változás, kicsit beleültek a tempójukba, így tudtunk vissza jönni. Azért, ha a harmadik negyedben azokat a ziccereinket értékesítjük, akkor teljesen más lett volna a hangulata a végének, még ha nem is azt mondom, hogy nyertünk volna".     Összetörve nyilatkozott Jansik Dávid, aki szerint a "nagy akarásnak nyögés lett a vége". "Rettentően kezdtünk, egy ilyen után nehéz felállni. Olyan hibákat követtünk el, amelyek mellett egy ilyen olasz csapatot nem tudunk megverni, gondolok itt olyan akció- és lefordulásos gólokra, amikből egy is sok egy meccsen, mi meg legalább ötöt kaptunk". Hozzátette, hogy kár már ezen a mérkőzésen agyalni, most minden erejükkel a németek elleni utolsó csoportmérkőzésre kell fókuszálniuk, és hozni a kötelező győzelmet.     Természetesen rendkívül elégedett, ugyanakkor meglepett is volt Alessandro Campagna, az olaszok szövetségi kapitánya: "ez egyszerűen hihetetlen volt, nem normális, hogy Magyarország ellen 7-1-re vezetünk a második negyed elején, ilyenre nem is emlékszem. Utána viszont jól játszottak, több gólt lőttek és Bedő révén akár még továbbiakat is szerezhettek volna. Utána a csapatom összerakta újra a védekezését és a támadását, a különbség pedig visszaállt. Nem tudom, mi történhetett a magyarokkal, mi jól játszottunk, de semmi különös".     A magyar válogatott veresége azt jelenti, hogy ha pénteken a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján - várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel.   Märcz Tamás együttese számára rémálomként indult a találkozó, az olaszok a második negyed elején már 6-0-ra vezettek, innen pedig nem volt esély a fordításra.     Ez azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján - várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb együttessel.     Eredmény:     férfiak, A csoport, 2. forduló: Olaszország-Magyarország 12-5 (5-0, 2-4, 2-0, 3-1) -------------------------------------------------- Barcelona, Piscines Picornell, v.: Sztavridisz (görög), Naumov (orosz) gólszerzők: Bodegas, Gallo, Figlioli, Di Fulvio 2-2, Molina, Renzuto, Velotto, Fondelli 1-1, illetve Manhercz 2, Bátori, Erdélyi, Angyal 1- 1 (MTI)

Vízilabda Eb - 17 góllal nyert a magyar női válogatott


Debrecen sportoló képviseli hazánkat Argentínában

Figyelem! Mától Campus

Új főbejárattal, nagyobb fesztiválterülettel, minden eddiginél több programhelyszínnel és attrakcióval indult el a 2018-as Campus Fesztivál. Tavaly 105 ezer érdeklődőt vonzott a rendezvény, idén ez a szám is megdőlhet. 19 programhelyszín, 18 közérdekű helyszín, 30 attrakciós pont, tehát összesen közel 70 helyszínnel készülnek a szervezők, hogy megvalósuljon minden idők legkomfortosabb és modernebb debreceni fesztiválja. A Campus Fesztivált évek óta a legkomfortosabb, legtisztább és infrastrukturálisan a legfejlettebb hazai fesztiválnak tartják számon. Emellett azonban kiemelkedően nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a biztonságra is. „A Campus Fesztivál az ország egyik legbiztonságosabb fesztiválja és a város minden lehetőséget és segítséget megad ahhoz, hogy a fesztiválozók is ezt érezzék." – jelentette ki Dr. Széles Diána alpolgármester. Három éve kezdte el a Debreceni Önkormányzat támogatni civilszervezetekkel közösen azt az egyedülálló kezdeményezést, ami ártalomcsökkentő szolgáltatást nyújt. Ha valaki kicsit megfárad a fesztiválon és nem bír hazamenni, akkor olyan helyet biztosítanak számára, ahol megpihenhet. A Campus Fesztiválon harmadik éve állítanak olyan sátrat, ami lehetőséget nyújt fesztiválozóknak, hogy erőt meríthessenek a további bulizáshoz vagy hazamenetelhez. Miklósvölgyi Péter, a Campus Fesztivál igazgatója hozzátette, hogy óriási hangsúlyt fektetnek a fesztivál biztonságára. Amióta a rendezvénytartási törvény életbe lépett, vannak egyértelmű kötelezettségei a fesztiválnak is, amit az illetékes hatóságokkal együtt évek óta betartanak. „Azt lehet látni, hogy a vendégek is vigyáznak és jobban figyelnek egymásra, gondosabbak, mint más fesztiválokon. Ezenkívül több száz biztonsági ember és több ezer dolgozó is résen van: veszélyes helyzetben segítenek másoknak, akkor is, ha rosszullétről van szó vagy, ha akár csak pihenő pozícióban látnak valakit." - tudtuk meg az igazgatótól. Majd hangsúlyozta, hogy „a kábítószerrel szembeni toleranciánk természetesen nulla." Ezt próbálják azzal is erősíteni, hogy a rendőrséggel együttműködve figyelemmel kísérik a fesztivált. Elmondása szerint az előző években nem tapasztaltak elharapózott kábítószerfogyasztást a fesztivál területén. Fessük közösen színesre a Campust! – így szólt a Debrecen 2023 Európa Kulturális Fővárosa Programiroda felhívása, amely arra buzdított mindenkit, hogy a nyitás előtt az Aquaticum-CampusFeszt nevű villamosmegállótól, a fesztivál új főbejáratáig színes, környezettudatos festékekkel lehetetett a Programiroda arculatában is megtalálható nyilakat festeni. A felhíváshoz csatlakoztak a Tankcsapda zenészei is, akik ezzel az akciójukkal egyben megnyitották a 2018-as fesztivált. A Lukács 50 programmal érkező zenekar pénteken lép fel szülővárosában. "A kihívás nagy, hiszen a Tankcsapdától mindenhol jó koncertet várnak az emberek, Debrecen ilyen szempontból még inkább megfejeli ezt, így aztán ez nekünk is egyfajta plusz inspiráció, egy motiváció, azt illetően, hogy a lehető legjobban csináljuk."- nyilatkozta a zenekar. Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, a fesztivál főbejárata idén az Ady Endre úton, az Állatkert bejáratához közel lesz. A bejárat áttelepítésével együtt nő a fesztivál befogadóképessége is, nagyjából 20%-kal. A programhelyszínek száma is változott: immár 19 helyen lesznek élvezethetők a koncertek, előadások. A megújuló terek és terület mellett a program is nagyon erősre sikerült idén: első alkalommal érkezik MagyarországraAKON, de óriási érdeklődés várható majd a Scooter, a Sigma, R3HAB vagy az amerikai Ignite fellépése kapcsán is. A holland MY BABY Budapesten már bizonyított, most első hazai vidéki fellépésükre készülnek. A magyar vonal talán még ennél is grandiózusabb lesz: tripla születésnapi nagykoncert várható: szerdán Lovasi András hozza el a tavaly bemutatott Lovasi 50 programját, ami egyszerre lesz Kispál és a Borz és Kiscsillag koncert is a szólódalok előadása mellett. Pénteken aTankcsapda mutatja be Lukács Félévszázad nevű programját, szombaton pedig Ákos 50 turné is eljut Debrecenbe. A nagy ünneplések mellett természetesen jelen lesznek az ország kedvencei is a Kowalsky meg a Vega, Majka & Curtis, aPunnany Massif, a Margaret Island és a Halott Pénz személyében. Nem csak zenében lesz erős a 2018-as Campus. Látványos kísérletekkel, különleges programokkal és színes előadásokkal készül a Debreceni Egyetem. A legokosabb fesztiválhelyszín, az „Egyetem Tér" a főbejárat közelében, több mint ezer négyzetméteren, ligetes területen várja a látogatókat. A tavalyi évhez hasonlóan kitelepül a Csokonai Színház, ami színházi programmal, sanzon, operett válogatással, jazz programokkal készül a színházi sátorban. Lesz egy nagyon komplex játszóliget is, a Campus kópé, ahol rengeteg játék, artisták, zsonglőriskola, bábszínházi előadások, interaktív tudományos játékok, óriástársasjáték, kézművessátor és szimulátorok is lesznek. Természetesen irodalmi és mozi program is lesz a Nagyerdei Víztorony aljában: a kulter.hu szerkesztősége állított össze egy könnyed és nagyon izgalmas beszélgetős, felolvasós, slammelős irodalmi programot, esténként pedig 3-3 mozifilm vetítésére kerül majd sor. A fesztivál részletes programja megtalálható az applikációban és a weboldalon itt: www.campusfesztival.hu facebook.com/campusfesztival

A Campus a legbiztonságosabb fesztivál az országban


Campus Fesztivál - 255 zenei előadó és 200 program

Kitört a kávéőrület Debrecenben!

Eljött a tényleg ezrek által várva vár nap! Kinyitott a Starbucks Debrecenben: a Fórum bevásárlóközpont első emeletén található kávékegyhely csütörtökön már fogadta a vendégeket. "Hetente több millió alkalommal megtörténik: a Starbucks baristája átnyújt egy italt a vásárlónak. Mégis, minden egyes eset egyedi" - olvasható a cég honlapján. Immáron biztossá vált, hogy a világ legnagyobb kávéházláncát üzemeltető cég Debrecenben is megvetette a lábát, a Fórumban nyitotta meg meg első debreceni kávézóját. A Starbucks cég egy nemzetközi kávéházlánc, melynek központja Washington állam legnépesebb városában, Seattle-ben található. A világ legnagyobb kávéházláncát üzemeltető cég 50 országban van jelen, több mint 16858 kávézójával, – ebből 11000 az Egyesült Államokban, 1000-nél is több Kanadában, valamint számuk meghaladja a 700-at az Egyesült Királyságban. Üzleteiben kávékat, hideg- és melegszendvicseket, szemeskávét, salátákat, paninit, péksüteményeket, bögréket és termoszokat kínál. Ezen kívül könyveket, zenéket és filmeket is árul. A cég néhány terméke szezonális, ill. üzletenként változó. Élelmiszerboltokban is lehet venni Starbucks márkával ellátott jégkrémeket, és kávékat is. Alapítása után gyorsan elkezdett terjeszkedni. A 90-es években minden munkanapon új üzletet nyitott, és ez az ütem 2000-ig tartott. A 90-es évek közepén az Egyesült Államokon és Kanadán kívül nyitott kávéházakat, melyek mára a Starbucks kávéházak 1/3-át alkotják. (x)  

Vb-láz a Fórumban is, értékes kiállítás is nyílt


Fergeteges sulizárás van a Fórumban

Halálos fertőzésveszély! Most füstölt kolbászt hívtak vissza

Listeria miatt a kormányhivatal kivont a forgalomból egy Tiszafüreden gyártott vastagkolbászt - számol be az Index.   A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal arról tájékoztatja a fogyasztókat, hogy élelmiszerbiztonsági főosztályuk azonnal hatállyal kivonta a forgalomból a tiszafüredi Hegedűs Hús Bt. által gyártott, a Körösmarket Kft. által forgalmazott „Körösmenti ízek Szarvasi Házi Füstölt Vastagkolbász” csemege változatát. A Szoljon azt írja, hogy szintén elrendelték a már megvásárolt termékek azonnali visszahívását is.  A 07. 24-én lejáró kolbászban Listeria monocytogenest találtak. Arról, hogy ez a kolbász pontosan mennyire lehet veszélyes, nincs közelebbi információ, de általában kifejezetten veszélyes fertőzésről van szó.   

Lisztéria-hisztéria: 30 ezer tonna zöldség ment nem a levesbe


Hála a magasságosnak: minden rendben világos sör fronton

Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők

Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők egy nagyszabású új kutatás adatai szerint.      A kutatói több mint százezer, klinikai tesztekben részt vett ember adatait elemezték. Mint írták, egy az ezerhez az esélye annak, hogy az omega-3-készítmények jelentős egészségi előnyökkel járnának - idézte a BBC hírportálja.      Az elemzés során főként az omega-3 tartalmú étrend-kiegészítők hatását vizsgálták, a halfélék fogyasztását kevésbé.      Az omega-3 elnevezésű zsírok közé tartozik az alfa-linolénsav (ALA), melyet a szervezet nem tud előállítani, de megtalálható a növényi olajokban, a dióban, a mogyoróban és hüvelyesekben is.      Ide tartozik az eikozapentoén-sav (EPA) és a dokozahexoén-sav (DHA), melyeket a szervezet az ALA-ból elő tud állítani, de halakban, halolajban is megtalálható.      Lee Hooper, a kutatás vezetője, a Kelet-Angliai Egyetem tudósa elmondta, átfogó és szisztematikus elemzésük adatai hosszú időn át tartó vizsgálatokra, emberek ezreire vonatkoznak, ezért biztosak abban, hogy a közkeletű hiedelemmel szemben az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők nem védik a szívet, nem csökkentik sem az agyvérzés, sem a halálozás kockázatát.      "A legmegbízhatóbb tanulmányok egybehangzóan kimutatták, hogy az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítőknek csak kis hatása van a szív- és érrendszeri egészségre, vagy egyáltalán nincs rá hatása" - magyarázta.      Tom Sanders, a londoni King's College táplálkozáskutatója és a Heart UK alapítvány tiszteletbeli elnöke a BBC-nek ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a friss tanulmány eredményei alapján nincs szükség arra, hogy megváltozzanak a helyes táplálkozás irányelvei, melyek a halfogyasztásra buzdítanak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében. (MTI)

Ingyenes melanoma szűrést tartanak Debrecenben


Csonthéjas magvakat kell rágni, hogy jó legyen a sperma

Idén kétszer annyit késtek az európai légijáratok, mint tavaly

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában, ezért a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.      Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az időjárási körülmények is növelték a késéseket.      Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelő számú irányító dolgozzon. Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes európai égbolt (SES) koncepciót, amely jelentősen javítja Európa légterének kihasználtságát.      A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék.      A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülőterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyűlésén Rafael Schvartzman, európai légiközlekedésért felelős alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülőtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülőterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlődését beruházásokkal. (MTI)

Többet, de tudatosan költöttek nyaralásra a magyarok


Brutál: ők a NAV legnagyobb adósai

Elhunyt a debreceni kötődésű író, Papp Tibor

Elhunyt a Debrecenhez sok szállal kötődött Papp Tibor író, költő, tipográfus. A József Attila-díjas alkotó, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője szerdán Budapesten élete 83. évében halt meg - közölte a Magyar Írószövetség és a Magyar Műhely csütörtökön az MTI-vel.     Papp Tibor 1936. április 2-án született Tokajban. Középiskolai tanulmányait a debreceni Szent József Gimnázium jogelődjének intézményében, a Piarista Gimnáziumban kezdte meg, majd az egyházi iskolák államosítása után a rendszernek nem tetsző családi háttere miatt a Fazekas Mihály Gimnáziumban folytatta tanulmányait.     A kommunista diktatúrában családját osztályellenségnek tartották, ezért érettségi után kiváló tanulmányai ellenére sem vették fel az egyetemre. Így az egri Lakatosárugyárban lemezlakatosi szakmunkás képesítést szerzett, Miskolcon, Csongrádon, Debrecenben és Budapesten dolgozott.     Az 1956-os forradalom idején Budapesten egy MTI-fotósnak segédkezett, később az ávósok keresni kezdték, emiatt 1957-ben menekülnie kellett az országból. 1957 és 1960 között Ford-ösztöndíjas volt, a Liége-i Műszaki Egyetemen diplomát szerzett, majd egyik alapítója lett a Dialogue című belga folyóiratnak. 1961-ben érkezett Párizsba, ahol szabadhallgató lett a Sorbonne-on, közben a Szabad Európa Rádió, valamint a Francia Rádió magyar adása külső munkatársa lett. Kitanulta a nyomdászmesterséget is.     1962-ben barátaival, pályatársaival közösen megalapította a magyar emigráció egyik legfontosabb irodalmi lapját, a hetvenes évek elejére avantgárd irodalmi fórummá váló Magyar Műhelyt, amely 1989-ig Párizsban jelent meg, a rendszerváltás után pedig Budapesten jelenik meg.     Papp Tibor 1985-től a Polyphonix nemzetközi modern költői fesztivál alelnöke, tagja volt a Société de Bibliologie et de Schématisationnak, ahol a tipográfiai kutatócsoport vezetőjévé választották. 1992-ben a Francia Írószövetség vezetőségi tagja lett, 1997-ben a Le Temps des Cerises könyvkiadónál a Collection Union des Écrivains sorozat igazgatójává nevezték ki.     Egyik alapítója és szerkesztője volt a vizuális irodalom egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert fórumának, a Magyar Műhelynek, a d'atelier című folyóiratnak és könyvkiadónak, valamint az első nemzetközi, csak számítógépen generált műveket közlő irodalmi folyóiratnak, a párizsi Alire-nek is. A kilencvenes évek elején újra megtalálta Budapesten otthonát, Párizst pedig megtartotta második hazájául.     Harmincnál is több könyvet publikált, írt prózai műveket, önéletrajzi ihletettségű regényeket, verseket, vizuális költeményeket, esszéket, tanulmányokat. Ő alkotta meg az első magyar automatikus versgenerátort: a Disztichon Alfa (1994) mágneslemeze hatmilliárd verseskötet anyagát rejti. A 2000-ben megjelent Hinta-palinta című művében a generált verseken, szövegen kívül a költő már vizuális költeményeket és hangverseket is létrehozott az általa írt számítógépes programmal.     A Magyar Írószövetségben több cikluson át volt választmányi tag. Munkásságáról két monográfia jelent meg: Bohár András Papp Tibor című kötete 2002-ben, Kelemen Erzsébet Testet öltött szavak - Papp Tibor vizuális költészete című könyve 2012-ben. Irodalmi és közéleti munkásságát A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1996) és József Attila-díjjal (2003) ismerték el.     Temetéséről később intézkednek. (MTI, HP)

Színház is lesz az idei Campuson


Játszófészek - A Papás babás című filmről

Visszafizettetik a németekkel az elektromos autók utáni kedvezményt

Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak - közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt.      A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az autógyártó beleegyezett, hogy a német piacon elérhetővé teszi a kocsi komfortcsomag nélküli változatát, amelynek az ára alacsonyabb a megszabott értékhatárnál. A Bafa ennek ellenére levette a Tesla S-t a támogatható autók listájáról, mert az alapmodell a hatóság szerint egyszerűen nem megvásárolható, nem lehet ilyet kapni Németországban.      A Tesla vitatja mindezt. Azt állítják, rendelhető az alapmodell, és már szállítottak is ilyen autókat Németországba. Az amerikai autógyártó emellett azt veti a német kormány szemére, hogy szándékosan állították olyan szintre a kedvezmény feltételéül szabott értékhatárt, amely a Teslát kiszorítja a támogatott autók köréből. Emiatt korábban az Európai Bizottságnál is panaszt tettek.      A Tesla szerint a Bafa döntése igazságtalan és méltánytalan a tulajdonosokkal szemben, és ellentmond a támogatási program céljainak. A vállalat azt is közölte, hogy megtéríti vevőinek a visszafizetendő összeget.      Nem sokkal később a frankfurti bíróság egyik szóvivője közölte a Die Welt című lappal, hogy a Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. Az amerikai autógyártó német leányvállalata azt akarja elérni, hogy vásárlóinak ne kelljen visszafizetnie az állami támogatást. Ezért megtámadták a bíróságon a Bafa döntését, miszerint a Tesla S nem támogatható, mert nem kapható a 60 ezer eurónál olcsóbb változat.      A visszafizetési kötelezettség a március 6. előtt vásárolt Tesla S típusú autókra vonatkozik. Őket a Bafa írásban értesíti. A határidő után vásárolt autók tulajdonosai igényelhetik ugyan a kedvezményt, de az adásvételi szerződés mellett azt is igazolniuk kell, hogy milyen felszereltségű az autójuk.      Az elektromos és hibrid meghajtású autókra vonatkozó kedvezmény 2016 júliusa óta igényelhető Németországban. A tisztán elektromos autók után 4000, a hibrid kocsik után 3000 euró igényelhető. Az összeg felét a szövetségi költségvetés, a másik felét az autógyártók állják. (MTI)

Új gyárat épít a Mercedes Kecskeméten


Dízelek Németországban: OFF